A legtöbb internetező a tisztelet hiányára panaszkodik.
A tisztelet hiánya a legnagyobb probléma az online térben, legalábbis ez derül ki a Microsoft friss felméréséből, amely 25 ország internetezőinek válaszai alapján készült. A különböző „online veszélyeket” egy nullától százig terjedő skálán pontozhatták a válaszadók, és az online faragatlanság (a tisztelet hiánya) az első helyre került 70 ponttal. Nem is kell nagyszabású felméréseket végezni – az ember nap mint nap a saját bőrén tapasztalja, milyen hangulatromboló tud lenni például egy-egy kommentszekció, ahol olyan apróságok miatt feszülnek egymásnak mérhetetlen indulatok, hogy az ember csak kapkodja a fejét. Teljesen nyilvánvaló, hogy a monitor mögött üldögélve egyedül a szobában, sokkal könnyebb kiengedni a felgyűlt gőzt, sokan pedig azzal sincsenek tisztában, hogy az online anyázásért, fenyegetésért, rágalmazásért is komoly büntetéseket lehet ám kapni. Ez a mérgező online közeg ráadásul a fiatal generációkra már direkt módon visszahat: komoly személyiségtorzulásokat okozhat egy még fejletlen lénynek a felé áradó arctalan gyűlölet. A válaszadókat arra is megkérték a felmérés készítői, hogy írjanak le három olyan pozitív jelzőt, amellyel szerintük a következő tíz év online kommunikációját ideális esetben jellemezni lehetne. A legelőkelőbb helyeken a tisztelet (66 %), a biztonság (57 %), a szabadság (33 %) és az udvariasság (32 %) végeztek, ezekre volna jóval több igény. Emellett sokan szeretnék, hogy az online térben végre ne zaklassák szexuálisan a nőket, ne félemlítsék meg a kamaszokat, és az is jó lenne, ha a politikai diskurzusok építő jellegűek lennének a habzó szájú anyázás helyett – bár az utóbbi sajnos utópia. Azért, hogy a jövőben az online kommunikációnk kevésbé hasonlítson egy pöcegödörre, a Microsoft négy szabályt is javasol mindannyiunknak, amelyet érdemes megszívlelni: 1. Tiszteld az aranyszabályt! Bárkivel is kommunikálsz, fordulj felé empátiával és tisztelettel, ahelyett hogy csípőből leanyázod a fejét! 2. Tiszteld a másságot! Ha valaki valamiben különbözik tőled, azt el kell fogadni, ahelyett, hogy pikkpak leanyázod a fejét! 3. Gondolkozz, mielőtt válaszolsz! Naná, hogy könnyebb lendületből leanyázni valakinek a fejét, de higgadj le, és gondold át a válaszodat, ahelyett, hogy leanyázod a fejét! 4. Védekezz és védj meg másokat! Ha valaki leanyázza a fejed vagy valaki másét, azt jelenteni is lehet a felület kezelőinek, akik intézkednek az ügyben. Legyen egészségesebb az online kommunikációnk! Puszi!
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Kedden távozott sepsiszentgyörgyi otthonából a 15 éves Keresztes Róbert-Szabolcs, aki azóta nem tért haza. kérik, hogy aki tud róla, hogy hol tartózkodhat jelezze a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.
Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.