Nagyon kellenének az új egyenruhások a rendszerbe.
Akkora a rendőrhiány Romániában – főleg a vidéki őrsökön –, hogy jóformán már nem is túlzás kijelenteni: szinte bárki lehet rendőr az utcáról besétálva.
Legalábbis semmilyen, előzetes rendészeti képzettség nem szükséges, de még katonai szolgálatot sem követelnek – ez persze a fiatalabbak esetében amúgy is alternatív lenne.
A rendőrség első körben 412 olyan helyet hirdetett meg, amelyet külső forrásból akar feltölteni.
Ennek nyomán némi fizikai felmérő és egy teszt kitöltése után gyakorlatilag bárki lehet rendőr, anélkül, hogy akár egy percig is koptatta volna a belügyminisztérium alárendeltségében működő altisztképzők, pláne a rendőrakadémia padjait.
A felvételi folyamat nem sokban különbözik attól, amely révén a vidéki önkormányzatok alkalmaznak hivatalnokokat.
A jelentkezőknek tudniuk kell románul beszélni és írni, nem lehetnek párttagok, az is kizáró ok, ha büntetőeljárás zajlik vagy vádat emeltek ellenük, és elvileg a büntetett előélet is – de ha az illetőt már rehabilitálták, akkor nem.
Ehhez szükséges egy orvosi és egy pszichológiai igazolás is, amely igazolja, hogy a jelentkező érzelmileg stabil, és alkalmas a lőfegyver kezelésére.
Ugyanakkor akinek tetoválása, illetve arc- vagy orrpiercingje van, nem jelentkezhet az október 23-i tesztre.
Ahhoz, hogy részt vehessenek a hatályos törvényekkel kapcsolatos tudást felmérő feleletválasztós teszten, a jelentkezőknek előzőleg teljesíteniük kell a fizikai felmérőt. Ennek során egy különböző akadályokkal nehezített pályán kell végig menniük legtöbb 3 perc 20 másodperc alatt.
Az itt kapott jegy azonban nem számít be a végső osztályzatba – kivéve akkor, ha több jelentkező azonos eredményt ér el az írásos teszten. Ekkor ugyanis a fizikai felmérőn kapott nagyobb osztályzat dönt.
De nem ám a filmekből ismert nagyvárosi környezetre kell számítani: eldugott, vidéki őrsökről van szó, ahol gyakran vezetékes víz sincs, és udvar végi favécét kell használni, illetve lavórból mosdanak – vagy éppen „bonyolult” a biztonsági helyzet, azaz maga a bűnözési arány.
Nos, ilyen helyzetben egy zöldfülű, semmilyen előzetes rendészeti képzéssel nem rendelkező újonc számára nem biztos, hogy leányálom lesz a szolgálat.
Igaz, részt kell venniük egy három hónapos kiképzési folyamatban, amelyet azonban két évre beütemezve kell teljesíteniük.
Az Europol rendőrszakszervezet mindennek kapcsán igazán abszurd helyzetre hívta fel a figyelmet:
Így aztán olyan helyzetek állnak elő, amikor a képzőbe bejutottak keményen tanulnak, hogy egyenruhát és fegyvert kaphassanak, és amikor képzés közben kihelyezik őket az őrsökre néhány hetes gyakorlatra, azzal szembesülnek, hogy aki a felvételin mellettük ült, de kibukott, már évek óta teljes jogú rendőrként tevékenykedik.
A belügyminisztérium egyébként még nagyjából 1800 helyre készül ilyen módszerrel rendőröket felvenni.
Amit az igazi képzést végzett egyenruhások nagyon nem lájkolnak.
Szerintük ugyanis ez jórészt csak azt szolgálja, hogy
– miközben a belügy rendőrképzőibe járó diákok havi valamivel több mint száz lejes zsoldot kapnak a képzés időtartama alatt.
Ráadásul azok a fiatalok, akik ilyen módszerrel kerülnek be a rendszerbe, mindent elkövetnek azért, hogy az isten háta mögötti, vidéki őrsökről bekerüljenek valamelyik városba, vagyis előbb-utóbb ismét megürül a helyük.
Lesz itt közbiztonság, akárki meglátja.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.