Alpári, érzéketlen tahók vagyunk egymással az online térben, és ez egyre jobban visszahat ránk

A legtöbb internetező a tisztelet hiányára panaszkodik.

Hirdetés

A tisztelet hiánya a legnagyobb probléma az online térben, legalábbis ez derül ki a Microsoft friss felméréséből, amely 25 ország internetezőinek válaszai alapján készült.

A különböző „online veszélyeket” egy nullától százig terjedő skálán pontozhatták a válaszadók, és az online faragatlanság (a tisztelet hiánya) az első helyre került 70 ponttal.

Nem is kell nagyszabású felméréseket végezni – az ember nap mint nap a saját bőrén tapasztalja, milyen hangulatromboló tud lenni például egy-egy kommentszekció, ahol olyan apróságok miatt feszülnek egymásnak mérhetetlen indulatok, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Teljesen nyilvánvaló, hogy a monitor mögött üldögélve egyedül a szobában, sokkal könnyebb kiengedni a felgyűlt gőzt, sokan pedig azzal sincsenek tisztában, hogy az online anyázásért, fenyegetésért, rágalmazásért is komoly büntetéseket lehet ám kapni. Ez a mérgező online közeg ráadásul a fiatal generációkra már direkt módon visszahat: komoly személyiségtorzulásokat okozhat egy még fejletlen lénynek a felé áradó arctalan gyűlölet.

A válaszadókat arra is megkérték a felmérés készítői, hogy írjanak le három olyan pozitív jelzőt, amellyel szerintük a következő tíz év online kommunikációját ideális esetben jellemezni lehetne. A legelőkelőbb helyeken a tisztelet (66 %), a biztonság (57 %), a szabadság (33 %) és az udvariasság (32 %) végeztek, ezekre volna jóval több igény. Emellett sokan szeretnék, hogy az online térben végre ne zaklassák szexuálisan a nőket, ne félemlítsék meg a kamaszokat, és az is jó lenne, ha a politikai diskurzusok építő jellegűek lennének a habzó szájú anyázás helyett – bár az utóbbi sajnos utópia.

Azért, hogy a jövőben az online kommunikációnk kevésbé hasonlítson egy pöcegödörre, a Microsoft négy szabályt is javasol mindannyiunknak, amelyet érdemes megszívlelni:

1. Tiszteld az aranyszabályt! Bárkivel is kommunikálsz, fordulj felé empátiával és tisztelettel, ahelyett hogy csípőből leanyázod a fejét!

Hirdetés

2. Tiszteld a másságot! Ha valaki valamiben különbözik tőled, azt el kell fogadni, ahelyett, hogy pikkpak leanyázod a fejét!

3. Gondolkozz, mielőtt válaszolsz! Naná, hogy könnyebb lendületből leanyázni valakinek a fejét, de higgadj le, és gondold át a válaszodat, ahelyett, hogy leanyázod a fejét!

4. Védekezz és védj meg másokat! Ha valaki leanyázza a fejed vagy valaki másét, azt jelenteni is lehet a felület kezelőinek, akik intézkednek az ügyben.

Legyen egészségesebb az online kommunikációnk! Puszi!

Hirdetés