Kiraboltak és péppé vertek két embert Kolozsváron – a rendőrök most elkapták a tetteseket

Három veszélyes rablót sitteltek le a rendőrök Kolozsváron, miután az elkövetők két embert is kiraboltak és összevertek egyetlen éjszaka alatt.
Hirdetés

A két bűntényt még a szemptember 5-éről 6-ára virradó éjszaka követték el. Először egy marosvásárhelyi illetőségű férfit támadtak meg a Fellegváron, akinek elszedték a mobiltelefonját, a nála lévő 20 lejt, majd addig verték, amíg elárulta a bankkártyája PIN-kódját, két héten túl gyógyuló sérüléseket okozva az áldozatnak.

A bankszámlán mindössze 10 lejt találtak, így a központ környékén elkezdtek követni egy másik férfit, akit szintén megtámadtak. Tőle csak a telefonját tudták elszedni, mert nem volt nála pénz, ezen feldühödve pedig annyira megverték, hogy az áldozat 50 (!) napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

A rendőrség mostani közleménye szerint a gyanúsítottakat szeptember 18-án gyűjtötték be egyenként. A nyomozókat elkísérte a rendőrség különleges alakulatának pár tagja, akit a köznyelv csak maszkosokként emleget – tudják, azok a megtermett fiatalemberek, akikkel még a törvénytisztelő állampolgárok sem szívesen találkoznak egy sötét sikátorban.

A gyanúsítottak közül az egyik, egy 18 éves fiatalember – vesztére – ellenállást tanúsított. A közlemény nem tér ki rá, hogy ennek következtében hány napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.

Hirdetés

A másik két fickó, egy 17 éves srác – a bűntények értelmi (!) szerzője – és egy 27 éves férfi ellenállás nélkül megadták magukat.

A három közül kettőnek korábban is volt már baja a törvénnyel. Mindhárman előzetesben vannak, folyik a vizsgálat ellenük. 

Hirdetés