Ha ez így megy tovább, Románia szépen lassan elfalusiasodik

Miközben a nagyvárosiak arra panaszkodnak, hogy egyre többen költöznek a városukba, a valóság egészen más.
Hirdetés

Évek óta nem akar enyhülni a belső migrációs kedv Romániában, de ami ennél is meglepőbb, hogy évente több mint 100 000 romániai lakos költözik városról falura. Ez egy olyan fokozatosan gyarapodó nagyvárosból, mint Kolozsvár biztosan furcsának tűnhet, ahol a helybelieknek eléggé elegük van már a költözködőkből, de a számok igen beszédesek.

Az elfalusiasodási tendencia oka a szakértők szerint nagyjából az, hogy a nagyvárosi vállalkozók nem tudják megszólítani a szegényebb régiókban élőket, akik inkább külföldre mennek dolgozni, a városiak pedig egyre vonzóbbnak találják a rurális környezetet, nyilván az ingatlanárak miatt (is).

Erre mutat rá a Ziarul Financiar friss elemzése, amely 1997 és 2017 közötti adatokkal dolgozik. A felmérés szerint

2017-ben 109 ezren költöztek városból falura, míg fordítva „csupán” 87 ezren. Ugyanebben az időszakban 111 ezer román állampolgár költözött egyik városból a másikba

az Országos Statisztikai Hivatal hivatalos adatai alapján.

Hirdetés

Dumitru Sandu bukaresti egyetemi tanár szerint szociológiai szempontból az 1997-es év történelminek számít Romániában, azóta vált egyre erőteljesebbé a város-falu irányába történő migráció, addig épp a fordítottja volt jellemző. Érdekességképpen: 1990-ben például alig 27 700-an költöztek városról falura, de több mint félmillió falusi döntött úgy, hogy városon kezd új életet.

A belső migrációról egyébként többek közt itt és itt közöltünk izgalmas anyagokat.  

Hirdetés