// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Az utcára tették egy visszaszolgáltatott ingatlan 25 lakóját Kolozsváron

// HIRDETÉS

A szamosfalvai református egyházközség öt évet várt arra, hogy a lakók elköltözzenek, többet nem hajlandó várni.

Kedd reggel Kolozsvár peremén, a szamosfalvai Vlad Țepeș utcában 25 személyt lakoltattak ki egy olyan ingatlanból, melyet 2013-ban szolgáltattak vissza a helyi református egyházközségnek. Mivel az ott élők öt évre szóló szerződéssel rendelkeztek, amit az önkormányzattal kötöttek meg, az egyházközség megvárta, hogy járjanak le a szerződések, majd egy ítéletvégrehajtó és a csendőrség segítségét igénybe véve

kedden nekiláttak az öt lakrészes ingatlan kiürítéséhez.

Csakhogy a lakosok számára nem ajánlott fel semmilyen átmeneti megoldást az önkormányzat, az ügyben illetékes Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóság képviselői még csak meg sem jelentek a helyszínen. Mint kiderült, senki nem értesítette őket, pedig a végrehajtónak kötelessége lett volna bejelenteni az akciót.

A Vlad Țepeș utcában egyedül néhány civil szervezet képviselője és pár emberi jogi aktivista jelent meg, akik védelmükbe vették a költözésre kényszerített lakókat – köztük kiskorúakat, betegeket és mozgásban korlátozott személyeket –, próbáltak haladékot kérni a jelen lévő református lelkipásztortól, Péntek Mártontól, sikertelenül.

A lelkészt számon kérték, miért nem hagyja a lakosokat ott lakni, míg nem találnak megoldást,

a keresztényi szeretetre hivatkoztak, de Péntek elmondta, ő az egyház érdekeit tartja szem előtt.  

Szintén a civilek közvetítettek az önkormányzat és a lakosok között, hogy az emberek ne kerüljenek az utcára, és találjanak számukra átmeneti szálláshelyet. A megoldás még folyamatban van, mert időközben városi tanácsülés kezdődött, ahová a civilek is elmentek, hogy ismertessék az elöljárókkal a helyzetet. Adrian Dohotaru parlamenti képviselő elmondása szerint mind Emil Boc polgármesterrel, mind Oláh Emese alpolgármesterrel egyeztettek, és ígéretet kaptak arra, hogy találnak átmeneti szálláshelyet a most kilakoltatott személyeknek. 

A lakók tíz éve folyamodtak először szociális lakásokhoz,

de mivel túl kevés a lakás és túl sok a jelentkező – legalább négyszázan várnak szociális lakásra –, esélytelen a helyzetük. Főleg, hogy a kritériumok rendkívül szigorúak, és éppen azoktól veszi el a lakhatási lehetőséget, akik a legjobban rá vannak szorulva.

Az önkormányzat azzal próbálkozik, hogy az országban elsőként egy lakbértámogatási rendszert építsen ki a hasonló helyzetű rászorulók számára, de a valóság azt mutatja, hogy egyetlen tulajdonos sem fogad be szívesen roma származásúakat, még akkor sem, ha az önkormányzat garanciát vállal a bérleti díj kifizetésére. Az egyetlen megoldás a szociális lakások építése lenne.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.