Amerikai fegyvergyártók tettek udvariassági látogatást Ciucă miniszterelnöknél, úgyhogy készülhetünk a harckocsivásárlásra

Az Abrams harckocsikat gyártó cég képviselővel egyeztetett a kormányfő.

Hirdetés

Egyre valószínűbbnek tűnik, hogy Románia tovább mélyíti a gyümölcsöző együttműködést az amerikai fegyvergyártókkal, a miniszterelnöki hivatal beszámolója szerint ugyanis Nicolae Ciucă miniszterelnök hivatalában fogadta a General Dynamics European Land System Romania (GDELS) képviselőit.

Akikkel természetesen nem az időjárás alakulása jelentette a fő témát, hanem a fegyverbeszerzések.

Ez a cég gyártja ugyanis a Piranha 5 páncélozott szállítójárműveket, amelyekből a román kormány már rendelt is egy adagot, és

amelyek jó részét a cég romániai gyárában szerelik majd össze.

De természetesen a további beszerzések is szóba kerültek, hiszen a szomszédban háború zajlik, így már csak emiatt is folytatni kell a hadsereg felszerelését.

A másik ok természetesen a régi harci eszközök elavultsága.

A kiszivárgott információk szerint a megbeszélésen szó esett például arról,

hogy Románia a cég által gyártott M1 Abrams harckocsikat vásároljon.

Az ukrajnai háború nyomán egyre valószínűbb, hogy nyélbe is ütik a tranzakciót.

Hirdetés

Katonai szakértők szerint ez a típusú harckocsi alkalmas az oroszok elrettentésére, és bár az jelenleg illúziónak tűnik, hogy a daliás időkhöz hasonlóan ismét 400 harckocsija legyen a román hadseregnek, 200-ra mindenképpen szükség lenne.

Az amerikaiak pedig készségesen szállítanák is. Persze nem ingyen.

Az M1 Abrams amerikai általános (fő) harckocsi, amely az Amerikai Egyesült Államok hadseregének és Tengerészgyalogságának fő típusa. 1980-ban állították szolgálatba, három fő változatát rendszeresítették (M1, M1A1, M1A2). Névadója Creighton Abrams tábornok, aki az Egyesült Államok hadseregének vezérkari főnöke és a 37. Páncélos Ezred parancsnoka volt.

Az Abrams harckocsi nem olcsó: Lengyelország nemrég állapodott meg 250 darab beszerzéséről, és mintegy hatmilliárd dollárt kell értük kifizetnie.

Hirdetés