Nem munkadíjként, hanem kárpótlásként.
Alaposan megszívták azok a munkáltatók, akik úgy akartak megszabadulni egy többször is kirúgott, de magát az állásába visszaperlő alkalmazottól, hogy megalázó munkák elvégzésére kötelezték.
Az illetőt még 2010-ben vették fel igazgatói munkakörbe a bukaresti Romexpónál. Néhány év múlva azonban összetűzésbe került feletteseivel, akik kirúgták.
Csakhogy mindezt jogtalanul tették – az igazgató perre ment, és meg is nyerte, így vissza kellett helyezni az állásába.
Aztán megint kirúgták – csakhogy ismét csak törvénytelenül, így a bíróság megint úgy döntött, hogy vissza kell kapnia a munkáját.
Felettesei ekkor úgy döntöttek, megpróbálják elérni, hogy magától távozzon. Ezért – mindamellett, hogy igazgatóként tevékenykedett – 2016-ban olyan munkaköri leírást találtak ki a számára, mintha egyszerű takarító lett volna.
Így többek között ő felelt a vécék és a piszoárok takarításáért és a fogyóeszközök pótlásáért, az állati ürülékek összegyűjtéséért, a Romexpo kiállítócsarnok területén található fák megszámolásáért, a szelektív hulladékgyűjtésért, a sétányok takarításáért és a zöldterületek karbantartásáért, a kártevőirtásért és a fűnyírásért is.
A férfi feljelentést tett a megalázó bánásmód miatt, a bíróság pedig a javára ítélt. Az indoklás szerint főnökei egyértelműen és folyamatosan szívatták, amikor a beosztásához képest alacsonyabb rendű munkát bíztak rá, ezzel megsértették a méltóságát.
Így aztán tízezer eurós kártérítést ítéltek meg a javára.
Ennyiért talán megérte egy ideig kutyagumira vadászni.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.

… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.

… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.

Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.

Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.