De vajon lesz-e aki bevegye, és lesz-e aki beadja?
Andrei Baciu egészségügyi államtitkár elmondta a tévében, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) felszólítása nyomán a kutatók már dolgoznak egy olyan oltáson, ami az omikronra és a legújabb koronaváltozatokra specializálódik. Ezt az új szert – ugyanúgy mint minden oltást vagy gyógyszert – természetesen csak azután engedik forgalomba az uniós országokban (is), hogy az Európai Gyógyszerügynökség letesztelte és engedélyezte,
Ami azt jelenti, hogy ezt követően rövidesen hozzánk is megérkezik. Nagyszabású oltási kampány azonban nem lesz, mint az első oltások esetében.
Andrei Baciu elismerte, hogy a most forgalomban lévő oltások a mutálódott vírussal szemben már gyengébb védettséget biztosítanak, de a statisztikákból még mindig az derül ki, hogy nem teljesen hatástalanok, hiszen az elhunytak, illetve az intenzív osztályon lévők nagy része még mindig az oltatlanok közül kerül ki. Így aztán az államtitkár arra buzdítja az oltatlanokat, hogy vegyék fel ezt a hagyományos oltást minél hamarabb, mert ez is több, mint a semmi.
Július 1-jétől az illetékesek az összes oltópontot bezárták, kizárólag a háziorvosok intézik a koronavírus elleni oltást is. Ám nekik nincsenek speciális mélyhűtőik, csak rendes hűtőszekrényekben tudják tartani az oltóanyagot, ilyen körülmények között viszont mindössze 30 napig őrzi meg a szavatosságát. Ezután mehet a kukába. Azt is érdemes megjegyezni, hogy az oltóanyagok 5, 6 vagy tízadagos üvegcsékben érkeznek, egy üvegcse tartalmát pedig a felbontás után 6 órán belül el kell használni, ellenkező esetben megint csak mehet a kukába.
És akkor itt a bökkenő: az egészségügyi minisztériumnak van egy áprilisi rendelete, amelynek értelmében
Ez persze nagyon is elveszi a háziorvosok kedvét az egésztől, és könnyen lehet, hogy hamarosan kitáncol a nagy részük, hiszen csak önkéntes alapon vállalják a koronavírus elleni immunizálást.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter elmondta ugyan, hogy hamarosan 50%-ra módosítják a küszöbértéket, vagyis csak az oltóanyagok több mint felének elpazarlása esetén fizettetnék a számlát a háziorvosokkal, de a lanyha társadalmi érdeklődés mellett valószínűleg ez sem fog sok vizet zavarni.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.