A román sporttörténelem egyik legszebb fejezetét írta meg Simona Halep Wimbledonban

Először nyert egyéniben román teniszező a londoni füves pályás Grand Slam tornán.
Hirdetés

Simona Halep nyerte a wimbledoni tenisztorna női egyes versenyét, miután a szombat délutáni döntőben 6:2, 6:2-re legyőzte az amerikai Serena Williamst. A 28 éves konstancai sportoló alighanem karrierje legváratlanabb sikerét aratta, hiszen védekező játékstílusához nem illik a füves pálya: eddig csupán egyszer, 2013-ban nyert ilyen borításon a hollandiai Rosmalenben.

Emellett eddig 2019-ben nem igazán ment neki, januárban elvesztette a világranglista első helyét, és egyetlen tornát sem nyert az év első felében. Wimbledonban is mindössze a hetedik favoritként indult, de az elmúlt két hét során rendkívül magabiztosan és egyre jobban játszott, hét meccsén mindössze egyetlen szettet vesztett – éppen a szintén román Mihaela Buzărnescu ellen, a második fordulóban.

A döntőben pedig élete legjobb játékával – ezt ő maga mondta a trófea átvétele után –, 57 perc alatt lemosta a pályáról minden idők legjobb női teniszezőjét, a 23 Grand Slam-tornát, közte hét Wimbledont nyerő Serena Williamst. Halep mindössze három ki nem kényszerített hibát vétett a fináléban Williams 25-jével szemben, és a gyengéjének számító adogatásban is hatékonyabb volt: négyszer elvette ellenfele adogatást, miközben egyszer sem vesztette el a sajátját.

Simona Halepnek ez volt az ötödik Grand Slam-döntője és második győzelme a tavalyi Roland Garros után. Wimbledonban román teniszező eddig csak párosban tudott győzni, Ilie Năstase háromszor (1970-ben és 1972-ben vegyes, 1973-ban férfi párosban), Horia Tecau pedig egyszer (2015-ben férfi párosban). A mostanában csak balhéival kitűnő Năastase egyesben kétszer is döntőbe jutott, de 1972-ben és 1976-ban is vesztett. A wimbledoni győzelem 2 983 748 dolláros pénzdíjat is jelent Halep számára, aki ezzel már több mint 33 milliót teniszezett össze profi karrierje során.
Hirdetés