// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

A román dolgozók fele irodákban tölti az élete javát, de nem érdekli őket, hogy néz ki az iroda

// HIRDETÉS

Tudja, hány százalékuk jár melóba taxival? Kattintson!

Tanulj, fiam, hogy ne kelljen dolgoznod – mondogatta sulis koromban nagyanyám, amiből sejteni lehetett, hogy – a falusi emberek zöméhez hasonlóan – a szellemi munkát nem tekinti igazi munkának. Meg úgy általában azokat a melókat sem, amit egy kényelmes irodában üldögélve el lehet végezni.

Nos, a romániai alkalmazottak fele az ő szemszögéből nem is dolgozik, hiszen kényelmes irodákban üldögélve keresik meg a kenyerüket egy új felmérés szerint.

Ez önmagában nem baj, az viszont már igen, hogy a hazai dolgozóknak csak 15 százaléka rendelkezik flexibilis munkaidővel, amely nagyban megkönnyíti a navigálást a munkahely–család–barátok Bermuda-háromszögben. Nagyjából ugyanez a 15 százalék engedheti meg magának, hogy otthonról vagy úgynevezett közösségi irodákból végezze el a melót, miközben a munkavállalók fele úgy gondolja, hogy nagyon is megkönnyítené az életét a flexibilis munkaprogram, de a boss ezt nem engedi meg.

A dolgozók fele tömegközlekedési eszközökkel csapat be a melóhelyre, 35 százalékuk viszont annyira burzsuj, hogy autóval közlekedik nap mint nap. Taxival csak 1,8 százalék, míg biciklivel, rollerrel és elektromos rollerrel mindösszesen 3,1 százalék közlekedik (Kelemen Hunor ebben nincs benne).

Ringlispíllel az égvilágon senki nem jár munkába.

A legtöbben 15 és 45 perc közötti idő alatt érnek be a révbe (kivéve, akik ringlispíllel közlekednek, de ők nem léteznek).

A romániai néplélek praktikus: a legfontosabb dolgok, amiket a munkahelyi körülmények közül a melósok figyelembe vesznek, az a kényelem, a levegő és a fény minősége, a hőmérséklet és a zajszint, csak messze ezek mögött baktat a sor végén az esztétikai szempont, vagyis, hogy hogyan néz ki az illető iroda, ahol az életük jelentős részét eltöltik.

Én amúgy csak a kávéért járok be.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.