Nemzeti trip
Szerző: Adrian Majuru
2019. május 30. csütörtök, 13:31
Románia a szemünk láttára hal meg, miközben még létezik a térképen, véli a cikk szerzője. És noha kicsit katasztrofikus a jóslat, azért van a szövegben néhány korrekt megállapítás.

Mottó: „Holnap minden új és másfajta lesz!” (Japán jókívánság). Vajon mennyi van még Romániából, ahogy az a képzeletünkben létezik?

Vajon mennyi van még az aktív, demográfiailag regenerálódott Romániából?!

Románia demográfiai zsugorodásának kettős értelme és kettős – negatív – távlatai vannak: 1. a demográfiai összeomlás egyszerre vonatkozik a lakosok számára, mint ahogy a szakértők számának agresszív csökkenésére is az aktív lakossági kategóriákon belül. A hivatásosok és képzettek vérveszteségét, az orvosoktól az esztergályosokig, a közgazdászoktól és IT-sektől a kőművesekig és a szerelőkig tudatosan támogatják alulfinanszírozott politikákkal és bármilyen, a helyzet javulására vonatkozó remény felszámolásával. Aztán nem csoda a – helyben maradt – idős lakosság számának megnövekedése a távozásban egyre eltökéltebb aktív lakossággal szemben. A nők nyugdíjkorhatárának 65 évre tolása a ránk váró szegénység és annak a következménye, hogy a politikai osztály külföldi hitelekkel mértéktelenül eladósította a román népet. 2. Az aktív demográfiák felületessé és ezáltal sebezhetővé tétele az oktatás, a kutatás és az egészségügy alulfinanszírozásával és örök reformálásával, de a szakmaiság háttérbe szorításával is ott, ahol ez ellenállni merészel a nemzeti határokon belül. A politika döntéshozási területein a gazemberek örök körforgása zajlik, miközben a szakembereket a társadalom szürke övezetében tartják.

Vajon mennyi létezik a büszke, a szidalmazásokkal és fenyegetésekkel szembeni reakcióra kész Romániából? Ez a Románia megszűnt létezni.

E súlyos és valós román gondok sikerült elemzésére bukkantam Călin Georgescu Cumpăna României (Románia mérlegen – a szerk.) (Christiana Kiadó, Bukarest, 2016) című kötetében.

Már az első sorokban megfogalmazódik Románia legkomolyabb sebezhetősége, nevezetesen a „lekapcsolódás a valóságról”, amelyet úgy határoz meg, hogy „a tartós visszaesés által meghatározott új valóság és új gazdaság, valamint új civilizációs modell válik kötelezővé” (13. o.).

Az új civilizációs modell elsősorban egy új gazdasági minta,

mely „alacsonyabb energiafluxusokra áll át, leegyszerűsítve társadalmi, politikai és gazdasági rendszereinket”, hogy alacsonyabb energetikai egyenleggel is élni lehessen (21. o.). Az új gazdasági modell strukturálisan módosult, hogy „a gazdaságok a létfontosságú források csökkenése miatt újra lokálisakká és regionálisakká váljanak. Ha egyszerűségen keresztül megvalósuló jólétet akarunk, akkor a kis- és közepes vállalat lesz az új munkahelyek létrehozásának modellje” (22. o.).

Következésképpen másképpen kellene növelnünk az élelmiszerek mennyiségét, mint az olcsó olajtól függő agrárüzlet; más kereskedelmi formákat kellene találnunk a hipermarketek helyett és újra kell majd gondolnunk a szállítmányozást, mert egyre fenntarthatatlanabbá válik a teherautóktól és gépkocsiktól való függés.

Példaképpen a szerző azt állítja, hogy 2000-ben „a kis helyi műhelyekben gyártott fogyasztási javak volumene először haladta meg – főleg Ázsiában – az iparkorszak gyárainak kapuján kikerülő termékek volumenét. Ez a termelés demasszifikációjának (a tömegtermelés csökkentése – a szerk.) hosszú távú tendenciáját jelzi.”

Románia lekapcsolódott a valóságról, mert „a modern civilizáció szintjét illetően továbbra is kétszáz évvel hátrább jár és néha még mindig látható a különbség a román társadalmon belül” (29. o.).

Romániában több szinkronban lévő tényező miatt volt lehetséges a lekapcsolódás a valóságról.

E lekapcsolódási jelenség legfélelmetesebb része „az Európában az 1800-as évek óta nem tapasztalt mértékű vándorlás a városi környezetből falusi környezet felé! Romániában a románok összlétszámának 45 százaléka falusi környezetben él (mely a nemzeti terület 89 százalékát foglalja el), 91 százalékuk a szegénység alsó határszintjén helyezkedik el. Következésképpen Románia újra késztermékeket hoz be és nyersanyagokat és mezőgazdasági termékeket exportál, mint a feudális korszakban” (34. o.). És e falusi környezet felé történő migrálás dacára Románia továbbra is importálja az élelmiszertermékek több mint 80 százalékát.

A román gazdaság utóbbi tíz év alatti valóságára tekintve Călin Georgescu kijelenti: „A román GDP 2007-ben az EU-s átlag 41 százalékát tette ki, ami azt jelenti, hogy még sokáig a legalacsonyabb marad majd az EU-ban. 2006-ban a mélyszegénység rátája Románia teljes lakosságának 13,8 százaléka volt, hazánk az utolsó helyet foglalta el az EU-ba 2005-től csatlakozott országok között (33. o.) A primer energiaforrások importjától való függésünk elérte a kb. 25 százalékot” (32. o.).

Ráadásul a hazai olaj- és gázforrások kevesebb mint 20 éven belül kimerülnek, a széntartalékok legfeljebb 40 éven belül eltűnnek, az urántartalék pedig 5 év alatt, a román államnak pedig semmi lehetősége sincs beleszólni a magáncégek ár- vagy kitermelési politikájába, vagy abba, hogy kitermelésüket elsősorban a belföldi fogyasztás felé irányítsák.

A gazdasági gyarmati állapot a társadalmi távlatra is kiterjed.

Így aztán nem csoda, hogy „továbbra is elmaradott, társadalmilag és gazdaságilag bizonytalan országként tekintenek ránk (…), így aztán céljaiban illékony, műveletlen, tájékozatlan, a nyugati értékekhez alkalmazkodni képtelen marad és egy archaikus, misztikus, szinte törzsi mentalitást őriz meg” (30. o.).

És ennek a törzsit előrevetítő archaikus mentalitásnak a gyakran babonaságba átkonfigurált gyanakvás képezi az alapját. Ennek megfelelően „2007-ben a román közoktatás diákjainak és tanárainak 60 százaléka a babonákat, nem pedig a tudományt tartja fő episztemológiai viszonyítási pontjának. Ebből következően Románia kompozit innovációs indexe 2006-ban ötször kisebb volt az EU-s átlagnál és nálunk tapasztalható a legmegdöbbentőbb csökkenési tendencia az összes európai ország közül” (45. o.).

Ennek a bennünket az európai valóságról lekapcsoló törzsi mentalitásnak és a román társadalom babonába süllyedésének következménye volt az is, hogy a társadalom nem reagált Tergovistye (Târgovişte) városnak egy törzsi érdek miatti lezárására, melynek során önkényesen megakadályozták azok bejutását a városba (a pofátlanság csúcsaként jelszóhoz kötve!), akik munkából, iskolából vagy nem is fontos, hogy honnan érkeztek haza (utalás arra, hogy a Szociáldemokrata Párt kampányrendezvénye miatt állítólag csak azokat engedték a város – nem teljesen világos, hogy mekkora – területére, akik a rendezvényre érkeztek; a belügyminiszter ezt cáfolta – a szerk.). Román testvérek, ugyanez a törzsi érdek hamarosan a Romániába történő be- és kilépést is jelszavazni fogja, alávetettségi és hierarchiai fokozatok szerint, mint a régi mindennapi és ideológiai terrorrezsim alatt!

A lekapcsolódás a valóságról és egy egész társadalom és több nemzedék szinkronban való bizonytalanságban, félelemben tartása egy kizsákmányolás érdekében tehetetlenségben tartott ország képét alakítja ki. Călin Georgescu szerint „nem ruháztak be a jövő nemzedékek érdekében a családokba, a helyi közösségekbe vagy a társadalomba. Románia kevesebb mint egy évszázad alatt elvesztette – nagyrészt képzett – lakossága csaknem 20 százalékát (…). Románia küladóssága az 1990–2007 időszakban 30,3 milliárd dollár volt (29. hely a világon), 2009-ben pedig egy újabb 20 milliárd dolláros hitelt vettek fel a válságból való kilábalás elősegítéséhez (31. o.). Újabb hitelek következnek a jelenlegi kormány részéről a bérek és nyugdíjak kifizetésére”.

Románia a szemünk láttára hal meg, miközben még létezik a térképen!

Egy ideig még lélegzik! Meddig? Valószínűleg, hogy egy nemzedéknyinél kevesebbig. Románia teljes mértékben feudalizált, bizonyos szponzorok hatalma alatt áll, akik felosztották egymás között a nemzeti területet és a források és gazdasági területek feletti befolyási szférákat és akiknek a hatalmát a minden egyes választás alkalmával megtámogatott politikai kliensek legitimálják politikailag.

Manapság, egy iszonyatos lefolyású recesszióba közepette, a politikai diskurzus által elkerülve, de az intézményi költségvetések behatároltságában „Románia nehezebb helyzetben van, mint 1940-ben, a világválság kellős közepén. Az 1990–2016-os időszakban, háborús helyzet vagy idegen hadsereg általi megszállás hiányában, tehát szabadság által jellemzett időszakban a gazdaság szétverése, a társadalmi káosz, a kulturális stagnálás, a szakképzésben és a lakosság oktatásában tapasztalható visszaesés (az 1920–1938 és az 1965–1975 időszakokhoz képest), a nemzeti vagyon elpazarlása a román társadalom, mint egész, másodsorban pedig a politikai osztály hibájából történik, amely csak azt a politikai osztályt illusztrálja, melyből származik” (35. o.).

Ezek a szinkronban elszenvedett veszteségek: a gazdaság lerombolása, az aktív társadalom tudatos elszegényítése, a fiatal nemzedékek képzetlenné tétele, a szakemberek exodusával kiegészítve és – természetesen – a szakmai tartalommal rendelkező valódi értékek tudatos megsemmisítése sokkal nagyobb mértékben teszik sebezhetővé Romániát, mint az el tudjuk képzelni. És mindezekre azért kerül sor, „mert azok, akik ezt a genocídiumot a kommunizmus idején elkövették, ők és az inasaik, de a gyermekeik is még ma is Románia sorsával foglalkoznak (36. o.). Ezek a kommunizmusból érkezett és Romániát ma is vezető ragadozók semmibe veszik a jövőt és bennünket nem készítenek fel rá… Ők az 1989 előtt létrehozott «új ember» (…), holmi mutánsok, egy másik faj!” (66. o.).

A döntéshozóknak ezen új faja alatt helyezkedik el a román nép és egy történelmi mérlegen lévő ország.

A népet fokozatosan egy alacsonyabb megnyilvánulási szint, a területi úrnak feudális módon alárendelt szavazó lakosság szintjére tolják. A román falu már nem is lélegzik a politikai Gogolok köpenye alatt. A tömegek reakciójának hiánya, a beszélgetős műsorok madzaghúzogatói általi félrevezetésük és manipulálásuk, akiket látszólag szemben álló táborok fizetnek, de melyek valójában és a teljes igazságot tekintve jelentős összegeket fizetnek a bohózatba illő, felesleges agymosó előadásért. Nevetséges, bulvárjellegű, tét nélküli témák, bizarr és ostoba celebekkel, miközben hazánk környékén egyre erőteljesebbek a feszültségek. Semmi sem hangzik el az életbe most belépő nemzedékek társadalmi és szakmai beilleszkedését szolgáló szükséges stratégiáról: mit csinálunk itt? Tényleg a maffia frakciói, az após és a szolgalelkű vő közötti politikai együttélés érdekel bennünket? Nem, persze! Vagy milyen diétát követett egy kültelki félceleb, a trónok cirkusza, vagy egy bábos államfő műfenyegetőzései?! Itt és most Románia tényleges helyzete érdekel bennünket a mozgásban lévő szomszédságokhoz és a felhalmozódó feszültségekhez, de saját magához képest is. Mert olyan országunk van, mely teljesen demobilizált és sérülékeny bizonyos küszöbön álló fenyegetésekkel szemben: a szegénységgel, a tudatlansággal, az agresszív társadalmi nyomorral, a források megszerzését és a határok módosítását célzó lehetséges külső agressziókkal szemben. A területi széttöredezéssel járó társadalmi összeomlás az első szakasz. Uganda is létezik a térképen. És? Fekete-Afrika politikailag nagyon színes a bolygó térképén, de már senki sem tudja, hogy melyik törzsi frakció vette át a hatalmat és ebből következően már senkit sem érdekel, hogy ki és mit vezet. Ha a törzsfőnök hatékony a források és a rabszolgák tömegének kiszipolyozásában, akkor a dolgok továbbra is ugyanígy folytatódhatnak. Vagyis meghalsz, miközben térképen létezel!

comments powered by Disqus
Hatalmas a különbség Románia megyéi között a lakosság pénzköltése szempontjából. Az európai átlagtól olyan messze vagyunk, mint ide Svájc.
Csak van egy „apróság”, mely továbbra is akadályozza az óceánokon átívelő járatok bevezetését: a Kis-Szamos.
Most döntse el mindenki, érdemes volt-e ebben a formában megbuktatni a Dăncilă-kabinetet.
És nem minden román érti meg azt sem, hogy nem annyira a dákkorszak, mint a kommunista korszak szülöttje. Interjú Lucian Boia történésszel.
Az elszigetelt falvak lakóinak sokrétű szolgáltatást igyekeznek nyújtani civil kezdeményezésből.
Ki ez? Egy pincér? Nem! Dragnea? Neem! Akkor ki? A nevem Államelnök! Román Államelnök!
Bár ünnepelni talán még korai lenne, az ítélet ugyanis még nem jogerős, és mindez Romániában történik.
Hol szálljanak meg az idesereglő turisták, ha nincs elég férőhely?
A rettenet színháza mögött ott a gyógyítás, az átok mellett az áldás. A téma azért is aktuális, mert az ördögűzésnek napjainkban igazi reneszánsza van.
A parlament rábólintott a módosításra, így most jöhetnek a már megszokott, hónapokig tartó viták.
Igazán furcsa, hogy egy olyan ország államelnöke pózol kultúremberként, amely országban az olvasást nagyjából száműzték a közéletből. Van viszont állandó politikai hisztéria.
sőt, vissza kellene térnie oda, ahonnan elindult. Bukarestbe. Cristian Tudor Popescu írása.
De van egy rossz hírünk is: nem tudni, mennyire tojnak majd az illetékesek a szigorú törvényre.