Autonómia-veszély: az EU-ban elkezdődik az „állam nélküli nemzetek” veszélyes játéka

A román politikai elemzők kezdik komolyan venni a kölünböző önrendelkezési formákra vonatkozó követeléseket. Persze, Erdély izgatja őket a legjobban.
Hirdetés

A Főtér RoMánia rovatában a romániai román nyelvű média olyan véleményanyagait szemlézzük, amelyek vagy az itteni magyar közösséggel, a román-magyar kapcsolatokkal foglalkoznak, vagy a nyilvánosságot, a közbeszédet foglalkoztató forró témákat taglalnak.

Jelen szöveg az Adevărul oldalon közölt cikk fordítása. A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.

Látom, hogy – legalábbis Bukarestben – teljesen eltűnt az érdeklődés az európai ügyek iránt, melyeket csak azért szoktak előhúzni a naftalinból, hogy sikeresen elrejtsék az egyetlen fontos dolgot, vagyis a hazai erőviszonyok megbecsülését a következő választási fordulók előtt.

Márpedig véleményem szerint ezen attitűd következtében a régi sebezhetőségünk tovább fokozódik:

a belpolitikai játékokra való túlzott összpontosítás és mindannak a semmibevétele, ami külföldön történik,

még akkor is, ha ez a külföld azt a területet jelenti, melyben fejlődni akartunk, az európai és euro-atlanti térséget. Amit egyesek, egyáltalán nem véletlenül, éppen a zűrzavar növelése céljából, „egészséges nacionalizmusnak és a tősgyökeres értékek büszke képviseletének” neveznek.

Ám ezekben a napokban Európában egy óriási csata, drámai hangsúlyokkal rendelkező tárgyalás zajlik azok között a politikai családok között, melyek jelentősen veszítettek abból erejükből, mely évtizedeken keresztül biztosította számukra az európai ügyek eldöntését, e játék végkifejlete pedig a nagyszebeni csúcson körvonalazódott és hivatalosan az európai választás eredményeiben jelentkezett: a néppártiak és a szocialisták már nem ülhetnek egyedül a döntések asztalánál, hiszen matematikailag bármilyen többségi szavazáshoz szükségük van a zöldek és a Macron-csoport szavazataira. Elvileg ez azt jelenti, mondták egyes kommentátorok – akik abszolút semmit sem tudnak arról, hogy miként alakulnak ki Brüsszelben a mélyben futó tárgyalási csatornák –, hogy megszabadultunk a populizmus, a szuverenista diskurzus és a szélsőjobb veszélyétől.

Ez olyan ostobaság és hazugság,

mely esetleg egyes kisebb és amúgy is az európai döntéshozatal peremvidékén elhelyezkedő országok politikusai által átvéve továbbra is abban a zsákutcában tarthatja őket, melyben most vannak, növelve a kelet-európai térségben zajló játékok „balkánosodásának” veszélyét. A szélsőjobboldal folyamatosan erősödött az európai színpadon, most pedig abba a helyzetbe került, amikor nem feltétlenül játékokat és szövetségeket akar szétverni Brüsszelben, mint inkább a nemzeti győzelmeit stabilizálni. Többek között az egyik régi és válságos és bizonytalan időkben sikeresnek bizonyult eljárással: a szuverenista és függetlenségpárti jellegű igények és lépések táplálása a jelenlegi tagállamokon belül.

Valójában ez az eredeti terv második szakasza: egy sikeres BREXIT modellé válhatott volna más hasonló törekvések számára. Talán emlékeznek még arra, hogy a Steve Bannon, Donald Trump volt főideológusa által Brüsszelben meghirdetett szélsőjobboldali platform központi munkamagja olyan üzeneteket indított el, melyek azonnal felélénkítették a virtuális teret, sok európai ország gyors Exit-jéről beszélve, Romániát is beleértve. Ezután, az európai építmény rendkívüli meggyengülése közepette, a teljesen bizonytalan és rendkívül cseppfolyós politikai térségben

megkezdődhetett volna bizonyos nemzeti területek feldarabolása bizonyos régebbi térképek alapján,

bizonyos békeszerződések (Trianon csak egy ezek közül) újratárgyalása és bizonyos egész régiók visszaszerzése, vagy azok visszatérése, ahol azzal érvelnek, hogy igazságtalan döntések áldozatai voltak, vagy olyan kisebbségi népességeké, melyek egyre erőteljesebben nyilvánulnak meg önálló és ebből következően szuverén és független államra teljes mértékben feljogosított államokként.

És még ha úgy is tűnik, hogy a kontinensünkön lévő Amerika-barát propagandisták azonnal igazodtak ahhoz az utasításhoz, hogy minimalizálják és nevetségesnek mondják a nacionalista fenyegetést és a szóban forgó csoport Európai Parlamenten belüli erejét, ez a fenyegetés éppen azért tökéletesen valódi és növekvő, mert továbbra is egy olyan hangulaton fog alapulni, melyet nem lehet figyelmen kívül hagyni, valamint a szélsőséges politikai szervezetek megerősödésén és az erőszakosan nacionalista diskurzusukon.

Az Európa közigazgatási struktúrája szétverésének igényére vonatkozó elképzelés amerikai eredetű

és Leopold Kohr a szerzője, aki 1941-ben egy híressé vált cikket tett közzé, melyben kis autonóm entitásokból álló társadalom megjelenése mellett érvelt, amelyet a háború után rá kellett volna kényszeríteni Európára, ez képezvén az amerikai megoldást a francia vagy német hatalom megerősödésének megakadályozására.

„Az egyenlőtlen tömbök bármelyikének két, három vagy még több részre bontása a megoldás, ebből több kisebb rész következne, annyi, amennyire szükség lesz egy jövőbeni számbeli túlsúly megakadályozásához. Ez azt jelenti, hogy 40 vagy 50 egyforma kicsi államot kell létrehozni a 4 vagy 5 egyenlőtlenül nagy helyett. Ha ez nem történik meg, akkor azon egyszerű okból kifolyólag, hogy 80 millió német, 45 millió olasz és ugyanannyi francia lesz, német hegemónia fog következni, ami ugyanúgy elkerülendő, mint Bismarck Német Szövetsége, melyben a 40 milliós Poroszország ereje által összefogott 24 kis állam porosz hegemóniává változott. A javaslat Németország bizonyos számú államra bontása, mindegyik 7-10 millió lakossal” – Leopold Kohr, Disunion Now, Commonwealth folyóirat, 1941. (A teljes cím: Disunion Now: A Plea for a Society based upon Small Autonomous Units – a szerk.)

Hirdetés

Emlékszem, hogy Alfred Heineken 1992 nyarán megmutatta, hogy sokkal többet tud az egyszerű sörkészítésnél. Emlékszem a maastrichti szerződés aláírása előtti intenzív vitákra, melyeket a holland sörmágnás által aláírt egyik szöveg váltott ki a brüsszeli politikai körökben, melyben azt vetette fel, hogy Európának területe új közigazgatási felosztása alapján kellene fejlődnie, mely már nem venné figyelembe a nemzetállamok jelenlegi határait…

„Egy 75 államból álló Egyesült Európát javasolok… mindegyik 5 és 10 millió közötti lakossággal.”

Ez az idézet vissza-visszatérő módon jelentkezik az európai autonomista és szuverenista jövőről szóló minden egyes vitában, melyben, ilyen körülmények között, bárki, például bármely magát elnyomottnak és egy kulturális genocídium áldozatának mondó nemzeti kisebbség feljogosítva érezheti magát arra, hogy magasabb szintre lépjen, melyben területet követel egy saját állam létrehozására. Amikor ezek a remények a szélsőjobboldal, a populisták és a szuverenisták csoportjának hivatalos és illetékes hangján keresztül átkerülhet az európai akarat patkójába. És ne legyenek illúzióik, más politikai csoportokból is lesznek támogatók, akiknek a szavazatát a bonyolult belpolitikai számítások határozzák majd meg.

Nézzék meg jól, milyen távlat nyílhat, hasonlítsák össze azzal,

ami most nyíltan zajlik a balkáni és a román térségben, főleg Erdélyben,

mely terület sorsa olybá tűnik, hogy sokkal kevésbé válik fontossá, mint az az életbevágó, abszolút és rendkívül sürgős igény, hogy minden áron a hatalomban maradjanak, minden elképzelhető engedményt megadjanak az RMDSZ-nek és a magyar kormánynak.

Valahol a mélyben készül valami és a szétszakítás alapja, szerintem, bizonyos területek elszakítására, bővített autonómiára, jelentős alkotmánymódosításokra és állami egységekről való lemondásra irányuló kérésekre való jövőbeli, egyidejű összpontosítás lesz. És ez meg is fog történni, ha megakadályozzák a jelenlegi terv kibővülését és összeállását, nem az Európai Egyesült Államok formájában, hanem önvédelmi megoldásként vállalt egységes sorsok térségeként.

Nézzék meg Nagy-Britannia létért folytatott küzdelmét és pontosan látni fogják a jelenlegi dilemmákat, melyek végül kiválthatják az EU-tól való elszakadást, amely együtt járhat a Skóciával és Észak-Írországgal való szakítással. Bárhol, állítják azok az elméletek, melyekről bizonyos brüsszeli és nemcsak brüsszeli körökben vitáznak, bárhol megismétlődhet egy ilyenfajta helyzet. Egy végső káosz, mely térdre kényszeríti Európát és arra szorítja, hogy segítséget kérjen és több nemzedékre függővé váljon.

De mit fog ez még számítani? Hiszen igaza volt George Orwellnek, aki azt mondta, hogy „egy nacionalista nemcsak helyteleníti az övéi által elkövetett atrocitásokat, de figyelemre méltó képességgel rendelkezik arra is, hogy sohase hallja meg, hogy azokat állítólag elkövették”.

Hirdetés