Ugyanott

Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. Az alcímeket a szerkesztőség adta.

Kudarcot vallott a legújabb és egekig magasztalt kísérlet Románia civilizálására, mert nem is létezett. Mi van helyette: ugyanaz a komédia, mely továbbra is megengedi a barbárságot, ezúttal konszenzuális, erényes és a külföldi adminisztrátorok által engedélyezett formájában.

Fékcsikorgásokkal összefoglalva: a szolgák – újra – lecsaptak, miután éleslátással észrevették, hogy a gazdának félrecsúszott a fején a korona. Aztán kikiáltották a szabadságot.

Ennyi az egész és ebben a szinte semmivel egyenlő egészben áll képzelt, de változatlan történelmünk.

Népi hagyományú és fekete genetikájú zöld levelecske, bírói talárba bújt polgárok egy csoportja lesbe állt a választás előtti este. Ha holnap győz a gazda, akkor uralkodásra alkalmas és a törvény eltűri. Ha veszít, akkor már reggel dutyiba küldjük.

Liviu Dragnea este vereségbe vezette a pártját. Reggel Liviu Dragneát dutyiba küldték és az útján nem annyira kíváncsi, mint inkább bátor polgárok csoportjai kísérték el, akik azért jöttek, hogy trágyás havasi kürtön keresztül üvöltsenek. Az EU jogi eszményeinek uszályhordozói az ültetvény széléről figyelték a műsort elégedetten, nagy mennyiségű üveggyöngyöt és tükröt kínálva a bennszülötteknek. A barbárosítás tökéletesen együtt tud működik az igazságszolgáltatás eszközeivel. A tömegek lelkesen fogják összetéveszteni a nyaktilót és az igazságot, főleg akkor, ha a köpködés instant biztosítja a polgári tudatról szóló igazolást.

Az európai technokraták felügyelete alatt importált jogállamiság egy csillagos Fanar, ahol Örömóda kíséri a korhelykedést.

Egy óriási kórus igyekezett minden áron elfelejteni, hogy az igazságszolgáltatás azért vak, mert így született, nem azért, mert a kedvenceink kinyomták a szemét. Következésképp a trupp Románia felszabadulását dicsőítve üdvözölte a nap választási és jogi eseményeit. 30 év után sikerült leteríteni a hidrát! Megszabadultunk Ceauşescu veszélyétől! Így csináltuk: elmentünk szavazni és a szörny beledöglött a méregbe és a bánatba. Mi volt ezen annyira bonyolult? Kár, hogy nem jutott hamarabb eszünkbe.

Mindezek a bohózat végéhez fércelt kiáltások teljesen és egészen mást erősítenek meg. Nevezetesen azt, hogy 30 év után átmentünk egy kollektív konfirmálási rítuson. Ádázan megmutattuk, hogy készek vagyunk megismételni a kört. Azt, hogy semmit sem változtunk. Azt, hogy elvesztegettünk 30 évet és 30 évente ugyanarra a mérlegre készülünk.

Dragnea vétkessége nem kétséges. Mint ahogy az a betegség sem, melyben szenvedünk. Végül is, a most ünneplők közül hányan bíznák vagyonuk vagy becsületük megítélését azokra, akik most egyik napról a másikra elcsomagolták Dragneát? Nem. A poszt-választási igazságszolgáltatás nem egy pre-demokratikus tünet.

Éppen az a gond, hogy nem léptünk ki 1989 mentális és történelmi keretei közül.

Aki ennyire gyakran beszél forradalmakról és azt állítja, hogy ezeket neten is megrendelheti azzal a biztonsággal, ahogy egy mp3-lejátszót is be tud szerezni az Amazonon, azzal gyanúsítható, hogy egy szervezett illúziós csoporthoz tartozik.

Szokásaink külső megváltozása nem érintette belső világunkat. A technikai és fogyasztási keret egyértelműen fejlettebb. Az erkölcsi és mentális állapot régi. Ez nem meglepő. Mindaz, amit 1989 után hamisítottunk, ugyanazt a tartalmatlanságot csomagolja újra és újra. Folytatódik a román inadekvátság és bovarista elvárásainak drámája anélkül, hogy érintené a földet. Következésképpen 1989 óta vidáman gurulunk lefele hol nevetséges, hol pedig bájos alibik és amnéziák zuhatagának lépcsőfokain.

Csak csorbítatlan önmisztifikációs képességünk képes megbirkózni ezzel az óriási koholmánnyal.

Az értékek képmutató megfordítása nélkül nem tudnánk elviselni az állapotok állását. Az igazság elviselhetetlen.

El tudják képzelni, például, Ludovic Orbant, amint azt nyilatkozza a választás utáni első sajtókonferencián: legyőztük a PSD-t (Szociáldemokrata Párt – a szerk.)! Győzelmünk annál is nagyobb, hogy az USL-s (a PSD és a Nemzeti Liberális Párt, a PNL 2011 és 2014 között létezett választási szövetsége – a szerk.) társunkat győztük le, aki testvérünk volt a törvénysértésekben és az ügyletekben! A mi győzelmünk az elvek győzelme! A demokrácia, végre, jó kezekbe került! Vivát!

És el tudják képzelni Románia jelenlegi elnökét, amint büszkén kijelenti, rögtön a győzelem után: én, az USL volt potenciális kormányfője, én, a győzelmekkel terhes és egyetlen döntetlennel (Năstaséval, a házaim számában) rendelkező politikus, én, aki mormogás nélkül áldásomat adtam a sokoldalú Dăncilă trónra ültetéséhez, én hozom a nagy hírt! A rémálomnak vége! Most kezdődik a jogállam!

Tehát, hol tartunk? És mire ment el ez a 30 év?

Úgy tűnik, az egyetlen újdonság egy változás a szlogenben, a hadsereg által betöltetlenül hagyott helyen: az igazságszolgáltatás velünk van!

E változatlan jellemvonásokon nyugszik a választás eredményét eldöntő sziklaszilárd valóság. A PSD azért veszített, mert a nagyvárosok egyre nagyobbak és egyre jobban megmozgatja őket az egyetemi hallgatók tünti-rebellis hulláma. És mert Viorica Dăncilă pártja a nemzeti ostobaság pártjaként mutatkozott szenvedélyesen. A közigazgatás mocskos minősége, a tengeralatti ostobaság és a bugyborékoló tolvajlás még a hűséges választóit is undorral töltötte el, az üvegnyi olajtól és zacskónyi liszttől függetlenül.

A választást újra a PSD kozmikus tunyasága döntötte el. Nem történt semmi forradalmi.

Semmilyen nagyszabású vagy energikus ötlet sem indult útjára egy hozzáértő emberek által vezetett párt hiteles útmutatása alapján. Az az egyszerű tény, hogy a PSD vesztett Vasluiban, nem jelenti azt, hogy Vasluiból Párizs lett, bár Párizs egyes részei kezdenek Vászlui-já válni.

Tartalommal nem rendelkezve, a PNL és az USR (Mentsétek meg Romániát Szövetség – a szerk.) győzelmét nem lehet senkinek sem odaítélni és nem is tartozik senkihez. Nem fog hozzáértő embereket a kormánykerékhez segíteni. Honnan? A PNL pénzügyi-demagóg mikroháreméből? A mélabús konformista Cioloş szárnyaló amatőrjeivel teli karámjából? És akkor? Ne lepődjenek meg a válaszon: sehonnan. 30 évnyi imposztorság és újrahasznosított imposztorság után nem lehet más az eredmény.

Jó románok lévén és egy régi helyi tűzoltómegoldást követve a lehető leghízelgőbb nevekre kereszteltük ezt a többszörös összeomlást.

Így jelent meg az az obszcén állítás, hogy szabadságra bukkantunk.

Így jutottunk el a Diaszpóra istenítéséhez, nem akarván elismerni, hogy a saját itthoni kudarcunk közvetlen kifejeződését ünnepeljük ezáltal. Azzal büszkélkedünk, hogy képtelenek vagyunk megvédeni, legalább számbelileg, a nemzetünket. Egy keserű emberexport mögé bújunk és jól érezzük magunkat egy olyan népességre delegálni az itthoni ügyeinket, mely – szükségből – az országon kívül él. Mindnyájan az alibikké ötvözött frusztrációink párhuzamos világában létezünk.

Sőt, milliméter pontossággal követve Caragiale szavait, bejelentettük, hogy megmentettük Európát. Hősiesen megvédtük a populisták rohamától! Mi, akik – nem igaz! – ’48 óta, meg miközben ők katedrálisokat építettek őseink áldozatára, plusz, mindencserjeésfolyócska!

Ennél a pontnál az ostobaság balladásan kidülleszti a mellét és megengedi magának, hogy all inclusive a hátsójával ítéljen meg. Íme, végre fontosak vagyunk! Mi vagyunk

a foltozott gatyájú, de becsületes őr, aki látja, hogy gazdája szorult helyzetbe került és elkergeti a populista bandákat.

De mióta sértés populistának lenni? Mióta bűn a tieid oldalán állni? És mit tudunk mi a helyi Cioloşok és az EU magasztos politikái által anyagilag nivellált és kulturálisan kifosztott olaszokról, angolokról és franciákról? Semmit.

Ami nem akadályozott meg bennünket abban, hogy gyorsan eltanuljuk azt az érvet, mellyel a sztálinista cenzúra hosszú éveit ismétlik meg a nyugati progresszisták. Ez az úgynevezett ad Hitlerum érv. Más véleményen vagy? Nem a hivatalos vonalat követed? De még választáson is győzöl? Az eredmény tiszteletben tartását kéred pofátlan módon? Akkor náci és/vagy neofasiszta vagy! Egy Viorica Dăncilă műhelyében csiszolt szóval: te fészénés! (FSN = Nemzeti Megmentési Front – a szerk.)

Nincs értelme csomagolnunk. Nem megyünk sehova. Ugyanott vagyunk, mint ahol 30 évvel ezelőtt voltunk.