Még Ceaușescu is több autópályát akart építeni, mint a jelenlegi kormány

Persze a Kárpátok géniuszának sem volt olyan borzasztóan sürgős a dolog.
Hirdetés

Ki gondolta volna, hogy még a hőn szeretett diktátorunk is komolyabban vette a sztrádaépítést, mint a jelenlegi kormány? Legalábbis papíron. Nézzük csak: míg a Viorica Dăncilă vezette kabinet 2343 kilométer hosszú autópálya és gyorsforgalmi út megépítését tervezi a jelenlegi 800 kilométer kiegészítéseként, Nicolae Ceaușescu már 1969-ben 3200 kilométeres sztrádahálózatot vizionált.

A tervhez készített térkép alapján a Bukarestet Suceavával összekötő E85-ös jelzésű országút autópályává alakult volna idővel, egy másik gyorsforgalmi út Bukarestet kötötte volna össze Craiovával. Persze ebből semmi nem lett, mint ahogy a Kolozsvár és Nagybánya közötti autósztrádából, vagy a Nagyvárad-Arad gyorsforgalmi útból sem.

Ceaușescu egyébként egy adott ponton azt is bejelentette, hogy épülni fog egy Moldvát Erdéllyel összekötő autópálya is, igaz, a projekt egy picit másképp nézett ki, mint ami jelenleg az Egyesülés Autópályája néven fut. A diktátor az ország két történelmi régióját egy egészen más útvonalon – Kolozsvár, Beszterce és Suceava érintésével – szerette volna összekötni.

Hirdetés

A rendszerváltás utáni kormányokhoz hasonlóan Ceaușescu sem törte össze magát azért, hogy az ígéreteit valóra váltsa. A grandiózus sztrádaépítési tervekből csupán a 96 kilométeres Bukarest-Pitești gyorsforgalmi út készült el 1972-ben, majd később a főváros és Constanța között egy 18 kilométeres szakaszt is átadtak.

 

Hirdetés