// 2025. július 9., szerda // Lukrécia

Ilyen nincs: luxusbörtönökből sötét, túlzsúfolt odúkba vágynak a román elítéltek

// HIRDETÉS

Nyugi, nem mazochizmusból. Hanem rafkósságból.

Az utóbbi években a romániai börtönök kapcsán rendszerint olyan hírek kerültek be a köztudatba, amelyek arról szóltak, mekkora túlzsúfoltság uralkodik a büntetés-végrehajtási intézményekben, és milyen embertelen körülmények uralkodnak bennük.

Ez igaz ugyan, de nem mindegyik börtönre.

Vannak ugyanis olyanok is, amelyekben még bőven elférne néhány elítélt.

Ezek azok az intézmények, ahol kimondottan jók a fogva tartási körülmények, civilizált és korrekt az infrastruktúra.

Mint például a 2000-ben átadott aradi műintézményben, vagy a giurgiuiban, ahol 80 százalékos a felöltöttség, míg más börtönökben a 150 százalékot is eléri.

Aradon például tévékészülék, vécé és zuhanyzó is van a cellákban. Van előadóterem, sportolási lehetőség, és könyvtár is.

Még a cellák hőmérsékletét is szabályozni lehet.

Ehhez képest a kihasználtsága csupán 84 százalékos:

980 rab lézeng az 1157 számára megépített intézményben.

Sőt évről évre megkétszereződik azon rabok száma, akik azt kérik: helyezzék át őket más börtönökbe, ahol rosszabbak a körülmények. 2017 óta összesen 1800 ilyen kérelem érkezett az illetékesekhez.

És hogy miért?

Nem arról van szó, hogy az elítéltek magukba szálltak, és még jobban bűnhődni akarnak tetteikért.

Hanem arról, hogy egy 2017-ben elfogadott törvény értelmében – a hírhedt 169-es törvényről van szó – az uniós előírásoknak meg nem felelő, embertelen börtönkörülmények között fogva tartott rabok büntetéséből minden 30 nap után levonnak 6 napot. 

A törvényt azért fogadták el, hogy csökkentsék a börtönök túlzsúfoltságát, de a jelek szerint

a rafkós rabok éppen hogy túlzsúfolt börtönökbe akarnak kerülni miatta.

Az aradi börtön igazgatója a Digi 24-nek nyilatkozva elismerte: ez a törvény is hozzájárulhat ahhoz, hogy nem szívesen kerülnek hozzájuk az elítéltek.

Egy, az aradi börtönben fogvatartott elítélt, aki adócsalásért kilenc évet kapott, és a craiovai börtönből került oda, ahol 127 százalékos a kihasználtság, kérvényezte, hogy helyezzék vissza Craiovára.

A hivatalos indoklás az, hogy szeretne közel lenni a családjához.

De azért annak is örül, hogy a 169-es törvény miatt akkor a büntetése is rövidebb lesz.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Az első medve – tizenkilencedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„A politikai vezetés így teljesen elengedte a vadgazdálkodást, az állatok pedig zavartalanul szaporodtak. Nem csak a a medvék, hanem a farkasok is. Néhány év alatt a Felső-Nyárádmentén – és a többi erdős vidéken is – drámaivá vált a helyzet.”

Magánélet-e a korrupció? Avagy mit üzen az alkotmánybíróság legutóbbi döntése?

Varga László Edgár

A vagyonnyilatkozatok titkosítása nagy port kavart a romániai közéletben. Most megjött az indoklás is.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A nagyváradi polgármesteri hivatal torkán akadt a premontrei apát

Sólyom István

A direkt magyarellenesség helyett továbbra is a szofisztikált ellehetetlenítési módszerekben bízik az európai táborba visszatért román állam.

A zene, amely miatt a hadsereg lerohant egy köztársaságot… és más történetek

Szántai János

A kolozsvári Jazz in the Park fesztivál továbbra sem (túl) drága, viszont szaporodnak a politikai üzenetek. És a bulizene. Ami önmagában nem baj. Virágozzék minden virág. Csak ne feledkezzünk meg a jazzről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint
Krónika

Ellehetetlenítik a romániai magyar oktatás jövőjét a kormány közoktatást érintő intézkedései az RMPSZ szerint

Válságba taszítják a közoktatást a bukaresti kormány válságkezelési intézkedés-tervezetének előírásai a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége szerint. A szakmai szervezet teljes egészében elutasítja a kilátásba helyezett megszorításokat.

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön
Főtér

Motorbiciklist ölt meg egy medve a Transzfogarason – hírek csütörtökön

Állami költségvetésből buliztak a Salromnál, miközben megfeszített erővel keresték a hatóságok a parajdi bányakatasztrófa megoldását. A betegszabadságokat is érintik a kormány új megszorítási intézkedései.

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez
Székelyhon

Helikopter segítségét is kérték a fenyédi autóbalesethez

Két autó ütközött Fenyéden vasárnap délután. A balesetben hárman sérültek meg, egyiküket helikopterrel szállították el a marosvásárhelyi kórházba.

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz
Krónika

A nyugdíjakat is érintő módosító javaslatokat nyújtott be a PSD a deficitcsökkentő intézkedéscsomaghoz

Több módosító javaslatot nyújtott be a Szociáldemokrata Párt (PSD) a deficitcsökkentő intézkedésekről szóló törvénytervezethez, amelyért hétfőn készül felelősséget vállalni a kormány a parlamentben.

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is
Székelyhon

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendeltek el Hargita és Kovászna megyében is

Elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn az Országos Hidrológiai és Vízgazdálkodási Intézet (INHGA) tizenöt megye folyóvizeire.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.