Csokorba szedtük a havas pénteki nap érdekesebb történéseit.
Már Lucian Bode belügyminiszter dolgozatmásolós története is kiverte a biztosítékot, de ami Nicolae Ciucă miniszterelnök plágiumügye körül történik, az egyenesen agyzsibbasztó, nem csodálkoznánk, ha a sztori néhány forgatókönyvírót is megihletne. A legújabb fejlemény az, hogy az oktatási minisztérium egyszerűen lekéste a fellebbezési határidőt a kormányfő ügyében, így immár jogerősnek számít az a bírósági ítélet, mellyel felfüggesztették Ciucă doktori dolgozatának az átvilágítását.
A G4media portál egyébként kíváncsi volt arra, hogy a minisztérium mégis miért késett el az óvással, de olyan választ kapott, hogy azon még Az elveszett levél szerzője, Ion Luca Caragiale is mosolyogna. Az oktatási tárca levelében az áll, hogy az óvást időben elküldték, egy bizonyos V.B. nevű hölgynek adták át – aki nem dolgozik a minisztériumnál –, így fogalmuk sincs, hogy a fellebbezést végül miért nem iktatták időben. Érti ezt valaki? Hát valószínűleg nem is ez a cél..
Mint ismeretes, a PressOne tényfeltáró portál szerint Ciucă az összesen 138 oldalas disszertációból legalább 42 oldalt más munkákból vett át, mégpedig úgy, hogy elmulasztotta a másolt részeket idézőjelbe tenni, illetve feltüntetni az eredeti szerzőt. Az ügyben egyébként alapfokon egy bizonyos Marius Iosif nevű, a liberálisokhoz közel álló bíró döntött, aki utána szépen nyugdíjba ment, erről itt írtunk részletesen.
Mint ismeretes, emberölés vádjával állították bíróság elé Boné Ferencet, aki a vád szerint tavaly május végén végzett barátnőjével, Molnár Beátával. A büntetőperben pénteken tárgyalás volt Kolozsváron, ami alig negyedórát tartott, és a vádlottat nem is szállították a helyszínre. Előrelépés nem történt az ügyben, a törvényszék úgy döntött, megvárja a decemberben kérvényezett elmeorvos-szakértői vizsgálat eredményét, amely még nem készült el. A következő tárgyalás márciusban lesz, a részletekért a Krónikára érdemes átkattintani.
Lehet szeretni vagy gyűlölni a kolozsvári Untoldot, de az a helyzet, hogy ismét beválasztották a világ legjobb tíz fesztiválja közé. A főként elektronikus zenékre szakosodott DJ Mag nevű kiadvány 2022-es toplistáján a kilencedik helyet foglalja el a kolozsvári Untold, jócskán megelőzve például a budapesti Sziget Fesztivált, amely idén csak a 25. helyig jutott.
A listát több mint százezer szavazat alapján állította össze a legnagyobb elektronikus zenei magazin. A kolozsvári fesztivált egyébként idén augusztus 3. és 6. között rendezik meg, s a dátummal együtt a szervezők azt is bejelentették, hogy visszatér a rendezvény nagyszínpadára a holland Armin van Buuren, aki korábban az untoldozók kedvenc lemezlovasának számított.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.
A Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács (CSM) elnöke, Elena Costache azzal vádolja a kormányt, hogy „egyik napról a másikra” 65 évre akarja emelni a bírák és ügyészek nyugdíjkorhatárát, ami a rendszer összeomlásához vezethet.
Esszük a vízízű, papírízű zöldségeket és közben álmodozunk letűnt korok finomságairól. De mi ennek az oka?
Két fiatal vesztette életét egy közlekedési balesetben vasárnapra virradóan Râmnicu Vâlceában. A rendőrség üldözte őket, miután nagy sebességgel közlekedtek, és nem álltak meg a jelzésre – közölte vasárnap a Vâlcea megyei rendőrség.
Elfogadta hétfő délutáni ülésén a bukaresti kormány azt a rendeletet, amely alapján havi bruttó 300 lejre korlátozzák a közalkalmazottak ártalmas vagy veszélyes munkakörülményekért járó bérpótlékát.
A Romániai Nyugdíjasok Országos Szövetsége (FNPR) elfogadhatatlannak tartja, hogy az állami nyugdíjak megsarcolása is része legyen a deficitcsökkentő intézkedéscsomagnak.
A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.
Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.
Szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány az alapélelmiszerek árrésstopját. Hárommillió euró értékben lopott növényvédő szert Franciaországban egy román bűnbanda.
Szeptember 30-ig meghosszabbította a kormány az alapélelmiszerek árrésstopját. Hárommillió euró értékben lopott növényvédő szert Franciaországban egy román bűnbanda.
Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.
Jövő héten jelenti be a kormány a deficitcsökkentő intézkedéscsomagot. Két hónapos kiskutyát dobott ki az ablakon egy pașcani férfi.
Tízezernyi legális munkavállaló van Romániában, akiket adminisztratív problémák miatt nem tudnak alkalmazni. És sajnos stagnál az európai helyreállítási alapokból finanszírozott kórházépítés.
Tízezernyi legális munkavállaló van Romániában, akiket adminisztratív problémák miatt nem tudnak alkalmazni. És sajnos stagnál az európai helyreállítási alapokból finanszírozott kórházépítés.
További híreink: elhunyt Kincses Előd, a marosvásárhelyi fekete március nagy tanúja, leégett a Vlegyásza-csúcson levő meteorológiai állomás, és van ahol idén már másodszor virágzik a cseresznye…
További híreink: elhunyt Kincses Előd, a marosvásárhelyi fekete március nagy tanúja, leégett a Vlegyásza-csúcson levő meteorológiai állomás, és van ahol idén már másodszor virágzik a cseresznye…
… az új reformkormány kicsit hasonlít a régire, amennyiben a régi trükköket hasznosítja újra… és Emil Boc álmultikulti polgármester csikkeket szedegetett Kolozsvár főterén, aztán ráuszította a városra a helyi rendőröket.

Nemsokára a nagyszülők is gyermeknevelési szabadságra mehetnek. Itt a kánikula, 38 fok is lehet a következő napokban és legalább két hétig marad az igen meleg idő.
Nemsokára a nagyszülők is gyermeknevelési szabadságra mehetnek. Itt a kánikula, 38 fok is lehet a következő napokban és legalább két hétig marad az igen meleg idő.
… egy rendőrruhás egyetemi hallgató csalt a vizsgán, majd szétcsapott a felügyelő tanárok közt… és ha átmenő jegy kell a diáknak, menjen szépen sittet cipelni, ilyen is van, biza.