Az eltűnt utasok keresése pedig folytatódik.
Miközben továbbra is hatalmas erőkkel keresik a szerda esti budapesti hajókatasztrófa során elsüllyedt sétahajó eltűnt utasait, egy potenciális felelőst már találtak: a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki a szállodahajó ukrán állampolgárságú kapitányát, majd csütörtökön este őrizetbe vették.
Mint megírtuk, a Margit híd magasságában a Dunán szerdán 21 óra 5 perckor egy személyhajó és egy szállodahajó ütközött, a személyhajó drámai gyorsasággal – mint kiderült, hét másodperc alatt – elsüllyedt. A személyhajón az utaslista szerint összesen 35 ember tartózkodott, 2 ember magyar állampolgár – a hajó személyzete – valamint 33 dél-koreai állampolgár. A balesetet követően a mentésben résztvevők hét embert kimentettek a vízből, és további hét ember holttestét találták meg – valamennyien a Koreai Köztársaság állampolgárai.
A vízi baleset körülményeinek tisztázása érdekében a BRFK igazságügyi hajózási nautikai szakértő bevonásával nyomozást rendelt el. A nyomozók szemlét tartottak, tárgyi bizonyítási eszközöket foglaltak le. A nyomozás során beszerzett személyi és tárgyi bizonyítékok alapján felmerült a személyre szóló megalapozott gyanú, ezért a szállodahajó ukrán állampolgárságú kapitányát a nyomozók
A 64 éves odesszai lakost – kihallgatását követően – őrizetbe vették és előterjesztést tettek letartóztatása indítványozására – áll a BRFK jellegzetesen hivatalos hangvételű közleményében.
A kutatásban közreműködők a 9-11 kilométer/óra sebességgel áramló vízben és Duna teljes Lánchíd alatti magyar partszakaszain továbbra is mindent megtesznek az eltűntként kezelt 21 személy felkutatása érdekében.
A Hableány nevű sétahajót hullámsírba küldő Viking Sigyn nevű szállodahajó svájci illetőségű céghez tartozik.
A hét túlélő közül már csak egy van kórházban, őt bordatöréssel kezelik.
A keresést nehezíti a magas, továbbra is emelkedő vízállás, a folyó nagyon erős sodrása, és a rossz látási viszonyok. A közlemény szerint minél alacsonyabb a vízhőmérséklet, annál gyorsabban hűl ki az emberi test és annál később kerül a víz felszínére.
A kutatás szempontjából az is meghatározó, hogy a bajba jutott ember hol esett a folyóba; ha a sodorvonalban, akkor rövid idő alatt nagy távolságot tehet meg a teste. Azok, akik a süllyedéskor a hajóban rekedtek vagy alá szorultak, csak a Hableány kiemelése után kerülhetnek elő.
A katasztrófavédelem azt közölte, hogy felvették a kapcsolatot a szerb hatóságokkal is, és a Duna teljes déli szakaszán folyik az eltűntek felkutatása. A Margit hídnál pontonhidat építenek ki, amelyről a búvárok indíthatják a merülést a hajóroncshoz. A mentést a Műegyetem hajózási mérnökei is segítik.
Czakó László búvár az M1 aktuális csatornának csütörtökön elmondta: nagyon kockázatos a merülés a hajóroncshoz. A körülmények miatt annyira veszélyes a művelet, hogy csak olyanok mehetnek le, akiknek nagy a tapasztalatuk.
„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”
A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.
A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.
A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.
Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.
Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.
… valaki kapta magát Fehér megyében és lebetonozott egy folyót… hopp, Bolojan miniszterelnök úr bejelentette a nadrágszíj-intézkedéseket… és Románia napok óta lázban ég egy állítólagos fekete párduc miatt.

A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
A leköszönő alkotmánybírák eközben talicskával tolnák haza a közpénzt; július 1-jétől elszállnak a villanyszámlák; a kolozsvári fellegváron pedig heves tűz ütött ki kedd délután.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Két megoldásról tárgyaltak a CSAT-ban a parajdi sóbánya ügyében. Százmillió eurót nyúltak le állami és EU-s alapokból, az olasz maffia is érintett.
Egy belga juhászkutya segíti a vízimentők munkáját az idéntől a román tengerparton. Továbbá: egy Kolozs megyei faluban automatából megy az ügyintézés.