… ha ostrom- vagy szükségállapot van, illetve ha törvény lesz az erre vonatkozó tervezetből.
Tudják, van az a mindennapi életből kivágott (és abszolút valós) jelenet, amikor árvíz idején a katonák rakják a homokzsákokat hűvös halomba, miközben a polgárok, akiknek, ugye, az otthonait, vagyonát elnyeléssel fenyegeti a dühödt áradat, békésen üldögélnek a korcsomában, egy-egy pohár vagy üveg alkoholba kapaszkodva.
Na, többek közt ennek az állapotnak akar véget vetni a mioritikus törvényhozás, mégpedig egy olyan sürgősségi kormányrendelet-módosító törvénnyel, amely kicsit megváltoztatná a dolgokat, ha ne adj Isten, ostrom- vagy a szükségállapotot kell hirdetni valamiért.
A törvény rendesen kiterjesztené az állami hatóságok, vállalatok és magánszemélyek jogait és kötelességeit válsághelyzetek idején. Vegyük sorra, mi vár ránk ostrom- vagy szükségállapot idején, ha a törvénytervezetet megszavazza a képviselőház, aláírja az államelnök és megjelenik a Hivatalos Közlönyben.
1. A védelmi, rendfenntartó és nemzetbiztonsági hatóságok behívhatják a tartalékosokat, kiképzés és missziók végrehajtása végett. Továbbá behívhatják a munkaképes magánszemélyeket (vagyis akár Önt is, kedves Olvasó), közmunkavégzésre.
2. A hatóság rekvirálási jogot is kap. Ami azt jelenti, hogy ha például Önnek, kedves olvasó, van egy traktorja, és szükségállapot (pl. árvíz vagy földrengés) idején a hatóság úgy gondolja, hogy arra a traktorra szükség van, akkor szépen bekopog és elviszi. Persze, ígéretet tesz arra, hogy amint a dolgok visszatérnek a szokásos medrükbe, visszaadja Önnek a traktort. Vagy, ha netán akció közben fel- vagy lerobban, akkor megfizeti a keletkezett kárt.
3. A hadiiparban érdekelt állami és magánvállalatoknak növelniük kell a termelést, a hadsereg igényei szerint.
4. A helyi hatóságok kötelesek biztosítani a lakosság és a védelmi erők teljes körű ellátását (energia-ellátás, egészségügy, mezőgazdaság, élelmezés, vízszolgáltatás, kommunikáció, szállítás), nincs apelláta.
Oké, ez eddig rendben is volna. Kérdés persze, mennyire olajozottan megy majd az alkalmazás, ha a tervezetből törvény lesz. Mert szinte biztosak vagyunk abban, hogy lesznek olyanok, akik inkább a kocsmákban üldögélnek, mintsem hogy homokzsákokat cipeljenek. Na, erre az esetre is van törvénytervezeti betű. Az ellenszegülő magánszemélyeket 100-tól 500 lejig, a jogi személyeket 1000-től 70 000 lejig terjedő pénzbírsággal sújthatják.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.