Mint a régi szép időkben: román-török incidens történt, lövések is dördültek

Nem, nem hadgyakorlat volt a Fekete-tengeren.
Hirdetés

A legendásan jó román-török kapcsolatok jegyében, a száz évvel ezelőtti közös élményeket felidézve zajlott a napokban a fekete-tengeren: a román parti őrség egyik hajója tüzet nyitott egy török halászhajóra.

A román fél szerint a törökök törvénytelenül halásztak a Románia kizárólagos gazdasági övezetének számító, Konstancától 65 tengeri mérföldre található régióban, és mivel nem reagáltak a parti őrség figyelmeztetésére, a román fél figyelmeztető lövéseket adott le.

A parti őrség közleménye szerint a fegyverhasználat a hatályos törvények betartásával, „fokozatosan” történt. Ráadásul a török halászhajú visszaeső volt, már korábban is orvhalászott a román felségvizeken.

A török halászokat ráadásul az ág is húzta, mivel Isztambulban is megbírságolták őket tiltott határátlépés és engedély nélküli halászat miatt.

Hirdetés

A török matrózok ugyanakkor azt állították: nemzetközi vizeken tartózkodtak, és hárman közülük megsebesültek, amikor a román fél tüzet nyitott.

A román parti őrség állítása szerint ugyanakkor a hajóra csakis nem halálos lőszernek minősülő gumilövedékekkel lőttek.

Hirdetés