Így kell munkaidőben kifőzdét működtetni a polgármesteri hivatalban!

Konyhának használták a községházát az alkalmazottak.
Hirdetés

Akár valamelyik főzőversenyen is indulhatnának az egyik Gorj megyei polgármesteri hivatal alkalmazottai, annyit gyakorolták a különböző fogások elkészítését. Bumbeşti-Piţic község vezetése és közalkalmazottai rendszeresen a községházán ebédelnek, és az ebédet maguk főzik meg. Szintén a községházán.

A zártkörű agapét az egyik helybéli filmezte le, épp krumplitokány volt a menü. Melyet a községháza udvarán készítettek el egy bográcsban, majd a hivatal egyik – kizárólag ilyen célokra használt – termében fogyasztottak el.

Igaz, a polgármester azt állította, hogy az ebédet egy ünnepségről, ajándékba kapták és csak megmelegítették a hivatalban. A helyiek azonban cáfolták ezt. A Digi 24 hírtelevíziónak arról számoltak be, hogy a község vezetése és közalkalmazottai évek óta konyhának használják az intézményt, a kötényt épp az köti fel, akinek kevesebb a dolga.

Még a menüt is felsorolták: készült itt már tokány, boeuf saláta, sőt, töltött káposzta is. Ami, valljuk be, eléggé időigényes. Nem csoda, hogy a helyiek megunták, hogy ebédidőben nem dolgozik senki a hivatalban és a prefektusnál készülnek panaszt tenni.

Hirdetés

 

Hirdetés