A román fiatalok majdnem fele legalább egyszer meg akart már halni

Egyre depressziósabb a fiatalság, és fogalmunk sincs, mit tegyünk ellene.
Hirdetés

A romániai fiatalok 48.9 százaléka már legalább egyszer fontolóra vette az öngyilkosság lehetőségét, ami jól mutatja, hogy az online kommunikáció, a társas magány, az elidegenedés és a klímaszorongás korában milyen nehéz fiatalnak lenni.

Nem, ezen most tényleg nem segítenek a bezzeg a mi időnkben… kezdetű mondatok.

A felmérésből – amelyben több mint 10 ezer 16 és 25 év közötti romániai srácot kérdeztek meg, és amely az adott korosztály egészségi állapotát és a pszichoaktív szerekhez való viszonyát hivatott felmérni –, az is kiderül, hogy a megkérdezettek 20,4 százalékának volt már konkrét öngyilkossági kísérlete, 21,5 százalék pedig azt nyilatkozta, hogy az utóbbi hat hónap során hosszabb ideig depressziós volt.

Mihai Copăceanu pszichológus doktori dolgozata (amelyhez a felmérés készült) rámutat, hogy az öngyilkossággal kísérletezők nagyobb arányban fogyasztanak gyakrabban alkoholt, de a marihuána rendszeres fogyasztói között is gyakoribbak a szuicid gondolatok.

A srácoknak több mint 80 százaléka jó viszonyt ápol a szüleivel.

Hirdetés

A megkérdezettek több mint fele dohányzik, és ugyanennyien legalizálnák a füvet is, mint könnyűdrogot.

Egyébként a fiatalok zöme 16 éves korában veszítette el a szüzességét.

Hirdetés