Az államfő elégedett a járványszámokkal, hamarosan nyithatnak a piacok.
Klaus Iohannis államfő szerdán egy kampányrendezvényen, a bákói körgyűrű felavatásán elégedetten nyilatkozott a járvány romániai alakulásáról, ezért bejelentette, hogy a hétvégén újranyithatnak a piacok. Mint mondta, valóban kevesebb tesztet végeztek az utóbbi időszakban, de az esetszám-csökkenés egész Európában beindult. Tehát szó sincs az adatok befolyásolásáról, a helyes döntések meghozták a hatásukat – jelezte az államfő előre gondolva az esetleges spekulációkra.
A számok tényleg csökkenést mutatnak, ami valóban azzal áll összefüggésben, hogy negyedik napja keveset tesztelnek. Az elmúlt 24 órában hétvégi szinten működtek a tesztlaborok, 15 701 mintavétel történt, amiből 4916 új esetre derült fény. A pozitivitási ráta ennek megfelelően 31,31%-os. Legutóbb november 19-én haladtuk meg a tízezres napi esetszámot, de akkor közel 37 ezer tesztet végeztek.
A kórházakban viszont továbbra sincs csökkenés, az intenzív terápiás osztályokon rekord magas a súlyos állapotban lévő betegek száma: a 13 529 kórházi ápoltból 1260-an szorulnak intenzív ellátásra. Kedd reggel óta 135 halálesetet jelentettek, ketten mindössze a harmincas éveikben jártak, hárman a negyvenes korcsoporthoz tartoztak. Hét elhunytnak nem volt más ismert betegsége, öt esetben nem jelentették az esetleges alap- vagy társbetegséget.
Bukarestben 767 új esetet regisztráltak, majd Galac (365) és Konstanca (439) következik. Az erdélyi megyék közül Kolozsban magas még az esetszám (270), a többi megyében nincsenek kimagasló számok.
Az elmúlt két hét lakosságarányos fertőzési rátája az alábbi táblázatban böngészhető:

Kicsit olyan az egész, mint amikor valaki megmondja, ki a fehér, ki a fekete. Ki a Jó, ki a Rossz. Mi meg nézünk, hogy ki ez? És miért mondja meg? És hogy jutottunk ide? Mert itt tartunk.
A szemét az szemét, a használt ruha pedig használt ruha. Egy új minisztériumi rendelettervezet szerint nincs sok különbség köztük, ennek pedig a turkálók látnák kárát, nem is kicsit.
Ritkán jár Erdélyben a dallamos hard rockban utazó szombathelyi Lord, ezért hívtak a fények, mert közöttük élek.
Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.
Földbe állhat a PSD, erre pedig ők is most jönnek rá. Történelmi időket élünk.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Törvényjavaslatot nyújtott be az RMDSZ, amely szerint a jelenlegi 292 lejes gyermekpénzt 100 lejre csökkentenék, a fennmaradó összeget pedig „jelenléti ösztöndíjként” csak a rendszeresen iskolába járók kapnák meg, további 50 lejjel kiegészítve.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Személyautóval ütközött egy motoros hétfőn kora este Erdőszentgyörgy Szováta felőli kijáratánál. A balesethez több mentőegységet is riasztottak, elsődleges információk szerint nem sikerült megmenteni a motoros életét.
További híreink: az illetékes miniszter meglátta a Facebookon, hogy vannak új vonataink, amik nem közlekednek, és kiakadt, a szakértő pedig már nemcsak drágulással, de üzemanyaghiánnyal is riogat.

Megvonta az Európai Parlament Diana Șoșoacă mentelmi jogát. Hetvenezer euróval többet keres évente egy luxemburgi, mint egy romániai.

Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Grindeanu egyértelművé tette, nincs semmilyen politikai együttműködés az AUR-ral a bizalmatlansági indítványuk után. Vadonatúj vonatok álldogálnak egy bukaresti állomáson, mert nem tudjuk őket üzembe helyezni.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
Az AUR álhírrel támadta az USR-s környezetvédelmi miniszter asszonyt, aki bekkhenddel adta vissza a taslit. És Emil Boc előhúzta a prosztókártyát a CFR–U meccs után.
További híreink: újra drasztikusan drágul az üzemanyag, Nicușor Dan szerint aggasztóak a középtávú kilátások is, a Bolojan-kabinet pedig bizalmatlansági indítványok sorozatára számíthat.

Kokainfinomítót működtetett két román állampolgár Olaszországban. Továbbá: két másik erdélyi város is nemet mondott a játéktermekre.

További híreink: a PSD-sek beváltották a fenyegetéseiket, csütörtökön lemondtak a minisztereik, Arad városából pedig kitiltják a félkarú rablókat.

Kisebbségi kormányzás vagy bizalmatlansági indítvány jöhet a PSD búcsúja után. Tengeri aknának nézett gázpalackok okoztak riadalmat egy konstancai partszakaszon.

Bolojan szerint a PSD bekaphatja, már dolgoznak a kisebbségi kormányon. Az USR szerint a PSD ne csak a minisztereit vigye, hanem az összes havert. Az AUR kelleti magát: csak akkor hajlandó tárgyalni, ha úgy táncolnak, ahogy ő fütyül.

Közben valaki elvitte az eddigi legnagyobb romániai lottónyereményt. Nicușor Dan pedig felszólalt a civil szervezetek perköltségekkel való megnyomorítása ellen.