// 2025. július 19., szombat // Emília

Öt éve tudnak a hatóságok az ökológiai bombáról, de „semmit nem találtak”

// HIRDETÉS

Leléptek a kolibicai panziótulajdonosok a vízügyi hatóság ellenőrei elől.

Áll a bál Kolibicán, miután a PRO TV riportban fedte fel, hogy számos panzió- és hétvégiház-tulajdonos a tóba vezette a szennyvizet. A Besztercétől 40 kilométerre található üdülőtelepen – bár tavaly megkapta a turisztikai jelentőségű település címet – nincs csatornázás.

A beszterceiek által a tó köré épített hétvégi házakban ellenben van angolvécé, kockakő az udvaron és minden, ami kell. Betonkerítés is, ami a víztükörig vezet, hiába írja elő a törvény, hogy ez tilos, a telektulajdonosok annyit kanyarítottak le maguknak a tópartból, amennyit nem szégyelltek.

De most nem emiatt van botrány, hanem a fürdőszobákból direkt a tóba vezetett szennylé miatt.

A sajtó jelzése nyomán a hatóságok is észbe kaptak és ellenőrzést rendeltek el a helyszínen. Ennek azonban híre mehetett, mert szerdán egyes panziótulajdonosok sebtében bezárták a boltot és leléptek, így nem sikerült mindent megvizsgálni.

A Beszterce-Naszód megyei prefektúra, a környezetvédelmi őrség és ügynökség, illetve a vízügyi hatóság ellenőrei házról házra járva ellenőrizték: valóban a tóba ürítik-e a szennyvízcsatornákat? Nem első alkalommal, mint kiderült,

a prefektúra már 2014-ben létrehozott egy bizottságot erre a célra, „gyanították”, hogy egyesek szennyezik a tavat.

Ellenben „senki nem talált semmit” és bírságolni sem bírságoltak, a prefektúra ellenőreinek a víz miatt nem sikerült eljutni a csövekhez, hangzik az indoklás. Holott a tó szennyezése évek óta tart, mondják az aktivisták, akik szerint drámai a helyzet, ökológiai katasztrófáról beszélhetünk.

Fed és eltakar. A Kolibica-tó a lecsapolás előtt. Fotó: Sorin Spătar

A Hegyi Tengernek is nevezett Kolibica-tó lecsapolása ősszel kezdődött rehabilitálás címszó alatt, de a vízszint csökkentése nyomán a víz által eltakart turpisságokra is fény derült, az improvizált csőhálózatokról a helyszínen forgató újságírók értesítették a hatóságokat.

A Kelemen-havasokban található mesterséges víztároló egy völgyzáró gát megépítésével jött létre a Beszterce-folyón.

1977 és 1991 között épült áramfejlesztési célokból, de a környező települések, ipari létesítmények is innen kapják a vizet. Felszíne 270 hektár, hossza 13 kilométer, festői szépségét, vadregényességét az adja, hogy a hegyekben, 900 méter magasan található. ITT mutattuk meg, hogy most hogyan néz ki.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Szántai János

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Elmarad a rendszerváltás – huszadik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az MI-nek, legyen bármilyen fejlett, nem minden porcikája tökéletes. Néha véletlenül nyilvánossá tesz szigorúan titkos adatokat a 3-as kormányzati rétegből. Csakhogy ezek az adatbázisok szintén holografikusan védettek, ráadásul a kódolásuk is dinamikus.”

// HIRDETÉS
Nagyítás

Isteni szférába emelte a technót Padre Guilherme, a DJ pap Kolozsváron

Sólyom István

A portugál plébános fellépése a Iuliu Hossu-emlékév nyitányán az év egyik legkülönlegesebb eseménye volt.

Miért maradt ki Gheorghe Funar a versből? – interjú Korpa Tamás költővel

Varga László Edgár

A szerzővel Kolozsvár-könyveinek kolozsvári bemutatója előtt ültünk le beszélgetni sirályokról, fényekről, indiánokról és a dobhártya-visszavarrás mindennapos élményéről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”
Főtér

„Cseppenként tesz idegronccsá a Lyme-kór”

A tünetek átalakítják az ember mindennapjait, kikezdik az életkedvét, főleg, ha nincs válasz a bajaira – mondja a 42 éves interjúalanyunk, aki 13 hónap után kapott végső diagnózist.

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának
Krónika

Szertefoszló álomnyaralás: újabb szegénységi bizonyítvány Romániának

Románia lakosságának 58 százaléka nem engedhet meg magának egy egyhetes nyaralást, ami jócskán a legmagasabb arány az Európai Unióban, és messze túlszárnyalja az EU-átlagot.

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix
Főtér

Felkapott görög üdülőhelyen lazul a tíz év börtönre ítélt volt bukaresti főpolgármester – hírmix

Meghalt a roncsautóprogram, de túlélte. Justin Timberlake a feleségével, Jessica Biel-lel érkezett az Electric Castle-re.

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben
Székelyhon

Kiskorú vesztette életét a gyimesközéploki vonatbalesetben

Egy 15 éves fiú életét vesztette abban a balesetben, melynek során vonat sodort el egy autót a gyimesközéploki Antalokpataka településen, szerdán délelőtt.

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi
Krónika

Elbocsátások az egyik legnagyobb tejfeldolgozónál: több erdélyi telephelyét is bezárhatja a holland multi

Közel félszáz romániai telephelyének bezárása mellett döntött a FrieslandCampina vállalat a Profit.ro gazdasági portál értesülései szerint.

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet
Székelyhon

Személyautó és motorkerékpár ütközött: sem a sofőr, sem a motoros nem élte túl a balesetet

Két ember meghalt egy közlekedési balesetben péntek reggel Vrancea megyében.

// még több főtér.ro