A nap hírei: erdélyi művészeket tüntettek ki a nemzeti ünnep alkalmából, összeütközött két repülőgép

És még az amerikai katonák is a román közutakon fognak nyargalászni.

Hirdetés

Erdélyi művészeket is kitüntettek a nemzeti ünnepen

A magyar irodalom területén nyújtott kiemelkedő teljesítménye elismeréseként Magyarország Babérkoszorúja díjat vehetett át kedden, a Pesti Vigadóban Fekete Vince kézdivásárhelyi József Attila-díjas költő (képünkön jobbra), a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, Lövétei Lázár László József Attila-díjas költő, műfordító, a Magyar Művészeti Akadémia levelező tagja és Sántha Attila kézdivásárhelyi József Attila-díjas költő, író is. A magyar nemzeti ünnephez kapcsolódva ugyanakkor több más erdélyi vagy innen elszármazott művész is magyar állami kitüntetésben részesült, természetesen mások mellett. A brassói születésű Orbán János Dénes Babérkoszorú és József Attila-díjas költő, prózaíró Kossuth-díjat kapott, Péntek János kolozsvári nyelvészprofesszor pedig Széchenyi-díjban részesült. A kolozsvári születésű Árkossy István festőművész, grafikus, író a Magyar Érdemrend Tisztikeresztjének polgári tagozatát, Bodó Mária zongorapedagógus, a Temesvári Tudományegyetem művészeti karának nyugalmazott egyetemi docense, valamint Mandics György József Attila-díjas temesvári költő, író a Magyar Érdemrend Lovagkeresztjének polgári tagozatát, a kolozsvári születésű Gyöngyösi Levente Erkel Ferenc-díjas zeneszerző és a gyergyóremetei származású Molnár Levente Liszt Ferenc-díjas operaénekes pedig Magyarország Érdemes Művésze díjat vehetett át. Király Farkas kolozsvári születésű költő, író, műfordító József Attila-díjban részesült.

Összekoccant két gép a suceavai reptéren (VIDEÓval)

Kedden a suceavai Ștefan cel Mare reptéren ütközött össze a magyar tulajdonú Wizz Air légitársaság két repülőgépe. Na nem nagyon, mindössze annyi történt, hogy a Dortmundba tartó gép, amely épp kigurult volna a kifutóra, a szárnya végével beleakadt a reptér előtt „parkoló” másik, Németországba tartó repülőgép vízszintes vezérsíkjába (a farkába).

Személyi sérülés nem történt, csak a két gép szenvedett könnyebb károkat. Az első vizsgáltok szerint a hibát valószínűleg a földi irányító követte el, de egyelőre a mozgásban lévő gép pilótájának felelősségét sem zárták ki. Az utasokat leszállították a sérült gépekről, jelenleg arra várnak, hogy a légitársaság új repülőket küldjön értük.

Ne lepődjön meg, ha újra katonai egységekbe ütközik a közutakon

Mondjuk azért szó szerint beléjük ütközni nem tanácsos. A Mihail Kogalniceanu katonai bázison állomásozó amerikai különítmény képviselői kedden figyelmeztették a lakosságot, hogy ne lepődjenek meg, ha a közeljövőben katonai járműveket és felszereléseket látnak elhaladni a közutakon, ez csak annak a „rotációs folyamatnak” a része, amelynek során a Romániában, illetve a térség más országaiban állomásozó alakulatokat hazaküldik, és a helyükre friss egységeket vezényelnek. Az Államok katonai jelenléte ugyanakkor a hivatalos közlés szerint nem fog nőni, a rotáció egy az egyben arányú lesz.

Hirdetés