Valószínűleg soha nem állt még annyi alternatíva a rendelkezésre a gyermeknevelésben, mint napjainkban. A szülő, aki érthető módon arra vágyik, hogy okos, talpraesett, tehetséges felnőtt váljon a csemetéjéből, nevelési irányzatok sokaságából válogathat, vannak különböző pedagógiai szemléletű iskolák, mesés élményekkel kecsegtető tevékenységek, játszóházak, klubok, körök, stb. Újabb és újabb trendek váltják egymást ezen a téren, miközben a pedagógusok, illetve általában a felnőttek arra panaszkodnak, hogy lehetetlen lekötni a gyermekek, különösen a nagyobbak figyelmét, mert nem érdekli őket semmi. Pedig a legalapvetőbb ismeretek elsajátítását is – ahol csak tehetik – modern eszközökkel, látványos segédanyagokkal könnyítik. Tényleg baj lenne a mai gyerekekkel? Nem inkább arról van szó, hogy a gyerekek megszólítására vonatkozó elképzelés rossz, bár
a megoldás tulajdonképpen egyszerűbb, mint azt gondolnák?
A határtalan lehetőségek Kánaánjában meglehet, ahelyett, hogy helyes válaszokat követelünk a gyerekektől, csak hagyni kellene őket, hogy a valódi gyermekközpontúság jegyében kérdéseket fogalmazzanak meg, kételkedjenek, megtanuljanak önálló véleményt alkotni, vitatkozni, megvédeni az álláspontjukat. Hogyan segíthet mindebben a filozófia?
Kerekes Erzsébet egyetemi adjunktus több mint tíz éve foglalkozik a gyermekfilozófia erdélyi meghonosításával. A módszert a gyakorlatban is alkalmazza: Kolozsváron rendszeresen tart gyermekfilozófiai foglalkozásokat, melyek játékos formában önálló, logikus gondolkodásra, kérdések megfogalmazására, érvelésre tanítják a gyerekeket 6 évtől 15 éves korig. Vele beszélgettünk arról, hogy miről is szól a gyermekfilozófia, és hogyan járulhat hozzá egy öntudatosabb nemzedék felnövekedéséhez.
A program világszerte több mint 4000 iskolában, 60 országban, 40 nyelven folyik, Romániában is vannak próbálkozások az alkalmazására. Bár 5-8. osztályban akár választható tantárgy is lehetne, a tanári normákat szem előtt tartó iskolákban fel sem merül annak a lehetősége, hogy beiktassák a gondolkodási műveletek fejlesztésére irányuló tantárgyat. Ez azzal áll összefüggésben, hogy az oktatási rendszer a diákokat a válasz kultúrájában szocializálja. Ahhoz szoktak hozzá a diákok, hogy
csak a tanár kérdez, az ő feladatuk csak annyiban áll, hogy visszamondják az előzőleg leadott ismereteket.
Amikor Matthew Lipman amerikai filozófiaprofesszor a hatvanas évek végén megalapította a gyermekfilozófiát, a diáklázadások korát élték, javában dúlt a vietnámi háború, tombolt az erőszak, az ifjúság változást akart. Lipman azt figyelte meg, hogy a fiatal generáció nem tudja a saját érdekeit kifejezni, logikailag és fogalmilag helyesen érvelni a változások szükségessége mellett, fogalma sincs arról, hogyan kell felépíteni egy érvrendszert. A megoldást a fogalomalkotás és a fogalomhasználat kreatív elsajátításában látta, és kidolgozott egy olyan oktatási programot, illetve egy többmodulos tantárgyat, amely kritikai gondolkodásra ösztönöz.
Meggyőződése szerint, ha a gyerekek egy kérdéseket megfogalmazó, válaszokat kutató közösség tagjainak érezhetik magukat, egymástól is tanulhatnak, és megfelelő irányítás mellett, a szókratikus hagyományokon alapuló módszerrel játékos formában sajátíthatják el a kritikai gondolkodás alapjait. A beszélgetések kiindulópontját a gyermekek lelki világához közel álló témák, szövegrészletek, alkotások (film, mese, festmény, stb.) adják, de lehet akár egy tárgy vagy esemény is. Lipman szöveggyűjteményeiben gyerekek a főszereplők, a felnőttek – szülők, tanárok, szomszédok – inkább csak statisztaként jelennek meg.
A gondolkodásra stimuláló történetek fonalát a gyerekek alakítják kérdésfelvetéseikkel,
és a cselekményszálakat saját belátásuk szerint szőhetik tovább. A foglalkozásokat természetesen sok játékkal és mozgással egészítik ki, hogy ne váljon unalmassá a filozofálás.
Kerekes Erzsébet tapasztalata szerint a módszer abban is segíti a gyerekeket, hogy egyéni vagy közösségi érdekeiket érvényesíteni tudják, merjenek vitába szállni, ha szükséges, és amennyiben kiderül, hogy tévednek, akkor sincs nagy baj, hiszen bármikor korrigálhatják saját elképzeléseiket. A foglalkozások visszatérő eleme, hogy szavazás útján döntenek arról, kinek a felvetésével foglalkozzanak, ezzel megismerik a demokrácia alapját képező egyenjogúságot, azt, hogy mindenkinek a véleménye egyformán fontos, de a többség akarata érvényesül. A gyerekek számára általában szokatlan, hogy ők kérdeznek, és nem tőlük kérdeznek, és olykor meglepően újszerűen közelítenek meg bizonyos témákat.
A hagyományos oktatás fokozatosan megfosztja a gyerekeket a kíváncsiság és értelemkeresés örömétől.
A szülők számára viszont ismerős lehet, hogy a gyerekek soha nem fogynak ki a kérdésekből, szeretnék megérteni a körülöttük zajló eseményeket és jelenségeket. Bár néha banálisnak tűnhet a megfogalmazott kérdés, gyakran a gyerekek egyszerű gondolkodására jellemző zsenialitás tükröződik bennük. Olyan tulajdonság ez, mely felnőtt korra elvész, mintha a konvenciók a kor haladtával leépítenék bennünk a dolgokra való rácsodálkozást és a gyermeki kíváncsiságot. Talán csak a filozófusok azok, akik megőrizték kíváncsiságukat – ahogy sokszor elhangzik a gyermekfilozófia kapcsán:
minden gyerek egy filozófus, és minden filozófus egy kitartó gyermek.
Kerekes Erzsébet egyébként archiválni kezdte a gyerekek által feltett legbájosabb kérdéseket, melyek továbbgondolásra késztették. Például: „Anya, ha én lennék te, akkor te ki volnál?”; „Gellért fejébe ki teszi be a szavakat? Hiszen egy ideig nem beszélt, most meg tud beszélni.”; „Honnan tudja a cica, hogy nem ember?”; „Mi lesz akkor, ha a kistestvér románnak születik?”; „A kutya vajon tudja, hogy nekem ma van a szülinapom?”. Bár a szülő gyakran hárítja az efféle kérdések megválaszolását, az azért kiderül belőlük, hogy a gyerekek őszintén rácsodálkoznak a világra, a tudatra, a szavak és dolgok viszonyára, foglalkoztatja őket az identitás, mely számukra egy velünk született dolog.
A gyermekfilozófia amellett, hogy hagyja kibontakozni a gyermekekben felmerülő kérdéseket, attól is jól működik, hogy csoportokban zajlik, így érvényesül a szinergia elve. A csoportban egymásra reagálnak, több minden eszükbe jut, mintha ugyanarról a témáról elszigetelten gondolkodnának. A diákok éppen azáltal jegyeznek meg ismereteket, hogy eszmét cserélnek róla.
A közoktatás egyik nagy mulasztása, hogy ezt nem alkalmazza kellőképpen,
csak az alternatív oktatásban fektetnek erre hangsúlyt. Kerekes Erzsébet szerint előbb-utóbb Romániában is bekövetkezik az a paradigmaváltás az oktatásban, mely leszámol a követelményeknek való állandó megfeleltetéssel. Erre már 2000-es évek végén lett volna lehetőség, amikor egy oktatási válság lépett fel Romániában. A diákok helyzetén nem azzal akartak könnyíteni, hogy csökkentik a fő tantárgyak tananyagait, több időt adva nekik arra, hogy megemésszék a leckéket, hanem egyes tantárgyakat fölöslegesnek kiáltottak ki, ráadásul éppen azokat, amelyek a demokrácia alapjaira nevelnék a gyerekeket, mint például az állampolgári nevelést, vagy azokat, amelyek segítenek a diákoknak megérteni az egyes tantárgyak közötti összefüggéseket, mint például a filozófia. Az alternatív oktatási módszerek, gyermekközpontú iskolák elszaporodásával és népszerűségével viszont egyértelművé vált, hogy a közoktatásban is változtatni kell a szemléleleten, és
szükség van olyan tantárgyakra, amelyek nem a száraz információra, hanem a közvetlen tapasztalatra építenek.
A gyermekfilozófia romániai meghonosítása is ekkor kapott lendületet. Magyar nyelven az Erdélyi Magyar Filozófiai Társaság alapította meg 2009 őszén az első és máig az egyetlen gyermekfilozófiai munkacsoportot. Belátva a tanulók filozófiával való egyszeri, illetve késői (XII. osztály) találkozásának nehézségeit, a csoport tevékenysége arra irányul, hogy változtatási lehetőségeket keressen és érvényesítsen. Tagjai abból indulnak ki, hogy már korábban kezdve és az oktatás folyamán végig hozzá kellene szoktatnunk gyermekeinket a kérdezve problematizáláshoz.
Kerekes Erzsébet és a főleg doktorandusz hallgatókból álló gyermekfilozófusok számtalan formában alkalmazták Matthew Lipman módszerét, osztályfőnöki órákra, nyári táborokba, rendezvényekre járnak, és idén már négy helyszínen (a megyei könyvtár négy lakótelepi kirendeltségén, a Mărăștiben, a Farkas utcában, a Dónát negyedben és a Monostoron) tartanak gyermekfilozófiai klubokat, melyekre egyre többen járnak el. Az iskolától független helyszín egyébként szintén fontos a gyermekfilozófiában, ugyanis ezzel lehet hozzászoktatni a gyerekeket, hogy merjék felvállalni véleményüket nyilvános terekben, illetve megtapasztalhatják azt, hogy ezek a közintézmények értük vannak.
Beszélgetésünk végén azzal az meggyőződéssel maradtunk, hogy felnőtteknek sem ártana megismerni a filozófia szerepét néha abszurd hétköznapjaink megértésében.