// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Végre egy normális ötlet: román és magyar szakértők tárgyalnának Úzvölgye kapcsán

// HIRDETÉS

A találkozót a román védelmi minisztérium javasolta.

Az úzvölgyi katonatemető helyzetének normális keretek közötti megvitatására nyílhat lehetőség, amennyiben megvalósul a román védelmi minisztérium javaslata, és tárgyalóasztalhoz ülnek a román és magyar hadtörténészek. A védelmi tárca a június 24. és 28. közötti időszakot jelölte meg a találkozó lehetséges időpontjaként, és Bukarestet, mint lehetséges helyszínt.

A román minisztérium részéről a Hősök Emlékének Országos Hivatala (ONCE), magyar részről a Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei törekedhetnek konszenzusra a katonai temetők, illetve kifejezetten az úzvölgyi sírkert ügyében.

A védelmi minisztérium közleménye szerint a találkozón elemeznék a hadisírok és háborús emlékművek helyzetét a két ország erre vonatkozó kétoldalú megállapodása értelmében, amelyet Bukarestben írtak alá 2008. március 6-án. Ugyanakkor az úzvölgyi katonai sírkert ügyét is napirendre tűznék, hogy megfelelő megoldást találjanak a kialakult helyzetre abból – a 2008-as megállapodás aláírásakor mindkét fél által elfogadott elvből – kiindulva, miszerint a két világháború katonai akcióiban életüket vesztett katonáknak és civileknek méltó nyughelyhez van joguk, összhangban a nemzetközi humanitárius joggal, illetve a román-magyar alapszerződéssel.

Jelenleg úgy tűnik, a magyar fél válaszán múlik, hogy ez a találkozó megvalósul-e ebben a formában.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől
Krónika

Mintegy 25 millió lejt és 30 kiló aranyat foglaltak le Georgescu szökésben levő zsoldosvezérétől

A legfőbb ügyészség zárolta a Călin Georgescu volt elnökjelölt biztonságáért felelős zsoldos, Horațiu Potra számláit és vagyonát egy adócsalási és

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.