Nagy fogása volt ma a román rendőrségnek miután négy megyében (Kolozs, Szeben, Fehér és Brăila), összesen 38 helyszínen tartottak házkutatást a nap folyamán, és különböző drogokat, fegyvereket és több tízezer eurót találtak.
Az akciót a Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Igazgatóság (DIICOT) nagyszebeni szervezete koordinálta, akik szerint a gyanúsítottak 2020 óta a mai napig – gyakorlatilag tehát a kijárási korlátozásokkal is járó járvány idején – egy bűnszervezetet alkotva terjesztetettek/szállítottak drogokat az említett megyékben. Harmincegy személyt kísértek be székhelyükre kihallgatás végett.
Olvasson még:
- Miért válhat Kolozsvár a világ egyik közepévé? Hova lettek a tősgyökeres kolozsváriak? – beszélgetés Lukács József helytörténésszel – 1. rész
- Vadászokra támadt egy medve. Napenergia-boom lesz Romániában – vasárnapi hírmix
- Hát persze, hogy kiszúrták, melyik hazai szuperligás csapat nem köszöntötte Romániát…
A házkutatás során lefoglaltak 19 beltéri kannabisznövényt, több fegyvert, port tartalmazó tasakokat, digitális mérlegeket, 35 ezer eurót és több tárgyi bizonyítékot is.
Mindebből arra lehet következtetni, hogy nem kispályás drogkereskedőkről van szó.