Kedves Olvasó, járt már az obrézsai Szerelem-alagútban? Ha igen, akkor nagy mázlija van. Ha mégsem, akkor ne fáradjon. Már hiába menne.

Na de kezdjük az elején. 1908-ban építettek egy vasútvonalat, amely Karánsebest kötötte össze Nándorheggyel (ez a név változott aztán a kommunista diktatúra idején Otelu Rosu-vá, vagyis Vörös Acéllá). Aztán 1978-ban az akkori illetékesek úgy döntöttek, nem éri meg fenntartani a vonalat, odébb álltak és szépen ott hagyták a síneket.

A természet – szokás szerint – csak erre várt. Szépen, lassan körbenőtte az ember művét: így jött létre egy zöld alagút, amely a híres-nevezetes ukrajnai Szerelem-alagútra emlékeztet(ett). A Krassó-Szörény megyei apró csodára véletlenül akadt rá 2013-ban két nándorhegyi fotós. A fotók felkerültek a netre és röpke pár hónap alatt közelről-távolról csodájára jártak az obrézsai Szerelem-alagútnak. 2014-ben az alagút felkerült egy uniós projekt listájára, amely az Európai Unió 28 „rejtett” kincsét népszerűsítette, többek között a gyulai várat is.

A helyi hatóságok is fellelkesültek a növekvő turistaforgalom láttán. A szomszédos Novákfalva tanácsa igazi turisztikai látványossággá akarta változtatni a véletlenül ölbe hullott gyöngyszemet. Egyik kérvényt a másik után nyújtották be az ügyben illetékes Krassó-Szörény megyei tanácshoz. Na és mi történt? A megyei tanács a kisujját se mozdította. Lehet, arra gondoltak, hogy ha valami magától ilyen szépen összejött, akkor magától fog működni is.

Nos, nem így történt. Sok dimploma nem kell ahhoz, hogy az ember rájöjjön: a természet nem áll meg. Ha nem gondozzák, elburjánzik. Ilyen ő. Obrézsán is pont ez történt. Mivel nem nyeste vissza senki a bozótot, erdőt, az szépen benőtte a rendelkezésre álló teret. És volt alagút, nincs alagút. A szerelmesek pedig másutt keresik a boldog szelfizős pillanatokat.

És aki nem hiszi, itt meg is nézheti az alagutat. És az alagút szomorú végét.