Ezért bakizott olyan gyakran Viorica Dăncilă kormányfő (VIDEÓval)

Elmondta, hogy mi állt a sok kellemetlen nyelvbotlás hátterében.
Hirdetés

Oka van annak, hogy nyelvbotlásai miatt számtalanszor került kellemetlen helyzetbe Viorica Dăncilă. Ezt maga a miniszterelnök jelentette ki a Marius Tuca Showban, ahol arról is beszélt, hogy megromlott a kapcsolata Liviu Dragneával.

Bár szó szerint nem mondta, utalt arra, hogy a PSD korábbi, korrupció miatt bebörtönzött elnöke tehet a közszereplései során gyakori bakijairól. Olyan csapás mentén kellett ugyanis haladnia, ami „nem volt kényelmes” számára, nem tudott vele azonosulni.

Sőt, meg volt félemlítve, tetézte tovább Viorica Dăncilă, és bár senkit nem nevezett meg, utalt arra, hogy Dragnea emberei nehezítették munkáját. Itt főleg a volt PSD-elnök által mellérendelt tanácsadóra, Anca Alexandrescura utalhatott, aki a kommunikációs irányvonalat megszabta.

Arról is beszélt, hogy az utóbbi időszakban a volt PSD-elnökkel is nehezen kommunikált, eltérő álláspontokon voltak. Dragnea bebörtönzése előtt, az EP-választások estéjén még beszéltek, és akkor a pártvezér arra intette: ne mondjon le a kormányzásról. A miniszterelnök azt is bejelentette, hogy megpályázza a PSD elnöki tisztségét.

Hirdetés

 

 

 

Hirdetés