A bíróság kimondta, amit mindenki gyanított: Băsescu valóban szekus volt

A CNSAS eddig már 4 nem-együttműködői igazolást állított ki Băsescunak, de új adatok kerültek felszínre, a bíróság pedig döntött.
Hirdetés

A bukaresti ítélőtábla pénteken ítéletet hirdetett abban a perben, melyet a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) indított Traian Băsescu ellen, akiről azt gyanították, hogy együttműködött a politikai rendőrséggel. Az új bizonyítékok tükrében a bíróság első fokon úgy ítélte meg: Románia volt államelnöke tényleg szekus volt.

Băsescu, aki mindvégig tagadta a vádakat, máris reagált a hírre: a Mediafaxnak elmondta, hogy fellebbezést nyújt be a ítélet ellen. 

A SRI és a védelmi minisztérium archívumaiból előkerült újabb adatok fényében a CNSAS azt gyanítja, hogy a volt államfő 1972-ben, a Tengerészeti Egyetem első éves hallgatójaként kezdett el jelenteni évfolyamtársairól. Az egyetem elvégzése után, 1976-ban a konstancai Securitate vehette igénybe szolgálatait, majd 1979-ben, a Román Kommunista Pártba való beiratkozásakor dossziéját megsemmisítették, anélkül hogy mikrofilmen rögzítették volna.

Traian Băsescu CNSAS-dossziéjának csak a fedőlapja van meg, ennek ellenére a CNSAS tudni véli, hogy Petrov fedőnéven jelentett többek között a kommunizmus vélt ellenségeiről, azok tevékenységéről. Olyan természetű információkat szolgáltatott, melyek alapján ma politikai rendőrségi tevékenységgel vádolható.

Hirdetés

 

 

 

Hirdetés