// 2025. július 13., vasárnap // Jeno

Mit gondolnak, felelősségre vonja a bákói prefektus az úzvölgyi temetőbotrányt kirobbantó román önkormányzatot?

// HIRDETÉS

Na, vajon?

Nos, a kérdésre a válasz egyszerű és híven tükrözi a „kisebbségbarát” román körülményeket: nem. 

Bákó megye prefektusának esze ágában sem volt elindítani Dormánfalva polgármesteri hivatala ellen azokat a közigazgatási pereket, amelyeket az úzvölgyi katonatemetővel kapcsolatos törvénytelennek vélt intézkedései miatt helyezett kilátásba.

A perek el nem indításáról a prefektus hivatala tájékoztatta az MTI-t kedden.

Korábban a kormányhivatal azt közölte: ha Constantin Toma dormánfalvi polgármester nem tisztáz június 7-éig bizonyos kérdéseket a temetőátalakítás építési engedélye kiállításával kapcsolatban, a közigazgatási bíróságon fogják kérni a dokumentum érvénytelenítését. A hivatal június 25-ig adott haladékot az önkormányzatnak, hogy vonja vissza azt a március 29-én hozott határozatát, amelyben a település közvagyonát rögzítő regiszterbe foglalta a temető területét. Ennek elmulasztása esetére is közigazgatási pert helyezett kilátásba. A kormányt képviselő prefektus közigazgatási bírósági keresete azonnal felfüggeszti a vitatott iratok, határozatok érvényességét mindaddig, amíg jogerős ítélet születik a perekben.

A hivatal most közölte: az építési engedély ügyében azért nem indított közigazgatási pert, mert

Dormánfalva polgármesteri hivatala a június 7-i határidő lejárta napján tudatta, hogy fenntartja álláspontját, mely szerint törvényes a temetőátalakításra általa kiállított építési engedély.

A hivatal hivatkozik arra a dokumentumra is, amelyben a kulturális minisztérium június 24-én utólagosan jóváhagyta az úzvölgyi temetőátalakítás művészi koncepcióját. E dokumentumot 17 nappal az ultimátum lejárta után keltezte a minisztérium. A művészi koncepcióra jóváhagyásának a hiánya volt az egyik ok, amiért az Állami Építkezési Felügyelőség arra kérte a prefektust, hogy mérlegelje az építési engedély megtámadását a közigazgatási bíróságon. A másik ok az volt, hogy a polgármesteri hivatal olyan dokumentáció alapján állította ki az építési engedélyt, amely nem bizonyította egyértelműen a terület fölötti tulajdonjogát.

A prefektus hivatala közölte: a temető területét Dormánfalva közvagyonába vevő önkormányzati határozatot azért nem támadta meg a közigazgatási bíróságon, mert június 25-én, a határidő lejárta napján a dormánfalvi önkormányzat újabb határozatot hozott a kérdésről, amelyikben kijavította a korábbi határozata hibáját.

A második önkormányzati határozat csupán az első címét javítja,

és immár nem a temető területének a közvagyonba vételéről szól, hanem a város közvagyonát rögzítő 1999-es önkormányzati határozat kiegészítését rögzíti.

Hogy még jobban rivaldafénybe kerüljön a romániai kisebbségi Kánaán: a katonatemető ügyében a román kormány helyi képviselői eddig egyetlen közigazgatási pert indítottak, ezt is Csíkszentmárton község ellen. Hargita megye prefektusa május 29-én anélkül, hogy bármilyen haladékot adott volna egyetlen nap alatt összeállította és benyújtotta azt az iratcsomót, amellyel megtámadta Csíkszentmártonnak a temető bezárására vonatkozó határozatát. 

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől
Krónika

Mi a teendő, ha medvével találkozik az ember? – Megfontolandó tanácsok a hegyimentőktől

Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap
Főtér

A romániai magyar oktatás jövőjét féltik a megszorítások miatt a szakma képviselői – hírek vasárnap

Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve
Székelyhon

Megcsúszott a sörszállítmány, több láda sör szóródott szét a főúton – frissítve

Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.