Azért mielőtt beáll a szavazóik közé, jó ha tudja: nem csípik a magyarokat.
Az új járványügyi korlátozások bevezetésének napján, vasárnap már Bukarestben és az ország több nagyvárosában is tüntetést szervezett az AUR nevű szélsőjobbos párt, majd a tüntetéshullám hétfőn 17 órától is folytatódott, és várhatóan kedden is lesznek hasonló megmozdulások.
A populista politikai alakulat – amely a tavaly decemberi választásokon gyakorlatilag a semmiből robbant be a parlamentbe és a köztudatba – már eddig is bebizonyította, hogy ért a szavazatszerzéshez. Most is a leghatásosabb frázisokkal nyomulnak.
Jelszavaik valának: „Szabadságot!”, „Mondjon le a kormány!”, „Le a maszkokkal, le a korlátozásokkal!”. Legalábbis ilyeneket skandál az összegyűlt tömeg a bukaresti Egyetem téren, a párt fejeseinek vezetésével, hiszen ők is részt vesznek az eseményen.
Többek között Kolozsvár, Brassó, Nagyszeben vagy Konstanca főterein is megy a menet már vasárnap óta, a rendfenntartók nagy erőkkel vonultak ki minden helyszínen. A tüntetők többsége maszkot sem visel, mert egyszerűen megunták, hogy járvány van, és kész.
Egy tüntetőt a csendőrök le is tartóztattak hétfőn Bukarestben, mert a férfi, állításuk szerint, agresszíven viselkedett, amikor az egyenruhások afelől érdeklődtek, hogy mért nem visel maszkot, és azt is megtagadta, hogy igazolja magát. Az esetről felvétel is készült, amin látszik, hogy a férfi minden erejével ellenállt a közegeknek.
Persze senkinek nincsenek ínyére az új korlátozások (a régiek sem), de jó kérdés, hogy az AUR-nak most tényleg olajat kellene-e öntenie a tűzre.
„Románia vissza akarja kapni a szabadságát… Olyan országban élünk, ahol a kormány rabságban tartja állampolgárait, és nap mint nap fenyegetésekkel, pánikstatisztikákkal és bírságokkal terrorizálja őket… Mindannyian házi őrizetben vagyunk egy olyan bűncselekmény miatt, amit senki sem követett el” – ilyen hangzatos szövegekkel hívja utcára szimpatizánsait az AUR.
Lucian Bode belügyminiszter hétfőn azt mondta, hogy vasárnap országszerte legalább négyezren vonultak utcára, a bukaresti megmozdulás például hajnali 4-ig tartott.
A csendőrség szerint összesen 24 településen voltak tüntetések, és csak az első nap 99 000 lej értékben osztottak ki büntetéseket.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.
Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.