Jelen szöveg a Digi 24 oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

A román társadalom 70 évvel ezelőtt egész létezése legerősebb lökéshullámával szembesült. A Vörös Hadsereg megszállta Romániát, Sztálin pedig úgy döntött, hogy a Román Népköztársaság pontosan a szovjetunióbeli receptet fogja követni: a hadikommunizmust. Az 1948-as államosítás az utolsó műhelyre is kiterjedt, az 1949-ben kirobbantott kollektivizálás az utolsó talpalatnyi földig. Az étkezdékből, kórházakból, árvaházakból, iskolákból kiszorították az egyházakat. A szovjet tanácsadók által uralt állam birtokolt minden forrást, ő vált az egyedüli munkaadóvá, a tudat ellenőrzését pedig totálisra tervezték. Az 1989-es csőd okait az 50-es évek kíméletlen radikalizmusában kell keresni.

Az állam végzetes valutahiányba került

A gazdaság túlzott ellenőrzésére és a kényszermunkára alapozott kommunista politikák következményei az 50-es évekre kezdtek el drasztikusan megmutatkozni. Az állam krónikus valutahiányba került. Másrészről a határok lezárása és a belső terror következményeként megjelent az igény a titkos kijutási lehetőségek iránt. A rezsim meglátta ebben a lehetőséget és elkezdte kemény valutáért, hitelekért vagy technológiáért árulni az embereket. Dej és Ceauşescu diktatúrái főleg zsidókat és szászokat adtak el, de románokat is. Az izraeliek és a nyugat-németek a börtönben lévőket vagy azokat váltották ki, akik esetében másképp nem volt lehetséges a családegyesítés. Nyugat-Németország utolsó tárgyalója, Heinz Günther Hüsch azt nyilatkozta, hogy 22 év alatt 226 000 szászt vásárolt a Ceauşescu-rezsimtől.

Heinz Günther Hüsch német tárgyaló, aki Ceauşescuval találkozott

Az ügyvéd Heinz Günther Hüsch a 80-as években gyakran járt Bukarestben. A Szövetségi Németország kormánya őt bízta meg azzal, hogy fizessen a kivándorlási kérvényt benyújtó szászok távozásáért. 1988 októberében találkozott Nicolae Ceauşescuval.

Heinz Günther Hüsch ügyvéd és tárgyaló mesél: „Igen, találkoztunk, a találkozónak pedig a Kohl kancellár állami látogatásával kapcsolatos lehetőség felmérése volt a célja. De Kohl kancellár azt akarta, hogy e látogatás előtt kerüljön sor egy megállapodás aláírására, mely még nagyobb számú ember kivándorlását tenné lehetővé. Ez nem történt meg. Ceauşescu nem volt hajlandó aláírni a megállapodást, tehát Helmut Kohl szövetségi kancellár állami látogatására sem került sor.”

A nyugat-németek nem erőltették. Mihail Gorbacsov romániai látogatásai után Kohl kancellár és a nyugati szövetségesek megértették, hogy a román diktátor a legapróbb reformokra sem hajlandó, ezért aztán semmilyen formában nem akarták finanszírozni a rendszert.

Emberkereskedelem. Pénzügyi spekulációk szabadságért cserébe

Ennek ellenére csaknem 40 éven keresztül több százezer románt adtak el készpénzért, hitelekért, technológiáért de még… állatokért is.

„Egyszerűen állatokért. Az első távozás barter alapján történt. A dokumentumokban nagyon szárazon és cinikusan le van írva: egyszerűen az első kereskedő kérésére, aki felvetette ezt a kérdést, Henrick Jacoberről van szó. Először néhány sertés érkezett egy nagyon rövid listán szereplő emberekért cserébe. Majd néhány birka, máskor néhány szarvasmarha, majd takarmány, berendezések, végül azok a gépek, melyek lehetővé tették a Belügyminisztérium gazdaságaiba hozatott rendkívül értékes lények gondozását”, mondja Germina Nagâţ, a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS) kutatója.

A Londonban tevékenykedő német üzletember, Henrick Jacober az 50-es években kihasználta a vasfüggöny mögött maradottak szabadságvágyát. Az emberek értékes áruvá váltak. Az első tranzakciók zsidókra, szászokra, de románokra is kiterjedtek. A családok fizették ki megváltást.

A német tárgyalók: Ewald Garlepp és Heinz Hüsch

Mivel a gazdaságilag nem hatékony kommunista rezsim kétségbeesetten igyekezett jelentős valutaforrásokat találni, a tárgyalások hivatalos szintre emelkedtek. Ewald Garlepp volt az első ügyvéd, akit a német kormány az 50-es évek végén megbízott. 1967-ben őt váltotta fel Heinz Günther Hüsch.

„A német féllel a 60-as évek után létrehozott első találkozók szerepelnek a levéltári dokumentumokban. A kifizetések készpénzben történtek, diplomatabőröndökben, egy sor anekdota is keringett erről annak idején, miszerint a TAROM valójában nem is tudja, hány bőröndöt hurcolt ezekért az emberekért 1968-ig, amikor Romániában létrehozták a Román Külkereskedelmi Bankot. E bank létrehozásával megnyitották az első szigorú felhasználású és a szóban forgó ügyletre szánt bankszámlákat. Tudjuk, hogy a TN73-as számla a német etnikumúakra, a TN75-ös a zsidó etnikumúakra vonatkozott”, mondja Laura Stancu, a CNSAS kutatója.

Az Állambiztonság ügylete. Mennyibe kerül egy szász?

Minden embernek megvolt az ára. „Az ezekkel a cserékkel kapcsolatos árakat előre meghatározták, nevezetesen egy egyszerű német esetében eleinte 1700 márkáról volt szó, egy egyetemi hallgató 5000 márkát ért, egy egyetemi végzettségű személy pedig 11 000 német márkát. Később ehhez társult még 1200 márka egy szakképzett munkásért. 1978 után rögzített árakban állapodtunk meg, képzettségtől függetlenül, akkor eleinte nagyjából 4000 márkáról volt szó személyenként, ami 8700 márkára nőtt 1987-re”, árulta el Heinz Günther Hüsch nyugat-német ügyvéd és tárgyaló.

A Securitate titkos tranzakciói a kivándorlási kérvényekkel kapcsolatos hivatalos eljárásokkal párhuzamosan zajlottak, de egy egész sor nyomásgyakorlással is, melyeket a Securitate a távozni akarókkal szemben alkalmazott.

„Mondjuk azt, hogy te mérnök vagy és valamelyik vállalatnál dolgozol. Hozzáférsz vagy nem férsz hozzá titkos dokumentumokhoz, vagy szakmába vágó, a mindennapi munkáddal kapcsolatos információkhoz. Amennyiben ők úgy ítélik meg, hogy e tekintetben kockázatot jelentesz, más beosztást kapsz, a vállalatnál maradsz, de valami mást, képzettséged alatti dolgot csinálsz, általában valami megalázó munkát, ha lehet. Ellenőrzik a kapcsolataidat, a barátaidat, a levelezésedet, a telefonbeszélgetéseidet. Miért? Az lenne a kérdés, hogy miért. Ez nemcsak a szokványos műveleti szabályokkal, információszerzéssel, végsőkig tartó megfigyeléssel volt kapcsolatos, még azokat is megfigyelték, akik már nem lesznek román állampolgárok”, magyarázza Germina Nagâţ CNSAS-kutató.

Miként fedezték az emberek eladását: tanulmányok elszámolása

Amikor az emberek eladása jelentős méreteket öltött, megjelent a kommunista Románia imázsának megóvásának igénye. Germina Nagâţ CNSAS-kutató: „Kezdetben pénz érkezett, egyszerűen pénz. A hivatalos legenda ellenére nem létezett fedőtörténet, fedőhazugság. Nem létezett már az elejétől fogva külön tarifa végzettségtől vagy képzettségtől függően. Tehát az emberek exportja barterrel kezdődött, a végén pedig az összegek már a tanulmányok elszámolásaként szerepelt a dokumentumokban. Ha emlékszünk a 402. sz. rendeletre, az 20 évvel azután jelent meg, hogy Romániából elindult a zsidók és a szászok első csoportja. Ez azt jelenti, hogy a Securitatéban nem merült fel már az elejétől fogva az összegek végzettséghez kötése. Ezt a fedőtörténetet később találták ki és továbbra is ezt hangoztatják. Az egyetemeknek nem volt valamiféle hatósági áruk. Nem határozták meg, mennyit ér az orvosi egyetem, a mérnök- vagy technikusképzés. Ilyesmi nem volt, az összeget önkényesen állapították meg. Lényegében etnikai csoportok szerint is változott. El kell mondanom, hogy a zsidók végzettsége kevesebbet ér, mint a németeké. Mert különben meghatároztak volna egy értéket és mindenki esetében azt alkalmazták volna. Következésképpen ez hazugság. Egy mai napig életben tartott hazugság.”

Ezzel párhuzamosan a Securitate tökéletesítette a valutaműveletekkel foglalkozó apparátusát. Bár a Külügyi Hírszerző Igazgatósághoz (DIE) tartozott, a Különleges Valutahozzájárulási Főosztály (DAVS) a Securitate összes többi igazgatóságától kapott információkat. A szászok eladása a 80-as években jelentős műveletnek számított.

„Az anyagok tanulmányozásával, írás-összehasonlítással sikerült lelepleznünk ezeket. Elmondhatjuk, hogy az utolsó években gyakorlatilag a Különleges Valutahozzájárulási Szolgálat főnöke vett részt ebben a tevékenységben, mint ahogy a Securitate akkori vezetői is. A nevük? Az utolsó – Constantin Anghelache, előtte pedig Stelian Andronic és Marcu Gheorghe. Ők csak néhányan azok közül, akik a 80-as évek végén gyakorlatilag rajta hagyták kezük lenyomatát ezeken a dokumentumokon”, mondja Laura Stancu CNSAS-kutató.

Alku: embereket gépekért, járművekért, luxusbőröndökért

Hármójuk közül egyik sem akart interjút adni a Digi24-nek. Stelian Andronic azt azért értésre adta, hogy a szászok eladásával kapcsolatos téma újbóli felmelegítése árt Románia imázsának. Állítása szerint a Securitate alkalmazottai a hazájukat szolgálták. A CNSAS dokumentumai és a kivándorlók vallomásai azonban mást mutatnak.

„Nemcsak pénzzel fizettek. Hanem felszerelésekkel, gyártósorokkal és kimondottan nevetséges termékekkel is. Egy csoportnyi emberért gyakorlatilag bármit megszerezhettek, amit a Securitate vagy a Securitatét irányító politikai vezetők megkívánhattak, Mercedes típusú gépkocsiktól tűzoltójárművekig, bőröndökig. Szeszélyek is felkerülhettek ezekre a listákra. Manikűrkészletek, Montblanc tollak és így tovább. Persze, úgy is beállíthatjuk, hogy fel akarták tőkésíteni Romániát, jelentős gazdasági lendületet akartak neki adni, de eközben e tranzakció szörnyűsége mellett ott vannak a kis megvesztegetések is, tárgyakkal. Az élet papírra vetett apró örömei”, mondja Germina Nagâţ.

A Szövetségi Németország még a szászok vonatjegyét is kifizette

Annak ellenére, hogy a Szövetségi Németország még a távozó szászok vonatjegyét is kifizette, a Securitate-tisztek igyekezete arra irányult, hogy a szászok minél szegényebben hagyják el az országot.

„Ebben az egész tevékenységben volt egy merkantilista ok is. Az volt a kívánatos, ha a kivándorló családok minél szegényesebb csomaggal távoznak, ha itt hagyják a házukat és vagyonukat, nem adják el házukat, gépkocsijukat. De ha mégis megtették ezt, akkor azt szintén a Securitaténak tegyék, fedett módon. Számtalan ilyenfajta helyzetet dokumentáltak, melyek során az embereket megfosztották saját vagyonuktól, mielőtt elhagyhatták volna az országot”, mutat rá Germina Nagâţ.

Emberkereskedelem és csaló szekusok. A Gustav Theil-ügy

Egyes kivándorlókat arra kényszerítettek, hogy még egyszer fizessenek a távozásukért. Gisela Ventrup angol és német nyelvtanár házassággal távozott Kelet-, majd Nyugat-Németországba. Anyja nem sokkal később, különösebb gondok nélkül követte. De testvére, Gustav Theil 1984 őszén iszonyatos helyzeteken ment keresztül.

Gisela Ventrup, berlini angol nyelvtanár: „Édesanyámat felhívta a testvérem, aki nagyon kétségbe volt esve, mert furcsa látogatásban volt része egy úr részéről, aki azt mondta neki, hogy ha hajlandó egy bizonyos összeget kifizetni, akkor legkésőbb két hónapon belül elhagyhatja az országot. A testvéremért 150 000 lejt és 20 000 márkát akartak, vagyis az az úr, Costică, más nevet nem mondott. És ha nem képes 150 000 lejt kifizetni, akkor beszéljen az anyjával, hogy hozzon 20 000 márkánál többet.”

Gustav Theil elmondása szerint megfenyegették, hogy ne beszéljen a tranzakcióról. A látogató olyan részleteket tudott a családjáról, amilyeneket csak egy Securitate-tiszt ismerhetett. A tranzakció lefolyásának módja aztán teljes mértékben igazolta azt, hogy Costică elvtárs Securitate-tiszt volt. Anyám letartóztatás nélkül eljött Brassóig egy nyugat-német márkával teli bőrönddel, holott a kommunista Romániában bűncselekmény volt a valutabirtokolás.

„Mindenekelőtt pénzt kellett szereznie, nekem már volt valamennyi, de nem ilyen sok, neki semennyije sem volt, de barátoktól összegyűjtötte a pénzt és 30 000 márkával a táskájában vonattal elment Brassóig. Másnap, vagyis édesanyám reggel környékén érkezett meg Brassóba és ugyanazon a napon – újra – megjelent ezt a Costică úr, átvette a pénzt, nyugta vagy bármi más nélkül, édesanyám nagyon félt, mert tudta, hogy ha ez az alak eltűnik a pénzzel… nekem már semmim sincs. De ez a Costică azt mondta neki, hogy a testvérem decemberre Berlinben lesz. És az az igazság, hogy december 18-án vonattal megérkeztek Berlinbe. 1984-ben”, meséli Gisela Ventrup.

A szászok eladásából származó összegek rendszerváltás után eltűntek

A szászok exodusa 1989 után masszív volt. Már csak Nagyszeben környékén maradtak kevesen. De a CNSAS-nál megtalálható neveket tartalmazó listák története messze nem ért véget. Egyes házakban volt nomenklaturisták élnek, a Berlin által diszkréten támogatott igyekezetek megzavarják Románia hajdani urainak nyugalmát. Sőt, a szászok eladásából származó összegeket nem sikerült visszaszerezni. A CNSAS kutatói azt mondják, hogy a hőn óhajtott valuta, a szászok ára 1989-ben az ICE Dunărea számláin volt.

„Az ICE Dunărea tevékenységére vonatkozó jelentésekből az az összeg derül ki, amely megfordult ezeken a számlákon, de azt most nem tudom megmondani, hogy ebből mennyi maradt ott a 90-es években, mert az archívumnak ezt a részét egyelőre össze kell vetni a Nemzeti Levéltárban lévő kereskedelmi archívummal. Ellenőrizni kell ezeket a mérlegeket, a nyugtákat és mindent, ami kereskedelmi archívumnak számít és ami most a nemzeti levéltárban van”, magyarázta Laura Stancu CNSAS-kutató.

– És ez az ott megfordult összeg mekkora?
– Nagyjából 4 milliárd, ez szerepel az említett jelentésben.
– Dollár?
– Igen, dollár.