Az Orbán-kormány családtámogatási ötletével próbálkozik az RMDSZ a román parlamentben

Ha átmegy a parlamenten, akkor az állam mintegy 7500 euróval támogathatja a nagycsaládosok autóvásárlását.

Hirdetés

35 ezer lej vissza nem térítendő támogatással segítené a nagycsaládosokat a legalább hétszemélyes, új személygépkocsi vásárlásában egy karácsonykor beterjesztett törvénykezdeményezés. Az Egy autót minden családnak! elnevezésű program azoknak a családoknak szól, ahol legalább három gyermek van, és a mindennapi közlekedés megkönnyítése érdekében szükség van egy hétszemélyes autóra.

Az RMDSZ honatyái által benyújtott törvénykezdeményezés kiköti, hogy a megvásárolandó gépjárművek kizárólag a kevésbé szennyező Euro5 vagy Euro6 besorolásúak lehetnek. Emellett a jogosultság megállapításakor előnyben részesítik azokat a családokat, amelyekben tartósan beteg vagy súlyosan fogyatékos gyermek él.

Ha felkeltette az érdeklődését a program, jó ha tudja, néhány szigorú feltételnek eleget kell majd tenni a támogatás megszerzéséhez (már ha egyáltalán átmegy a parlamenten). Egyrészt egyértelmű, hogy csak azoknak a Romániában állandó lakcímmel és állampolgársággal rendelkező családoknak jár, ahol legalább három gyermek él. Másrészt a családnak semmilyen adóhátraléka vagy banki elmaradása nem lehet.

Akik megkapják a támogatást, szerződést írnak alá arról, hogy a megvásárolandó hétszemélyes autó fennmaradó összegét kifizetik, ami a 35 ezer lej támogatás ellenére nem olcsó mulatság. A törvénykezdeményezésben meghatározott gépjárművek nem éppen olcsóak, 16 ezer euró alatt aligha kaphatóak. Az állam által nyújtható támogatás mintegy 7300 euróra tehető, így a nagycsaládosoknak legalább 9 ezer euróval kell rendelkezniük ahhoz, hogy megszerezzék a vágyott gépjárművet.

Ha azon gondolkodik, hogy honnan ismerős ez az ötlet, akkor eláruljuk: a magyar kormány 2019. júliusától hirdette meg a kísértetiesen hasonló autóvásárlási támogatását a nagycsaládosok számára. Magyarországon a családvédelmi akcióterv részeként – egy sor más támogatás mellett – a vételár 50 százalékának megfelelő, de maximum 2,5 millió forint (7 500 euró) támogatást igényelhetnek az autóvásárláshoz a legalább hétfős családok.

Hirdetés