A „Nem, nem, sohá!”-tól a „közös érdekeinkig”. Melyek azok?!

A Művel(etlen)ődési Minisztérium nem lehet más, mint a Románia kormányában törvényerőre emelkedett magas rangú analfabetizmus hű mása. Ami pedig művel(etlen)ődési minisztert illeti, fogalmam sincs, hogy hívják és nem is vagyok rá kíváncsi. Elég annyit tudnom, hogy olyan kormányfő irányítja, aki minden egyes nyilvános megjelenésekor nem csak a román nyelvnek okoz jelentős károkat.

Mi az oka a fentebbi vádaknak? Lényegében arról a dokumentumról van szó, melyet a Művelődési Minisztérium küldött költségvetésével kapcsolatosan a Pénzügyminisztériumnak. Mellékletek, magyarázatok, érvek, ilyenfajta dolgok, melyekre pénzt kérnek. Amúgy nagyon fontosak, mert – mindnyájan tudjuk – az ördög a részletekben rejlik.

Tehát mit látunk, többek között, a szóban forgó dokumentumban:

még centenáriumabb évben vagyunk, mint amilyen a „történelmi” Centenárium volt.

Sok erőteljesen hazafias jellegű megemlékezésben és ünnepben lesz részünk. Vegyük ezeket sorra:

* 2019. január 8. – a Szász Nemzeti Tanács medgyesi gyűlésének 100. évfordulója, ahol a bánságiak és az erdélyiek (a szászok – a szerk.) elfogadták az 1918. december 1-i egyesülést. Nem láttam és nem hallottam semmiféle „rendezvényről, akcióról vagy projektről” a Művelődési Minisztérium szervezésében, melyekkel január 8-án megemlékeztek erről az évfordulóról. A „szász”-t pedig én írtam így, kijavítva a művelődésügyi műveletlenek által összerakott dokumentumban hibásan megjelent szót, a „falusi”-t (románul a „săsesc” szászt, míg a „sătesc” falusit jelent – a szerk.). De ez nem lenne túl lényeges…

* 2019. április 16. – a román hadsereg Magyar Tanácsköztársaság elleni támadása megkezdésének 100. évfordulója, melyet azért indítottak el, mert a fentebb nevezett Köztársaság megtagadta csapatai kivonását Erdély területéről, a párizsi békekonferencia rendelkezéseinek megfelelően.

* 2019. július 26. – a román hadsereg győzelme Bela Kuhn (helyesen: Kun Béla – a szerk.) felett és a román közigazgatás bevezetése a Bánságban.

* 2019. augusztus 4. – egy olyan momentum 100. évfordulója, mellyel a románok néha túlságosan is dicsekednek (hamarosan majd látni fogják, hogy miért mondom ezt): a román csapatok felvonulása Budapesten. A román hadsereg elfoglalta Budapestet, eltávolította a hatalomból a Magyar Szovjet Köztársaságot kikiáltó kommunista kormányt. Hadseregünk egy évig, a magyar kormány által erősen vitatott trianoni szerződés aláírásáig maradt Budapesten, melynek nyomán Románia elérte Erdélynek a román tartományokkal történt egyesülésének nemzetközi elismerését.

Rendben, mi a gond, mi baj van ezzel? Mi is ünnepelünk, amit tudunk és – főleg – ahogy tudunk. De

túlzottan engedékenynek kellene lennünk az idiótákkal, hogy felfogjuk, miért gondolja egy műveletlen miniszter, hogy meg kell ünnepelni e dátumokat.

Mert íme, hogyan képzeli el a Művelődés és Nemzeti Identitás Minisztériuma (mert ez a teljes és nem túl szerencsés neve) a román csapatok budapesti felvonulását: „A román nép történelmének szapora pillanata” (a román nyelvű szövegben a „prolific” szó szerepel, magyarul – mint ahogy románul is! – szaporát és termékenyt is jelent; a fordításban az eredeti gondolatmenetet követve a szapora jelentést használjuk – a szerk.). Elég furán hangzik, igaz? Előveszem az értelmező szótárt, megkeresem a „prolific” kifejezést és ott a következőket olvasom: „Szaporodni képes, könnyen és gyorsan szaporodó”. Tök jó, nem? Miként értsem ezt? Úgy, hogy egy műveletlen kormányfő műveletlen miniszterei szándékosan tették, hogy a magyarok majd azon gondolkodjanak, mit hoz nekik a jövő? Vagy ez a minisztérium egyszerűen zsúfolásig tele van hülyékkel. Nagyon sok okból kizárom az első változatot.

Az egyik és legfontosabb az, hogy Dragnea Romániája kormányának, akárcsak a korábbiaknak, semmi nincs a kobakjában, amikor a Magyarországgal kapcsolatos jövőről van szó. A mieinket kizárólag holmi kisszerű érdekekért, például parlamenti többségért, egy-egy miniszter támogatásáért és egyéb semmiségekért kötött kisszerű alkuk érdeklik. Egyetlen komoly projekt sem csírázott ki egyetlen FSN-s (Nemzeti Megmentési Front – a szerk.), PDSR-s (Társadalmi Demokrácia Románia Pártja – a szerk.), CDR-s (Román Demokratikus Konvenció – a szerk.), PNL-s (Nemzeti Liberális Párt – a szerk.), USL-s (Szociál-Liberális Szövetség – a szerk.) vagy PSD-s (Szociáldemokrata Párt – a szerk.) miniszter fejében (hogy szinte az összes 1989 decembere utáni kormányt felsoroljam) Erdély és Románia a magyar szomszédokkal kapcsolatos jövőjét illetően. Semmi, nulla, annak ellenére, hogy a FSN és az RMDSZ Románia összes kormányában jelen volt, még akkor is, amikor nem voltak tagjaik a kabinetben.

Ezért hiszem úgy, hogy nem szándékosságról, hanem vegytiszta ostobaságról van szó. Nem tudták, a tulkok, hogy mi az a „prolific”.

Az RMDSZ-es parlamenti képviselők pedig nem vették észre (ez amúgy is nehezen ment volna nekik),

vagy nem akarták látni a gondatlanságot, tehát a hatalommal nagy összefogásban megszavazták a nemzeti szégyenköltségvetést. „Nem, nem, soha!” (az eredeti szövegben is magyarul – a szerk.), fenyegetőzött a magyar revizionizmus már 1922 óta, József Attila egyik közismert versén keresztül. Az RMDSZ-es vezetőknek 2019-re egy „áldozati kollaboráció” maradt a hatalommal, mely biztosít nekik bizonyos kiváltságokat és… nagyjából ennyi. Egy rabul ejtett, tehetetlen, a hajdani birodalmakra jellemző szenvedésben tettestársak. Egy piros-fehér-zöld szív a magyarság zászlóján, március 15-én – ezek, talán, elegendőek holmi évezrednyi történelemből származó hiúságok számára, de nyilvánvalóan nem illenek a jelenhez és a jövőhöz.

Antal Árpád polgármester úrnak igaza van: „A románoknak és a magyaroknak ugyanazok az érdekeik a közép- és kelet-európai térségben.” Így van, csak egy válaszban kellene megegyeznünk a következő kérdésre: melyek ezek a közös érdekek? Az az érzésem, hogy a következő száz évben sem találunk majd egy mindkét félnek megfelelő választ. Vagyis Budapestnek is és Bukarestnek is – ők egy olyan Erdély magyar etnikumú román állampolgárainak „anyja” és „apja”, mely sohasem válik majd autonómmá vagy függetlenné.

Az alcímeket a szerkesztőség adta.