Amely engedélyezi, hogy az udvarvégi fabudis iskolák mobilvécéket vásároljanak.
Nem vicc. Persze, az sem, sőt, egyenesen tragédia, hogy az ország számos iskolájában (tavaly egész konkrétan 1180-ban) továbbra is udvarvégi fabudikra járnak a gyerekek. Már amikor nincs pandémia és járnak iskolába. Igaz, a román kormány 2019-ben nekidurálta magát és támogatta az országos „budiirtást”, de úgy tűnik, az intézkedés nem volt túl hatékony. Mert akkor miért is hozott volna létre a nagyméltóságú közoktatási minisztérium vécébizottságot 2020 legvégén?
A bizottság teljes neve olyan bájos, hogy lefordítjuk, tessék: A Közoktatási és Kutatási Minisztérium engedélyezés céljából alakult bizottsága, amely igazolja az oktatási tevékenység biztonságos egészségügyi körülmények között való folytatásához szükséges mellékhelyiségek szükségességét. Na, így.
És ha egy bizottságnak ilyen jelentőségteljes neve van, akkor létszám is dukál hozzá. A budibizottságnak kereken hat tagja van, feltehetően kiváló szakemberek, mivel maga Monica Anisie oktatási miniszter asszony írta alá az alapítást szentesítő miniszteri rendeletet.
Na de mit csinál a budibizottság? Hát, amint a neve is mutatja, engedélyeket bocsát ki. Kiknek? Hát, olyan udvarvégi budis iskolák működtetőinek (polgármesterekről van szó, általában a polgámesteri hivatalok működtetik az állami iskolákat), akik folyamodnak. Miért folyamodnak? Hát, minisztériumi engedélyért. Mihez? Hát ahhoz, hogy európai pénzekre pályázzanak. Minek az európai pénz? Hát annak, hogy mobilvécéket szerezhessenek be és telepíthessenek az udvarvégi budis iskoláikba.
Tehát, ha egy polgármester szeretne némileg emberibb körülményeket biztosítani az udvarvégi budis iskolában, méghozzá európai pénzből, először is szépen összeállít egy dokumentációt (egy kérvény, egy tanfelügyelőségi hozzájárulás, két saját felelősségű nyilatkozat, no meg egy beszámoló), elküldi Bukarestbe, ahol a hattagú bizottság rögvest összedugja a fejét, mérlegel, majd jó esetben megadja az engedélyt, amely visszakerül a feladóhoz, és akkor máris lehet európai pénzekért folyamodni.
Halkan kérdezzük: ha már úgyis üresen álltak az iskolák szinte egész évben, nem lehetett volna mégis kiiktatni a fabudikat? Bevezetni a vizet? Csatornázást? Rendes vécéket tenni? Úgy tűnik, Anisie asszony irányítása alatt nem sikerült. De örüljünk, mert most van még egy bizottság. Amely, reméljük, nem húzza magára a vizet.
Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.
A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?
A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.
Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.
Fejes Rudolf Anzelm és hívei hosszú időn át farkasszemet néztek a végrehajtóval, a patthelyzetet végül a polgármesteri hivatal oldotta fel, ideiglenesen.
Közel négy év elteltével is homály fedi, ki vagy kik perzseltek meg, majd dobtak ki levélszavazatokat Maros megyében, a 2022-es magyarországi választások előtt nem sokkal. A Maros megyei ügyészségtől megtudtuk, a tetteseket nem sikerült azonosítani.
A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.
Miközben a körülményekre és a fogadtatásra panaszkodtak, azt azért fontosnak tartották megjegyezni az AFC Hermannstadt egyik szurkolótáborának tagjai, hogy a csíkszeredai drukkerek annak az országnak a nevét skandálták, akiknek „lakói Mongóliából jöttek”.
Új árvízvédelmi rendszert építtet a román kormány 332 millió lejes beruházással a Korond-patakon, amely alapvetően befolyásolhatja Parajd jövőjét. Nyágrus Lászlót, Parajd polgármesterét kérdeztük a beruházás részleteiről és az új bánya lehetőségéről.
Bocsánatkérésre szólította fel Frunda Csenge marosvásárhelyi tanácsos Bungardean Emilian AUR-os önkormányzati képviselőt, aki azt állította, hogy ő nem tud románul. A felszólított tagadta ezt és azzal hárított: „mind testvérek vagyunk”.
Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.
Precedens nélküli helyzetben találták magukat a romániai sertéshús-termelők. Hiába fellebbezett kétszer, csak elítélték Metodie ortodox apátot ittas vezetés és biológiai mintavétel megtagadása miatt.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
… megint sikerült valahogy egy kóklert odatenni, ráadásul egy fegyvergyár élére… és a közlekedési miniszternek elsötétült a memóriája: nem emlékszik, hogy kivágták az egyetemről.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
Szerdától kizárólag digitális engedéllyel utazhatunk Nagy-Britanniába. Gázvezeték mellett égetett szemetet egy naszódi férfi.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
… egy ismert egyetemi tanár a tévében tépte szét doktori diplomáját a kormány megszorító intézkedései okán… és egy cég ügyvezetője 3 millió lejt csalt ki az államkasszából halott emberek révén.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: úgy kiosztotta saját pártját egy PSD-s politikus, hogy öröm nézni, a pénzügyminiszter pedig hallani sem akar nyugdíjemelésekről.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
További híreink: a hegyimentők egyetlen nap alatt 133 bajba jutott turistán segítettek, egy amerikai szakértő pedig a NATO harmadik legfontosabb tagállamának nevezte Romániát.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
Hat férfit vettek őrizetbe 14 éves kislányok szexuális bántalmazása miatt. Megtámadták a borsabányai városi kórház orvosát a beteg családtagjai, miközben az újraéleszteni próbálta.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… egy cég úgy vett részt a kolozsvári körgyűrű licitjén, hogy nem is tudott róla… és egy szebeni srác elkötött egy autót és két hónapig (!) flekszelt vele.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
… a Temes megyei tanács PSD-s elnöke pénzt ajánl bármely, egymással egyesülni kívánó községnek… és eggyel kevesebb korrupt rendőr flangál az országban.
Bolojan újabb törvényjavaslatot tartogat márciusra, miután az alkotmánybíróság döntött a magisztrátus nyugdíjreformjáról. Továbbá: Románia államadóssága meghaladta a GDP 60 százalékát.