A miniszterelnök más jelöl helyette.
Ennyi volt Rovana Plumb számára az európai uniós biztosi karrier: miután az Európai Parlament (EP) jogi bizottsága (JURI) hétfőn – csütörtöki döntését megerősítve – ismét úgy foglalt állást, hogy a román jelölt nem alkalmas a közlekedési biztosi tisztségre – meg úgy általában semmilyen biztosi tisztség betöltésére –, Viorica Dăncilă miniszterelnök beadta a derekát, és bejelentette, hogy mást jelöl helyette.
Más választása nem is igen volt, mivel Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság megválasztott elnöke is elfogadta a jogi bizottság döntését, úgyhogy új jelöltet kért.
Nem mintha Dăncilă elfogadta volna a jogi bizottság kifogásait. Hétfőn este azt mondta: Plumbbal semmilyen valós gond nincs, elutasítását politikai játszmáknak, a román jobbközép ellenzék és Klaus Iohannis államfő ellenséges lobbijának tulajdonítja.
A JURI bizottság döntését a román és az európai jogrend közötti konfliktus megnyilvánulásaként értelmezte, merthogy szerinte a román törvények alapján
Míg az európai jog szerinte nem szabályozza világosan ezeket követelményeket, Plumb helyzetét kétes politikai játszmákra használták fel.
Mint megírtuk, Plumb esetében azért állapítottak meg összeférhetetlenséget, mert Brüsszelben benyújtott vagyonbevallásában nem tüntetett fel két olyan kölcsönt, amelyet a romániaiban igen. Volt például egy 800 000 eurós bankhitel, amelyet házépítésre vett fel, de a biztosítékot elsősorban az a 800 000 lejes kölcsön verte ki, amelyet egy magánszemélytől vett fel, és aztán azonnal pártjának, a Szociáldemokrata Pártnak (PSD) adta tovább az európai parlamenti választási kampányra.
A jogi bizottság szerint kétségek merültek fel azzal kapcsolatban, hogyan tudja visszafizetni Plumb a hitelt, és hogy milyen esetleges befolyáshoz jut a fölötte a kölcsön folyósítója, és még az sem hatotta meg, hogy Plumb hétfőn levélben tudatta: két lakással fizeti vissza a kölcsönt, amit a kölcsönt adó személy el is fogadott.
Dăncilă most azt mondja: az EP jogi bizottságának semmilyen nyomós oka nem volt Plumb elutasítására, álláspontját pedig Iohannis és
Gyanúsítottja is van: szerinte Plumb elutasításában Dacian Cioloș volt miniszterelnök, az Újítsuk meg Európát (RE) nevű centrista-liberális európai parlamenti frakció vezetője Románia elleni lobbijának is szerepe lehetett. Emlékeztetett, hogy a JURI elnöke is az Újítsuk meg Európát frakció tagja.
Ezért aztán burkoltan hazaárulózott is egy sort: akik az Európai Unióban folytatnak lejárató kampányt a bukaresti kormány ellen, azok Románia érdekeivel csatároznak – dörögte.
Az új biztosjelölt személyéről a PSD végrehajtó bizottságában dönthetnek majd.
Orbán Viktor magyar miniszterelnök viszont már nevesítette is új biztosjelöltjét az ügyvédi irodája és a magyar kormány közötti állítólagos kapcsolat miatt szintén összeférhetetlennek minősített Trócsányi László helyére: az új jelölt Várhelyi Olivér nagykövet, a brüsszeli állandó képviselet vezetője.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.