Emil Boc berágott a tanárokra, úgyhogy hirtelen eszébe jutott betiltani az osztálypénz intézményét

Fontos ugyanis az erkölcs, a becsület, valamint a tisztesség és a morális tartás. Meg egy kis bosszú sem árt.
Hirdetés

Kolozsvár polgármestere megtiltaná a város iskoláinak, hogy úgynevezett osztálypénzt gyűjtsenek a tanulók szüleitől, szerinte ugyanis ez helytelen. Emil Boc átiratban közölte ezt a nézetét a város iskolaigazgatóival, amelyben leszögezi: a városháza minden évben kiutal az iskoláknak bizonyos összeget, amelynek fedeznie kell a higiéniai alapfeltételeket, magyarán nem a szülők dolga, hogy megvegyék a sulinak a szappant meg a vécépapírt.

Persze a szülők azt se szeretnék, hogy a gyerek szaros seggel menjen haza, szóval inkább kifizetik a cuccot, miközben morognak maguk elé valami olyasmit, amit ide most nem illene leírnom.

Szóval az elöljáró határozottan felszólítja a sulikat, hogy tiltsák be a szülők lenyúlását. Érdekes módon ez a probléma épp azután jutott eszébe a polgármesternek, hogy mintegy 600 pedagógus írt alá egy petíciót, amelyben markáns hangon követelik a városházától: változtassák meg a diákok ingyenes buszbérletének kiváltásához szükséges ügymenetet, hogy ne nekik (a pedagógusoknak) kelljen már foglalkozni az egyre bonyolultabb paksaméta összeállításával.

A városháza illetékesei persze tagadják, hogy bármi összefüggés lenne a két ügy között, de lássuk be, azért van némi revansszaga a dolognak.

Az osztálypénz nem hivatalos (sőt törvénytelen) intézménye amúgy gyakorlatilag egyidős a közoktatással. Én például emlékszem, hogy kilencedikes korunkban az osztályterem kimeszeltetését is anyámék fizették, de ha függönyt, miegymást kellett venni, akkor is elő kellett kapniuk a bukszát a szülői értekezleten.

Hirdetés

Mert ugye a gyerekek érdeke, hogy szép, rendezett, tiszta tanteremben szívják magukba azt a sok értékes tudást az irracionális számokról, a kovalens kötésekről és a kétszikűek levelének optimális klorofilltartalmáról tompaszögben érkező megvilágítás esetén, mely tudás nélkül bizony-bizony ma sem boldogulnék.

És akkor ugye még ott vannak a stréber szülők (ők nem minden esetben a stréber gyerekek szülei, de érdekes módon elég nagy az átfedés) által kamikazeakcióban szervezett pénzgyűjtések, mert ugye meg kell venni a harmincszálas csokrot, a tizenkét funkciós konyhai robotgépet, meg az ananásztálat az osztályfőnöknek, aki természetesen nem vár el semmi ilyesmit, csak megbuktatja a fél osztályt a bánatba, ha nem kapja meg.

Mi volt a legfurcsább dolog, amire az ön gyerekének sulija gyűjtött? Ha nem fél, hogy a kölyköt kicsapják, írja meg kommentben!

Hirdetés