Verbális sallert kapott az RMDSZ-től Dan Barna, aki szerint már nem kéne etnikai kérdéssel foglalkozni Romániában

Nagyon kampány van.
Hirdetés

A címben kiemelt kijelentést a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) elnöke eresztette el az aláírásgyűjtő kampányának marosvásárhelyi akcióján, szombaton.

Az államfőjelölt egészen pontosan úgy fogalmazott, hogy

Romániának túl kell lépnie az etnikai megosztottságon, azon, hogy minden nemzetiség a sajátjaira szavaz.

Aztán hozzátette, egy civilizált, modern és kiművelt Romániában az etnikai kérdésnek már meghaladottnak kellene lennie. Villogott egyet azzal is, hogy az USR jó példát mutat etnikai kérdésekben, hiszem a pártjában vannak románok és magyarok is, akik kiválóan dolgoznak együtt.

Na de érkezett is erre a felháborodott reakció az RMDSZ-től: Hegedüs Csilla, a szövetség újdonsült szóvivője úgy fogalmazott, szerinte

nem túl kell lépni az etnikai problémán, hanem meg kell oldani azt.

Hirdetés

„Dan Barna úgy viselkedik, mint egy rossz kisgyerek, aki behunyja a szemét és úgy tesz, mintha ez a probléma nem létezne” – kedveskedett még egy sort a szövetség ügyvezető alelnöke.

Kelemen Hunor RMDSZ-elnök egyébként Klaus Iohannist kóstolgatta a homoródfürdői politikai edzőtáborban. Megjegyezte: Iohannis volt az egyetlen olyan elnök a rendszerváltás óta, aki soha nem üzent a magyarságnak március 15. alkalmával. A szövetségi államfőjelölt úgy tudja,

Iohannis népszerűsége a felére csökkent a magyarok körében a legutóbbi államfőválasztások óta.

Kelemen azt mondta, míg 2014-ben a romániai magyarok 82-83 százaléka Iohannist támogatta a választások második fordulójában, egy belső mérés szerint jelenleg a népszerűségi indexe 42 százalék körüli. Nagyon ég a kampányvillany… 

 

Hirdetés