A méltányosság jegyében még nagyobb összegű különleges nyugdíjat kapnak a bírák és az ügyészek

Mert a fizetésük is nő az igazságügy-miniszter jóvoltából.

Hirdetés

Eddig sem volt rossz bírónak vagy ügyésznek lenni Romániában, de mostantól még jobb lesz: a fizetés, ezzel pedig a nekik járó különleges nyugdíj is, hiszen azt a fizetés alapján számolják ki.

Mint kiderült, Cătălin Predoiu igazságügy-miniszter még december 30-án döntött arról, hogy megemeli azt a referenciaértéket, amely alapján az érintettek illetményét kiszámolják.

Ez eddig 465 lej volt, mostantól azonban 605 lej.

A miniszter azt mondja, kénytelen volt megemelni a béreket, eddig ugyanis a minisztérium szakmányban vesztette el a pereket a bírák és ügyészek ellen, akik alkotmánybírósági ítéletekre hivatkozva kérték a fizetésük és a különböző pótlékaik emelését.

Predoiu szerint így a minisztérium több tízmillió lejnyi perköltséget spórol meg.

De azt ígéri, még idén új bértáblát dolgoz ki az igazságügyi alkalmazottak számára, hogy orvosolja az egyenlőtlenségeket.

Amúgy eddig sem kerestek rosszul: a bírók nettó átlagbére havi 13 369 lej, az ügyészeké 13 473, az írnokoké 5232, és a próbaidőre bocsátott elítéltekre felügyelő munkatársak is 4985 lejt kapnak.

A bírák és ügyészek különleges nyugdíja átlagosan havi 20 159 lej, amire 4452-en jogosultak.

A mostani béremelés nyomán ennek összege mintegy 20 százalékkal nő.

Hirdetés

Mint ismeretes, a különleges nyugdíjak ügye évek óta borzolja a kedélyeket. Arról, hogy a bírák és ügyészek kiemelt nyugdíjat kapjanak, természetesen a politikum döntött, hogy így kötelezze le őket.

Ezt követően más kategóriákra – például a diplomáciai testület tagjaira és a pilótákra – is kiterjesztették.

Persze a speciális nyugdíjak jókora terhet rónak az államkasszára, és volt is olyan kormány, amely megpróbálta felszámolni őket, ám az alkotmánybíróság úgy döntött: más kategóriáktól elvehetik, de a bíráktól és ügyészektől nem.

Az ítéletnek bizonyára semmi köze sem volt ahhoz, hogy maguk az alkotmánybírák is jókora összegű különleges nyugdíjra jogosultak.

 

Hirdetés