… elkaptak egy 87 éves drognagyit, ami azt is bizonyítja, hogy az életkor néha csak egy szám… és megjelent a Hargita megye turisztikai potenciálját népszerűsítő új videóklip: szép, de nagyon tahó poénok vannak benne.
Még sokszor leírjuk idén ezt a mondatot: szuperválasztási év van Romániában. A pártok úgy ontják magukból a propagandából, ígéretekből és egymás szapulásából álló dumakoktélt, mint a Nap a fényt. A kormány pedig közzétette a nyári választási menetrendre és módszertanra vonatkozó kormányrendelet szövegét. Aminek az a lényege, hogy hivatalosan kimondja: az európai parlamenti és a helyhatósági választásokat összevonják, mégpedig június 9-ére. Szuper!
Persze, van a szövegben sok minden, akit érdekel, itt átbogarászhatja. Na de amire felkaptuk a fejünket: minden választási évben elindul a nagy pártos köpönyegforgatás is. Vagyis: hű pártkatonák kapják magukat, ledobják az addig viselt pártegyenruhát és felhúznak egy másikat. Ebből már sok vita volt az elmúlt évtizedekben, de hiába. Na, most a kormány szabályozni kívánja a nos, nem túl pártetikus viselkedésmintát. Méghozzá úgy, hogy szabályba iktatja: mindenki úgy forgathatja a köpönyegét, ahogy akarja, amíg betartja a szabályokat. A kormányrendelet szövege szerint, április 10-étől kezdve az van, hogy ha például egy polgármesternek vagy megyei tanácselnöknek úgy szottyan kedve, hogy pártköpönyeget fordítson, vígan megteheti, mert nem veszti el a funkcióját, amelyet… ez a vicces… annak a pártnak a színeiben nyert el, amelynek ruháját épp leveti. De itt még nincs vége. Ha egy polgármestert vagy megyei tanácselnököt idén június 9-én megválasztanak egy bizonyos párt színeiben, szeptember 27-ig meggondolhatja magát és pártszínt válthat. Magyarán: zöld fényt kapott a politikai köpönyegforgatás Romániában. Ha ez így is marad, az eszünk is meg fog állni, mármint nekünk, választópolgároknak. Ja, az RMDSZ bejelentette, nem ért egyet ezzel a huskussal és nem is fogja megszavazni.
Nem nálunk, Erdélyben történt az eset, de annyira kirívó (és ijesztő), hogy nem tekinthetünk el tőle. A Ialomița megyei rendőrség lefülelt egy drogbandát. Családi bandáról van szó, a hírek szerint.
Oké, eddig semmi különös, ha szabad ezt mondanunk. Sajnos vannak olyanok, akik ezt az utat választják a gyors meggazdagodásra. Attól viszont leesett az állunk, hogy a rendelkezésre álló információk szerint a banda egyik tagja egy 87 éves hölgy. A másik két tag a hölgy rokona. Feltehetőleg ők voltak a mozgó brigád, a hölgy pedig, nos, a drognagyi. De ez nem csak annyit jelentett, hogy orgazdaként ügyelt az árura, hanem aktívan üzletelt, többek között marihuánával és kokainnal.
A rendőrség lekapcsolta a háromtagú bandát. A fiatalokat bevitték a dutyiba, a 87 éves matrónával azonban szelíden bántak, legalábbis, amíg az ítélet meg nem születik: 60 napos felügyeletet rendeltek el a drognagyi esetében, tekintettel az életkorra és az egészségügyi állapotra.
Megáll az ész és ácsorog!
A pénteki szent napon tették közzé a Hargita megye turisztikai potenciálját népszerűsítő új videóklipet, a Hargita Megyei Tanács működtette Visit Harghita Youtube-csatornáján. Íme:
Nos, tudjuk jól (s aki nem, menjen, nézze meg): Hargita megye irtó szép! Szóval a készítőknek nem esett nehezére lélegzetelállító helyszíneket találni: ott a Gyilkos-tó, a Hargita, Parajd, Gyergyószárhegy stb., a megye tele van csodákkal. A videóklipet profik készítették, nem kétséges. Viszont az Isten bocsássa meg, ha már profi videót csináltat valaki, miért nem kér fel egy profi forgatókönyvírót? Akinek van egyensúly- és főleg humorérzéke. Mert ha nem megfelelő ember találja ki a videóklip koncepcióját, sztoriját, akkor olyan tahó poénok kerülnek bele, mint ebbe a hargitai klipbe.
A klip főszereplője egy család: apuka, anyuka, fiúgyerek, leánygyerek. Akik bejárják Hargita megye tájait, helyeit: csónakáznak, bobpályán csúsznak le, fákat ölelgetnek, fürdenek, fazekaskorongoznak, esznek, isznak, helikoptereznek, szóval jól elvannak. És egyszer csak jön a poén: apuka előregörnyed, mint aki fingik, és a seggéből (már elnézést) lángcsóva csap ki. Amiről persze rögvest kiderül, hogy egy hőlégballont működtető lángcsóva. Édes Isten, mit szívott a kreatív forgatókönyvíró? Másik bunkó poén: egy elegáns golfpályán vagyunk, apuka, anyuka a medencében lubickol, a gyerekek meg minigolfoznak. És a kislány egyszer csak kapja a labdát és huss, feldobja a levegőbe. A labda pedig visszazuhan (Hargita megyében is van gravitáció, ugye), de pont a medencébe, ahol pont az apuka tökét találja telibe. Komolyan, ez… poén? Ja, az óvodai nagycsoportban, bár ott is gáz.
Aztán ott a nagynak szánt poén a farkaslakai Krisztus-szoborral. Nagyban megy a helikopterezés, offroadozás, és egyszer csak a hatalmas Krisztus-szobor rávigyorog a turistáinkra és kacsint, afféle kedélyes hippiként. A hasunkat fogtuk a nevetéstől.
A család néma marad az egész klip során, egyetlen kivétellel: apuka, anyuka napozgat egy hegyoldalon. Apuka anyuka combját fogja. Érthető, szereti, most mit fogjon. A haját? Na és anyuka egyszer csak feláll… és meglátja, hogy ott, ahova apuka tenyerét helyezte, na ott, a comb nem barnult le. És visítani kezd, mint egy fába szorult féreg. Hát, ilyen turisztikai látványosságot mi is szeretnénk látni!
Amúgy sajnáljuk, hogy a család nem szólal meg, se a cezúraként ható sikoly előtt, se utána. Mert amíg hallgatnak, zene megy, de olyan egyhangú zene, hogy a végére már a hajunkat téptük. Azt a zeneszerzőt el kéne küldeni egy 10 hónapos manele-terápiára. Hátha tanulna belőle valamit.
Amúgy éljen Hargita megye, éljen a turizmus, éljen a létező Székelyföld!
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.