A románok elnökei és az ő igényeik

Jelen szöveg a dw.com oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

V. V. Dăncilă után a Népi Mozgalom Párt (PMP) képviselője, Paleologu nyújtotta be az államfő-jelöltséghez szükséges aláírásokat. Dan Barna, Klaus Iohannis, a legfőbb tisztségért induló más jelentkezők követték őket. Kapcsolatuk a románok érdekeivel? Nagyon bizonytalan.

Egy kakofóniával és a román nyelvtanon elkövetett újabb erőszakkal

kezdődött az aranyborjú körüli gyászos tánc, amivé az elnökjelöltség vált Romániában.

Bárki részt vehet, aki összegyűjt 200 000 aláírást és nem fél a nevetségessé válástól vagy a románok bosszújától. V. V. Dăncilă asszony nem fél.

„Egyetlen anya ebben az országban ne legyen félelme, hogy nem kapja meg a fizetését vagy a gyermektámogatását” (az eredeti szövegben szerepel „frică că” szófordulat, innen a kakofónia vádja, bár számos nyelvész tagadja, hogy ez hiba lenne, a mondat más okból helytelen, ezt is ábrázoltuk – a szerk.), mondta a nemzet anyukája, akinek a Cotroceni-be való bekerülésétől „bármely anyának” oka lenne félni. Legalábbis akkor, ha Romániában neveli a gyermekeit. Ezzel a saját anyanyelvén végrehajtott nyelvészeti mesterhúzással történt meg a „páviánköpenyes” első lépése a Cotroceni-palota felé.

Őt a volt elnök, Traian Băsescu képviselője követte. A PMP képviselőjéről, Alexandru Paleologu eminens író fiáról (apja a kommunisták alatt politikai fogoly volt és azon kevés értékes tudósunk egyike, aki elismerte együttműködését a kommunista Securitatéval) azt mondják, Carl Schmitt náci ideológus rajongója. Carl Schmitt német politikai filozófus azt állította, többek között, hogy a nürnbergi faji törvények – szerinte – „a szabadság alkotmányát” alkották.

A – valószínűleg – „fennkölt szavakat” – hogy Samuil Micut idézzük – kedvelő Toader Paleologu „tanúságtétel-jelöltségnek” nevezte kísérletét, hogy utat törjön magának a Cotroceni-palota felé. Milyen szép. Ifjabb Paleologutól szeretnék

egy tanúságtételt hallani, melyben egyértelműen és határozottan elhatárolódik Carl Schmitt gondolkodásának náci vetületétől.

Ezzel szemben hallottam Toader Paleologut azt állítani, hogy Romániának állítólag „olyan elnökre van szüksége, aki részt vett a 89-es eseményekben és szabadságban nevelkedett”. Ellentmondani merészelek a művelt esszéírónak, professzornak, diplomatának és politikusnak.

Az országnak másik kormányfőre, másik kormányra és másik kormánypártra lenne szüksége, aki/amely már nem rabolja ki a románokat, hogy aztán Romániát megnyomorítva osztogasson ajándékokat a pészédizmusnak (PSD = Szociáldemokrata Párt – a szerk.) a választások előtt. Márpedig a kormány és az Országos Előrejelzési Bizottság (CNP) újabban több tucat projektet fogadott el, összesen csaknem 2,5 milliárd lej értékben, olyan infrastruktúra-beruházásokról, melyek 90 százalékából pészédés településvezetők húznak majd hasznot. Dăncilă így próbálja megvásárolni a románok szavazatait. Akiket, állítása szerint, egységben szeretne látni. Közben meglopja a másfajta politikai színezetűeket.
Ezen kívül úgy hiszem, Romániának olyan államférfira is szüksége van Cotroceni-ben, aki egyszerre írástudó és hozzáértő, becsületes és hazafi és demokrata. Olyan elnökre, aki nem áll hadilábon anyanyelve nyelvtanával. Vagy a nemzet valódi érdekeivel. Ezzel szemben az országnak nincs szüksége Cotroceni-ben olyan valakire, aki Moszkva szócsöve. Kínáé. Vagy más, nem kevésbé gyanús érdekek szócsöve. Például ultranacionalista és fundamentalista-ortodoxista érdekeké.

Arról sem vagyok meggyőződve, hogy túlságosan megfontolt elnökre lenne szükségünk.

Például olyanra, aki a környezetében lévő senkiket azzal jutalmazza, hogy nyugatra küldi őket nagykövetnek és elfogadja az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) vezetőjének igazságtalan leváltását, miközben lépésről lépésre (utalás Klaus Iohannis könyvének címére – a szerk.) várja az ország felperzselődését, mielőtt nekiállna megállítani a kleptokrata gyújtogatókat és abbahagyná, hogy egyik esélyt adja a másik után a PSD-nek.

Számomra egy olyan politikus tűnik közelebb állónak a nemzet elvárásaihoz és szükségleteihez, aki kevésbé megkopott és kevésbé vették igénybe hivatalban lévő elnökként véget nem érő elvárások és habozások. De vele is vannak némi gondjaim. Hiszen számomra úgy tűnik, hogy Dan Barna a románok információhoz jutási jogát összetéveszti azzal a benyomással, hogy neki ezt úgy kellene kielégítenie, hogy egy szekus tévé (Antena3 – a szerk.) médialincselési stúdióiban való megjelenésével legitimálja a pészédésített Románia nem hivatalos kormányát. Utólag nem hallottam tőle, hogy – meggyőző módon – elnézést kért volna támogatóitól, akiknek csak azért okozott súlyos csalódást, hogy népszerűvé váljon a fodrászatokban.

Súlyos dolog lenne, ha a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) jelöltje

csak ennyire lenne képes éleselméjűség, ítélőképesség, megfontoltság és politikai számítás terén.

Ami a román államfőségre törekvő további jelölteket illeti, legtöbbjükről számomra pótolhatatlan időpazarlásnak tűnik bármilyen részletes beszélgetés. A jó hiányában éljen a kisebbik rossz. Ezzel szemben hasznos megemlíteni, hogy az utóbbi években az elnöki tisztség egyfajta gyászos viccé vált, miután az állampárt – az Alkotmánybírósággal cinkosságban – gondoskodott arról, hogy drákói módon csökkentse hatalmát és alkotmányos hatásköreit, melyek jelenleg nullához közelítenek.

Figyelemre méltó és rendkívül kínos a Románia COREPER-en belüli állandó képviselője által ténylegesen leadott szavazatról szóló, végső soron nehezen eldönthető vita. A nagykövet Laura Kövesi európai ügyészségi vezetői tisztségbe történő kijelölése ügyében egymással ellentétes utasításokat kapott az elnöktől és a kormányfőtől. Tehát hogyan szavazott Románia? „Ahogy a PSD és a kormány főnöke diktálta neki”, állítják egyesek.

„Ellenkezőleg, ahogy az elnök akarta”, (akinek az alkotmány szerint az ország külügyeit és biztonságpolitikáját irányítania kellene), állítják mások.

Nem tudjuk biztosan és megkérdőjelezhetetlen módon, miként szavazott Románia

egy románnak olyan nemzetközi tisztségbe való röpítéséről, amelyik a legmagasabb, ahova egy honfitársunk – Titulescu óta – eljutott? A történészek fognak majd ezen vitatkozni? „Bravó nemzet! Hála neked!”, mondaná Iancu bá (Caragiale-hős – a szerk.). Legyen részed jobb vezetőkben, mondanám én.