// 2026. november 2., hétfő // Achilles

Masszívan költöznek Erdélybe a Kárpátokon túlról

// HIRDETÉS

A tíz legvonzóbb megye közül hat Erdélyben található. Így néz ki a lakosság belső migrációja Romániában.

Felerősödött, és 2016-ban csúcsot döntött Romániában a belső migráció – közölte az Országos Statisztikai Hivatal (INS) adatait elemezve a Pressone.ro portál.

Az INS adatai szerint 2016-ban 389 ezer romániai állampolgár költözött az ország egyik településéről egy másik településére, és az elmúlt évben regisztrálták az utóbbi 25 év legjelentősebb belső migrációját az országban. A statisztikai adat azokra vonatkozik, akik bejelentették a hatóságoknál az új lakcímüket. Amint a portál megállapította, 

a tényleges belső migráció ennél jóval nagyobb arányú.

A belső migráció negyed évszázados adatait elemezve a cikkíró megállapította: az ország 41 megyéje közül csak tíz olyan van, amelyik több bevándorlót vonzott más megyékből, mint ahányan e megyékből elvándoroltak más megyékbe. 

A statisztika érdekessége, hogy Bukarest immár tíz éve több embert bocsát ki, mint amennyit befogad. Esetében azonban a teljes képhez az is hozzátartozik, hogy a várost gyűrűként körülvevő Ilfov megye, és az ettől délre fekvő Giurgiu megye nagy számban vonzotta a Bukarestből elvándorlókat is. 

A Kárpátokon túli Romániában ezek mellett csupán a tengerparti Konstanca megye és a moldvai Iași megye tudott gyarapodni a belső migrációnak köszönhetően. 

A tíz gyarapodó megye közül a többi hat Erdélyben található.

A román-magyar határ melletti Arad,s Temes és Bihar megye, az erdélyi szászok elvándorlása révén lakossága egy részét elvesztő Szeben és Brassó megye, valamint Kolozs megye az utóbbi 25 évben csaknem töretlenül célterületei voltak a belső migrációnak.

Az ország 32 megyéjéből – köztük a székelyföldi Maros, Hargita és Kovászna megyéből, illetve a jelentős magyar lakossággal rendelkező Szilágy és Szatmár megyéből – nemcsak a külföldi lehetőségek, hanem Románia jobban fejlődő megyéi is elvonzották az elmúlt 25 évben a mobilis rétegeket.

A Pressone.ro elemzése szerint a gyarapodó tíz megye és a főváros 1992-ben az ország lakosságának a harmadrészét ölelte fel, azonban e területeken mára a népesség csaknem fele lakik. A vonzó és leszakadó megyék közti különbségek Románia 2007-es EU-csatlakozása után felerősödtek. Az elemzés készítői szerint 

a romániai elitnek el kell döntenie, hogy a felemelkedő régiók húzóerejének növelésére vagy a leszakadók felzárkóztatására összpontosít a következőkben.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Kétszáz liter pálinka, egy marihuánás cigi és az állam határai

Fall Sándor

Meddig terjedhet az állam beleszólása a magánéletbe és hol lesz büntetőjogi kérdés az, hogy egy ember mit fogyaszt?

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Varga László Edgár

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Marius Turda: Az eugenika közvetlenül integrálódott Nagy-Románia nacionalista és biopolitikai programjába

Sólyom István

A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.

Ahol múlt és jelen egymásba simul: a kulturális központtá változtatott Bogdánffy-ház

Szántai János

A mi tájainkon ritkán fordul elő, hogy a kortárs vízió ne brutálisan, vagyis együgyűen tolakodjon be a (rég)múlt szövetébe. A kolozsvári Bogdánffy-ház egyike e ritka kivételeknek. És egyben a kincses város legszebb művészeti tere.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter
Főtér

Orvosi csoda történt, „meggyógyult” a betegszabadságon levő igazgató, miután Diana Buzoianu már nem miniszter

További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka
Krónika

Aranyat ér az érkörtvélyesi málnapálinka

A jó pálinka iránti kíváncsiságból, némi kísérletezőkedvből és a családi kertben termő gyümölcsökből született meg a Bihar megyei Érkörtvélyesen az a málnapálinka, amely már az első versenyeken felkeltette a szakmai zsűri figyelmét.

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Két településen láttak medvét a hétvégén
Székelyhon

Két településen láttak medvét a hétvégén

A Kányád községhez tartozó Abránfalván szombaton, a Csíkpálfalva község részét képező Csíkdelnében pedig vasárnap este láttak medvét a házak között – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak
Krónika

Légi riasztás több romániai megyében, légteret zártak le, Wizz Air-gépet is átirányítottak

Szombaton RO-Alert-üzenetet kaptak Iaşi, Neamţ, Vaslui, Botoşani, Bákó és Suceava megye lakói, akiket „lehetséges drónbehatolásra” figyelmeztettek, és azt tanácsolták nekik, hogy keressenek menedéket. Két légi célpontot is észleltek a hatóságok.

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét
Székelyhon

Több megyére is kiterjesztették a légi riasztást Romániában, lezárták Iași megye légterét

Több megyében is RO-Alert-figyelmeztetést kaptak szombat este, miután a román védelmi minisztérium radarjai légi célpontokat észleltek a Moldovai Köztársaság felől. A lehetséges drónbehatolás miatt vadászgépeket és egy harci helikoptert is riasztottak.

// még több főtér.ro