Óriási a konfliktuspotenciál: Dormánfalva avatni készül a román parcellát és emlékművet, a székelyek élőlánccal akadályoznák meg.
Székelyföldi elöljárók élőlánccal próbálják megakadályozni, hogy Dormánfalva polgármesteri hivatala csütörtökön papokkal felszenteltesse az úzvölgyi katonatemetőben létrehozott román parcellát és emlékművet.
A székelyföldiek „határozott de békés” tiltakozását Tánczos Barna szenátor jelentette be szerda délután azon a csíkszeredai sajtótájékoztatón, amelyet Korodi Attilával az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetőjével és Borboly Csabával, a Hargita megyei önkormányzat elnökével közösen tartottak.
Az élőlánc Facebook-eseményénél Borboly Csaba és Hargita Megye Tanácsa szerepel szervezőként, és egyelőre néhány tucat ember jelezte, hogy részt vesz. A 16 órakor kezdődő tiltakozásra Borboly meghívta az önkormányzat tagjait és a csíki polgármestereket. Korábban a Kovászna megyei tanács jelentette be, hogy csütörtökön délután szimbolikus kihelyezett rendkívüli ülést tart Úzvölgyében.
Addig semmilyen rendezvényt nem szabad tartani a temetőben, míg Románia és Magyarország védelmi minisztériuma a két ország közötti hadisír-gondozási egyezménynek megfelelően meg nem állapodik a temetőről – jelentette ki Tánczos.
tájékoztatta Carmen Dan belügyminisztert, és azt kérte tőle, hogy tegyen meg mindent a közrend és a béke biztosítása érdekében, mert tudomásuk van arról, hogy szélsőséges csoportok akarnak részt venni a Dormánfalva által szervezett csütörtöki úzvölgyi rendezvényen. "Mi békés tiltakozásra megyünk oda. Biztos vagyok abban, hogy a magyar közösség tagjai nem fognak semmilyen incidenst gerjeszteni" – jelentette ki Tánczos.
Dormánfalva polgármesteri hivatala hétfőn rendezvénysorozatot hirdetett a hősök napja alkalmából, amelynek keretében négy katonatemetőbe jelentett be vallásos szertartást és koszorúzást. A közzétett program szerint az úzvölgyi szertartás 17 órakor kezdődik.
Az önkormányzat korábban ugyanerre az időpontra kilenc civil szervezet úzvölgyi megemlékezését is engedélyezte. A civil szervezetek azt szorgalmazták, hogy a rendezvény keretében katonai tiszteletadással avassák fel a temető áprilisban kialakított román parcelláját. A rendezvényekre a polgármester forgalmi korlátozások bevezetését helyezte kilátásba az Úzvölgyére vezető úton.
Borboly Csaba tanácselnök, amelyek nemcsak a két megye, hanem a román és a magyar közösség, valamint Románia és Magyarország viszonyának is ártanak. Kijelentette: a temető előtt elhaladó út Hargita megye, a temető pedig Csíkszentmárton tulajdonában van, ezért Dormánfalva semmiképpen nem hozhat döntéseket ezekre vonatkozóan.
A politikus szerint valamennyi illetékes kormányhivatal megállapította, hogy a dormánfalvi polgármester törvénytelenül járt el a temető közvagyonba vételével, a román parcella építési engedélyének a kiállításával, a román parcellára szánt közpénz felhasználásával, ennek ellenére a polgármester "folytatja ámokfutását".
A képviselőházban Korodi Attila, a szenátusban Tánczos Barna kérte a miniszterelnököt, hogy akadályozza meg a csütörtökre tervezett feszültségkeltő dormánfalvi rendezvényt, számolt be az interpellációról Korodi. Hozzátette: ha a román védelmi minisztérium az archívumában megtalálható dokumentumok alapján világossá teszi, hogy a temetőben román katonákat is eltemettek a második világháborúban, lehetővé kell tenni egy román parcella kialakítását. Azt azonban, hogy kiket temettek a katonatemetőbe, Románia és Magyarország védelmi minisztériumának kell tisztáznia.
Péntekig kapott haladékot Dormánfalva polgármestere a Bákó megyei prefektustól arra, hogy tisztázza az úzvölgyi katonatemető román parcellájának létrehozásához kiállított építési engedély vitatott törvényességű részleteit.
A prefektusi hivatal az MTI kérdésére szerdán közölte: ha Constantin Toma polgármester nem küldi meg június 7-ig az építés engedélyeztetésével kapcsolatban hozott intézkedéseit, a közigazgatási bíróságon kérni fogják a dokumentum érvénytelenítését. A kormányt képviselő prefektus közigazgatási bírósági keresete azonnal felfüggeszti a vitatott irat érvényességét.
Az állami építési felügyelet még május elején megállapította, hogy Dormánfalva polgármesteri hivatala törvénytelenül állította ki önmaga számára az úzvölgyi katonatemető román parcellájának létrehozását lehetővé tevő építési engedélyt, mert nem bizonyította egyértelműen a terület fölötti tulajdonjogát és nem kérte a kulturális minisztérium jóváhagyását az emlékmű művészi koncepciójáról. A hatóság felszólította Bákó megye prefektusát, hogy mérlegelje az építési engedély megtámadását a közigazgatási bíróságon.
Az erdélyi magyarság április végén szembesült azzal, hogy Dormánfalva önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki a köztudatban magyar temetőként élő úzvölgyi első világháborús sírkertben. A román parcellában félszáz betonkeresztet és egy emlékművet állítottak fel, egy részüket magyar katonák jelöletlen sírjaira.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.