// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Az oktatási tárca éppen arra készül, hogy kidobjon az ablakon egy rakás pénzt

// HIRDETÉS

Hetente kétszer nyáltesztnek vetnék alá a diákokat, ehhez legalább 70 millió tesztre lesz szükség. A szakértő szerint azonban semmire sem jó ez a módszer.

Napok kérdése, és az oktatási minisztérium beszerez egy rakás – úgy cirka 70 millió – nyáltesztet, hogy a félév hátra lévő ideje alatt rendszeres szűrésnek vesse alá a diákokat. Ezzel akarják megállítani a koronavírus iskolán belüli terjedését, egyúttal megnyugtatni a szülőket, hogy semmi gond nincs azzal, ha folytatódik a jelenléti oktatás azokon a településeken, ahol meghaladja a hat ezreléket a lakosságarányos fertőzési ráta – akkor sem, ha korábban még be akarták zárni az iskolákat ezen a fertőzöttségi szinten.

Ahhoz, hogy a nyáltesztek ténylegesen eljussanak az iskolákba, először az országos gyógyszerügynökségnek engedélyeznie kell alkalmazásukat. A kormányfő és az oktatási tárca is megsürgette az ügynökséget, hogy a hétfői nap folyamán készítsék elő az ehhez szükséges szabályozást és a minimumkövetelményeket, hogy mihamarabb eljusson a közbeszerzési hivatalhoz.

Közben az oktatási tárca azon dolgozik, hogy felbecsülje a szükséges nem invazív tesztek számát. Hetente kétszer tesztelnék az iskolákba/óvodákba járó gyerekeket, a pedagógusokat, valamint a kisegítő tanügyi személyzetet. Az első félévből még hátravan 11 hét, és hetente kétszer 3,2 millió személyt kellene tesztelni. Ennek alapján a szükséges nyáltesztek számát 70 millióra becsülték. Ilyen nagy tételű közbeszerzés időbe telik – jósolta Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter.

Fontos megjegyezni, hogy a nyáltesztek eredményeit nem tudják feltölteni a Corona Forms nyilvántartásába, fertőzés esetén szükség van egy PCR-tesztre is.

Fejér Szilárd vegyész, a sepsiszentgyörgyi Pro Vitam diagnosztikai központ kutatója pár nappal ezelőtti Facebook-bejegyzésében azt írta, el sem tudna képzelni nagyobb hülyeséget a nyáltesztek bevezetésénél az iskolákban.

„Semmiféle tudományos bizonyíték nincs, hogy bármire jó lenne ez a módszer, sőt, még a nyálból végzett PCR tesztelést sem ajánlják, főleg a nem megfelelő érzékenység miatt, ha van más alternatíva. Értem én, hogy egy kényelmesebb tesztelési módszert próbálnának a szülőkkel elfogadtatni, de ez ablakon kidobott pénz lenne” – magyarázza a kutató, aki logikusabbnak tűnő megoldásokkal is előállt.

Az éppen aktuális elképzelés szerint egyébként az iskolák működéséhez két szabályt tartanak szem előtt. Az egyik kimondja, hogy ha egy osztályban igazolnak egy koronavírusos megbetegedést, fel kell függeszteni a jelenléti oktatást az adott osztályban. A másik szabály szerint ha egy iskolában az osztályok legalább felében felfüggesztik a jelenléti oktatást, a teljes tanintézetnek át kell térnie az online tanrendre. Míg előbbi esetben nincs szükség a megyei vészhelyzeti bizottság összehívására, utóbbi esetben a testületnek kell meghoznia a döntést.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.