Băsescu most éppen azzal döngeti a mellét, milyen vitézül harcolt a magyar autonómia ellen

Nagyon kellenének a szélsőséges románok voksai.
Hirdetés
Nagyon beleállt Traian Băsescu volt államfő, az ellenzéki Népi Mozgalom Párt (PMP) szenátora a magyarellenes uszításba. Az RMDSZ hétvégi kongresszusa óta, amelyen meglehetősen teátrálisan határozatban rögzítették azt az evidenciát, hogy a piros-fehér-zöld zászló az egész magyar nemzet jelképe, nem csupán Magyarországé, mint ahogy a Himnusz is az egész magyar nemzet közös imája, a jó Böszi ott villog azzal, mennyire nagy híve az egységes nagyromán nemzetállamnak, és mennyire elutasítja a magyar jogköveteléseket, elsősorban az autonómiát, ahol éri.
 
Băsescu már rögtön a kongresszus után bírálta azokat a román ellenzéki pártokat, amelyek részt vettek a kongresszuson, majd folytatta a trollkodást.
 
Facebook-oldalán azóta naponta közzétesz egy olyan videót, amellyel azt igyekszik bizonygatni: milyen keményen fellépett még államfőként a jogos magyar nemzeti követelések ellen.
 
Kedden például egy 2009-es, budapesti felvételt osztott meg, amelyen Sólyom László volt magyar államfő társaságában tartott sajtótájékoztatót, és amelyben arra a kérdésre, mikor lesz autonómiájuk a romániai magyaroknak, rávágta: soha, a kisebbségek kollektív jogait ugyanis elutasítja. Igaz, viszonylag jófej volt, mert hozzátette, hogy az egyéni jogaikat viszont nem.
 
 
Hétfőn egy szintén 2009-es, tusványosi felvételt töltött fel, amelyen Orbán Viktor oldalán vett részt. Ez volt az a legendás alkalom, amikor kerek perec kijelentette: Székelyudvarhelynek is csak akkora autonómiája lehet, mint Caracalnak.
 
Azért tanulságos látni, mennyire tapos az egykor a magyar szavazatokért magát nagy magyarbarátnak feltüntető politikus a soviniszta románok szavazataiért. 
 
Mondjuk abból a szempontból nem csoda, hogy az utóbbi hónapokban az összes közvélemény-kutatás stabilan az 5 százalékos parlamenti küszöb alatt méri a PMP-t.
 
Nem azért mondjuk, de különösebben nem bánjuk, ha sem az EP-be, sem a román parlamentbe nem fognak bejutni. 

Hirdetés