A Főtér erősorrendje a román focibajnokság rájátszása előtt.
Gyakorlatilag új bajnokság indul a Liga 1 rájátszásában, ahol az alapszakasz hat legjobb csapata küzd tovább a bajnoki címért és az európai kupákban való indulás jogáért. Az előző szezonhoz képest egyetlen változás volt a Top6-ban, a Poli Iaşi helyére idén a Sepsi OSK ugrott be, így két erdélyi csapat is lesz a play-offban. A Kolozsvári CFR és a Sepsi éppen egymás ellen zárta az alapszakaszt, szombat este pedig egymás ellen kezdik a rájátszást is. Ja, lesz még egy nyolc csapatos play-out is a kiesés elkerüléséért, de az Erdélyben csak a Szeben megyei focirajongókat érdekli.
Gheorghe Hagi legfőbb célja ebben a szezonban fia karrierjének újraindítása volt. A Ianis gyerek lőtt is ugyan hét gólt, de akcióból csupán hármat, a többit 11-esből, ellene követték el a legtöbb szabálytalanságot, de ő is faultolt a legtöbbet a pályára lépő 422 játékos közül. Az apai gondoskodásra viszont szinte ráment a rájátszás, a „szakértők” szerint a legszebb focit játszó román csapat hét fordulón keresztül nem tudott gólt lőni, és csak az utolsó pillanatban verekedte be magát a rájátszásba, Botoşani kárára. A másik öt rájátszásba jutott csapat ellen csak 8 pontot tudott szerezni a Viitorul, meglepetés lenne, ha ezen a tíz meccsen ennél többet gyűjtene.
A háromszéki csapat gyakorlatilag már február végére elérte célját, innen kezdve minden meccs ajándék számára. Nyomás egy percig sem lesz a játékosokon, viszont az alapszakaszban is jól teljesítettek mostani riválisaik többsége ellen: csak a CFR-től nem szereztek pontot, a másik négy ellen viszont győzelmük is van. A most két pontra levő negyedik hely alighanem Európa Liga-selejtezőt érhet, és néhány gól még feljebb srófolhatja Ibrahima Tandia vételárát is.
Valahogy az egész szezonban radar alatt voltak, ám a második edzőváltásukból meglepően jól jöttek ki: Costel Enache vezetésével tíz meccse veretlenek, 2019-ben egyenesen ők szerezték a legtöbb pontot. Ha tartani tudják ezt a formát, feljebb is léphetnek, azonban éppen az ő esetükben a legnagyobb kérdés, hogy a bajnokságot vagy a kupát helyezik előtérbe? Utóbbiban a CFR ellen játszanak az elődöntőben, amely ellen hagyományosan nem megy nekik.
Gigi Becali szeszélye a korábbiaknál is kiegyensúlyozatlanabb keretet hozott össze, nem véletlen, hogy a rájátszás csapatai közül az ex-Steaua kapta a legtöbb gólt (29). A bajnokságot pedig legtöbbször a védelmek nyerik meg, ami náluk egyrészt gyenge, másrészt állandó sérülések tizedelik. A karácsonykor kirúgott Nicolae Dică után Mihai Teja edzői hatalma is a nullához közelít, a juhász pedig jó úton halad afelé, hogy ezúttal még az elmúlt három évben megszokott második helyről is lemaradjon.
Taktikailag a legkiismerhetetlenebb csapat, amelynek olasz edzőjét, Devis Mangiát egy percig sem zavarta meg, hogy sorra adták el külföldre legjobb támadóit. Anyagilag már mindenképpen remek szezont zártak a játékoseladásokból befolyt 13,45 millió eurós bevétellel, a bajnoki trófea viszont egyelőre túl nagy kihívásnak tűnik számukra. Három-négy jó meccs után mindig jön nekik egy váratlan vereség, mint például legutóbb otthon az Astra ellen. A kupagyőzelem idén is reálisabb célnak tűnik az oltyánok számára.
Team to beat – a csapat, amelyet le kell győzni. A play-off bevezetése óta mindig az alapszakasz győztese nyerte a bajnoki címet is, ráadásul ezt a CFR-t pont legyőzni nagyon nehéz, ebben a szezonban például csak kétszer sikerült. A legjobb védelem, a legösszeszokottabb, legtapasztaltabb és legpragmatikusabb csapat, valamint a leggólerősebb csatár (George Țucudean) is a Fellegváron van. És az egyik legfurcsább klubvezetés is, amely képes volt úgy kirúgni Toni Conceicao edzőt, hogy fogalma sem volt, kit hozzon a helyére. Minden reményük ellenére Dan Petrescu inkább a kínai másodosztály millióit választotta, így a Kolozsvári Vasutas a Liga 3-as tartalékcsapat edzőjével, Alin Minteuannal megy a rájátszásba. Sokat elmond a riválisokról, hogy így is a legnagyobb favorit. Talán csak az szól ellenük, hogy páratlan számú évben még sosem nyertek bajnokságot.
„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”
Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.
Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.
A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.
Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.
Az országos hegyimentő-szolgálat szakemberei gyakorlati tanácsokat adnak arra vonatkozóan, hogy mi a teendő, ha vadállattal – elsősorban medvével – találkozik az ember, és kiemelik azt is, hogy hasonló esetekben mit nem szabad tenni.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.
“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.
Több láda sör szóródott szét péntek délután Felsősófalva főútján, miután egy teherszállító jármű rakománya a földre esett. Az országutat félpályán lezárták, emiatt kisebb torlódás alakulhat ki.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
Eközben a pozícióhalmozásnak (is) hadat üzenő Bolojan épp halmozza a pozíciókat, a PSD-ben pedig dúl a belső hatalmi harc.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… az egészségügyi miniszter ígéretéhez híven a betegek kajáját eszi és ízlik neki… és egy visszahívott konzulátusi tányérnyaló szerint a külügyminiszter bassza meg.
… hiába kezdeményezte az AUR, nem sikerült borsot törni Ursula von der Leyen orra alá… és egy öt kilométeres útdarab átadásán annyi politikus és tányérnyaló tolongott, hogy majd megrepedt alattuk az aszfalt.

Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Elévülés miatt nem büntethető a bigámiával vádolt bákói állatorvos. A minisztériumi alkalmazottak külföldi utazásain is spórol Ilie Bolojan.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Tüntetéshullám indul az országban a megszorító intézkedések miatt, és az ország 15 megyéjére adtak ki árvízriadót.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Kiderült, hogy a hosszú ideje veszteséges TAROM vezetőinek fizetését nemrég megduplázták.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
Hétfőn tüntetnek a parlament előtt a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók, a sepsiszentgyörgyi rendőrök pedig megakadályoztak egy öngyilkosságot.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.
Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.