Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Döbbenet! Az Európai Unió szégyentelenül közszemlére bocsátja számos szégyellnivaló testrészét és a híres-neves román humor egyik végétől a másikig semmi sem hallatszik. Egyetlen hahota, egyetlen ironikus suttogás, egyetlen folklórörökségből vett replika sem. Csak négy a lábra ereszkedett konformizmus.

Tehát képesek vagyunk újraszámolni a dolgokat: a kommunizmus alatt tele voltunk iróniával, mert a gazdák nem gondoskodtak arról, hogy hízelegjenek nekünk. Az EU-ban annyira szószátyárak vagyunk, mint egy fotótapéta, mert végre jogot kaptunk a dicsőítésre, miközben az egónkat simogatjuk.

Európaivá nyilvánítottuk magunkat és ugyanabban a pillanatban letettük összes erényünket és elemi józanságunkat a bejáratnál.

Ezt demokráciának nevezzük.

Mert különben egy kis minimális cincogást eleresztettünk volna az EU új fejeseit megellő megbundázott bál láttán. Ennek az arrogáns konklávénak a demokrácia fényes ígéretével szavazásra csábított sokasággal szembeni tisztességesség lett az első áldozata. Az EU a választóktól és általában véve a közleményekben és szónoklatokban állandóan hangoztatott 500 millió polgártól galaktikus távolságra jelölte ki a vezetőit.

A következőképpen lehetne leírni az EU által megfogalmazott meghívót: ti megszavaztok egy hatalommal nem rendelkező parlamentet, mi pedig szavatolunk nektek egy, a demokratikus igyekezetért gratuláló Németország és Franciaország által kitervelt kormányt. Feleslegesen szavaztatok és ezzel megerősítettétek az EU-típusú demokráciát.

Az eddig leírt művelet egy kifinomult, jóval a népies-barom felfogóképesség felett álló paradoxont igazol. Összefoglalva: senkinek sincs joga meghamisítani vagy semmibe venni a demokráciát, azok kivételével, akik egyszer és mindenkorra eldöntötték, hogy ők a demokrácia. De ne ragadjunk le az illemhely szélénél. Menjünk bele a részletekbe.

Először is leseperték az Európai Parlamentet, azt az intézményt, melyet azért improvizáltak, hogy – legalább formálisan – jelezze az EU demokratikus hajlamát. A francia–német istenek nem tudtak megállapodásra jutni, dölyfösen belezavarodtak saját méltóságaikba és a csáp kisujjának intésével bocsátották el a Parlament jelöltjeit. Ezt néhány ezer telefonhívás és jól bezárt szobákban lefolytatott licitálás követte. Végül arról tájékoztattak mindenkit, hogy von Akárki és Akárqoi lesznek az EU új vezetői. Egészen egyszerűen.

Aki ebben kételkedni mer, az a demokrácia ellensége!

Ennek az oszmán átláthatósági remekműnek az Európai Bizottság új elnöke a listavezetője. Ursula von der Leyen Angela Merkel tanítványa. Amúgy von der Leyen arról ismert, hogy ő az a védelmi miniszter, aki alatt a német hadsereg elérte egy strandöltöző felszereltségét és egy depressziós koala harci képességét.

Ráadásul a Bizottság új elnöke úgy hisz az Európai Hadseregben, mint azok, akik megbíznak a vérszegénységből K1 szintre izmosodást ígérő táplálék-kiegészítőkben. Ennek az álomkergető viccnek az Egyesült Államokkal szembeni ellenérzés képezi az alapját, mely mellett az új Frau Europa naivak, radikálisok, vakok, tetováltak és a többi hivatásos európai által – Berlintől a moszkvai Sztaraja tér 4. szám alatti vezénylő központig (a Lubjankából kilépve egyenesen előre és jobbra a harmadik épület) – nagyra értékelt következetességgel tesz tanúvallomást.

Ugyanaz az euro-ukáz helyezte a képbe Charles Michelt és Josep Borrellt is. Az elsőből az Európai Tanács elnöke lesz – vagyis teremfőnök a legújabb francia–német tranzakciókra rábólintó nemzeti vezetők összejövetelein. Michelt a bármely belga miniszterelnökre jellemző káprázatos tulajdonságok tették erre alkalmassá: többség hiánya, megszakítatlan ideiglenességek és végtelen önfeladási képesség az európai Új Testamentumot alkotó migránsokkal, kerékpárokkal és időjárás-jelentésekkel szemben.

Az EU-s Külpolitika Legfőbb Vezetőjének (elnézést a kifejezésért!) kinevezett Josep Borrell egy spanyol szocialista, aki máris nagy örömöket okoz a fentebb említett postacímen.

Az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) útmutatója szerint

az EU-s csapatnak teljesen jogosan kijárna egy ingyen szállás egy jól őrzött intézményben.

Régen feledésbe merült tények arról árulkodnak, hogy von der Leyen asszonynak hűvösön kellene kötögetni plágium és szerződések jogtalan odaítélése vádjával. Egy kicsit odébb, egy másik épületben Borrell úrral kellene találkoznunk, amint a kulcskarika és kapocs részlegen dolgozik összeférhetetlenségi bűnök miatt. Borrell elfelejtette bevallani, hogy egy cég vezetőségének tagja, melyből évente 300 000 eurót kapott. Ezeken a részleteken kívül, melyekért Romániában kerékbe törés, az EU-ban pedig előléptetés jár, mindketten a gépezetbe tökéletesen beilleszkedő alkatrészek.

Az EU intézmények élére helyezett színtársulat együttesen tiszteletben tartja a rendszer létfontosságú feltételeit: érinthetetlenek, ismeretlenek, olyan többnyelvűek, akik képtelenek bármelyik általuk ismert nyelven természetesen beszélni, a transzállapotig hűek ahhoz a párhuzamos világhoz, melyet az EU a valóság felett összezárt.

Ennek a világnak a megerősítésében, mely mindaddig elegendő önmagának, ameddig tagadhatja a valóságot, ebben áll az EU ereje és ebből fakad majd a bukása is.

Ez – már régóta – túl sok. Most már pszichotikus is. Az EU pontosan akkor, amikor belső válságok és külső nyomások rohamának van kitéve, ezekre mindannak a megerősítésével válaszol, ami a gyengeségét és a bajait okozta.
Egy elszigetelt és a saját magától extázisba eső adminisztráció riszálja magát és mászik őrülten tovább a demokráciáról valamit hebegő ostoba tömegektől elszakadt arisztokráciák sorsa felé. Versailles-tól és Szentpétervártól mostanáig a Birodalmi Udvarok emberi aggregációja a luxus, a gépies nyelvezetekben elsajátított képességek és a saját örökkévalóságába vetett intim hit keverékén alapult.

Egy fáradt demokratikus paródia mögé bújt EU pontosan a dicsőséget fenntartó és az összeomlást előkészítő jellemvonásokat reprodukálja.

A demokrácia hiánya létfontosságú e vezénylési rendszereken belül és a demokratikus elv szégyentelen hangoztatását feltételezi. Ennek a rákos szofizmusnak az értelme elkerüli azoknak a figyelmét, akik mindent elhisznek, amit hallanak. Az EU megszakítás nélkül a demokratikus esszenciát hangoztatja és e rendszeres mantra hipnózisa alatt senki sem veszi észre, hogy az EU csak kijelenti, de nem alkalmazza.

Itt van például Ursula von der Leyen, aki rögtön azután szólal fel az Európai Parlamentben, hogy az Európai Parlamentet nevetségessé tették azzal a döntéssel, mellyel Ursula von der Leyennek adták oda a legfőbb tisztséget. Mit mond von der Leyen? Fontosnak tartom, hogy az Európai Parlamentben hangozzanak el az első nyilatkozataim, mert itt van az európai demokrácia szíve! Perverz.

Az EU döntött. Mostantól kezdve semmi sem fordíthatja vissza útjából ezt az intézményt, mely a saját elpuskázott gnózisába süllyed majd el.

De nem az EU a mi gondunk, hanem annak a katasztrófának a megerősítése, melyet a kommunizmus alatt elrejtettünk és azután túlhaladottá nyilvánítottunk. Két ország hallgat ostobán az európai történelem katasztrofális változásaival szemben: Románia és Bulgária. Az EU legszegényebb és legtehetetlenebb országai. De nem a technológiai és banki szegénységről van itt szó.

A kommunista katasztrófa után 30 évvel, íme, készek vagyunk újra felsorakozni.

Azt fogják majd mondani, hogy a kommunizmus alatt az erőszak uralkodott, míg az EU ellenkezőleg, a szabadság megtestesült garanciája.

Ezt csak azt gondolja így, aki nem vette észre, hogy feleslegessé vált az erőszak. Az erkölcsi indoktrinációval, mentalitás feletti ellenőrzéssel és a finanszírozáson keresztül történő irányítási technikákkal többet lehet elérni, mint baromhajlammal. És magisztrális bónuszt biztosítanak: a szabadság benyomását.

Pontosan 70 év telt el a gyászos 1984 megjelenése óta. El kell mondani, hogy George Orwell víziója mára elavult. Az ellenőrzési rendszerek totális hatalma már nem feltételez erőszakos nyomásgyakorlást vagy az Erőszak Minisztériuma létezését. A kinyilatkoztatott demokrácia alapján gyártott konszenzus elegendő. Az 1984 elsőrangú irodalom marad. A többi érvénytelen.

Nemzeti szinten a baromszerű sehollétünk megerősíti mindazt, amit a kommunizmusból való kikerüléskor szőnyeg alá söpörtünk. Igen, Romániát megsemmisítették és előállati stádiumba juttatták. Semmit sem mondunk, mert semmit sem értünk. A gazdasági gyengeség, az emberi zűrzavar és a kulturális alsóbbrendűség – kommentár és gyógyír nélkül – az EU pénzeitől és adminisztrációjától való primitív függés állapotába züllesztett bennünket.

Igen, igaz: létezik kelet-európai elmaradottság és balkáni ostobaság.

Ragyogóan képviseljük ezeket. Szigorúan pontos mindaz, amit a Nyugat tud és lenéz, amikor keleti obskurantizmusról beszél. Agyatlanul kerültünk ki a kommunizmusból és a máig elnyújtott önfelszámolásig folytattuk.

Pontosan azok vagyunk, amit a Nyugat gondol rólunk. Nevetséges, hogy a Nyugat pontosan akkor táplál rólunk ilyen gondolatokat, amikor a saját öngyilkosságát készíti elő nagy csinnadrattával, de ez semmin sem változtat. A játszmának vége, nekünk is, nekik is. Mi kimerültünk, az EU pedig csak ráadás.

Európa marad, de csak akkor, ha sikerül megkülönböztetnünk az EU-tól – a hajdani nagy reménységtől, a hajdani trónkövetelőtől, a hajdani Európától.