Éljen! Románia visszatér a dákommunizmusba!

Legyünk nyomorultak. Kurvák. Véssük eszünkbe: a jellem ebben az országban nem garancia a sikerre. Meg azt, hogy a „haramia” megnevezés elismerő összekacsintás és nem sértés. Meg azt, hogy nem adhatunk könyvet egy nép kezébe; mindenféle ötletei támadnak és aztán szőröstől-bőröstől felfal. Tehát tapsoljuk meg Dragneát, legfőbb bukott diákunkat, és tapsoljuk meg Dăncilát, meg az összes szerencsétlent.

Ez az ódákban és Facebookos photoshopokban megénekelt

Románia – végső soron – őszinte velünk és megmutatja: itt mindig a semmirekellők járnak jól;

seggnyalásuk ugródeszka, megjelennek a tévében és a szemünkbe mondják. A semmirekellőknek nincs szükségük sem NATO-ra, sem Európai Unióra, kitűzik a mellükre a trikolór jelvényt és ez elegendő. Ők tudják, hogy a tanultság hiánya cinkosságot jelent és jól is teszik, ők a pszichológusok, akik karjaikban hordozzák ezt a koszos körmű nemzetet.

Na és, ha nincsenek autópályáink? Mér’, az ősssi földútjaink már nem jók? Iskolák? Mikor jött jól bárkinek ebben az országban az iskola ahhoz, hogy jól éljen? Kórházak? Ennyi Istentől ajándékba kapott cickafark, meg vérehulló fecskefű mellett? Igazságszolgáltatás? Hogyhogy vonuljanak börtönbe a tolvajok? Hisz nálunk jobban elboldogultak a konkrétum ágas-bogasságaival. Ne legyünk gonoszak, elvtársak – kövessük az útjukat és egy szép napon, nyálszőnyegen csúszva, eljutunk a sikerig.

Tehát építsük fel az új Romániát!

Felsorakozva, megnyírva-megborotválva-kinyalva, szépen üdvözölve a milicistát. Menjünk Teleormanba és tanuljunk: a szegénység erény, ha a népé. A behódolás – újabb erény, szintén a népé. Álljunk be a sorba a Videlei Líceum Múzeuma előtt – az országnak e szegletéből emelkedtek fel Viorica és Carmen elvtársnők (Viorica Dăncilă kormányfő és Carmen Dan belügyminiszter – a szerk.), a nemzet anyái, új identitásunk megkeményedett bimbói. És ha elmúlik, akkor – hazafiasan – a kert végébe szarunk, így teszünk 2050 éve és senkinek sem engedjük meg, hogy megváltoztassa hagyományainkat, cserjéinket, folyócskáinkat (utalás Mihai Eminescu Harmadik levél című, hazafias előadásokban gyakran idézett versére – a szerk.).

Égessük el a könyveket, elvtársak, irtsuk ki a könyvesboltokat! Miért, már nem elegendőek nekünk győzelmeink legendái, a rettenthetetlenség próbái, Bumbeşti–Livezeni? (Utóbbi a kommunista propaganda által kisajátított, valójában túlnyomórészt a kommunizmus romániai bevezetése előtt megvalósult jelentős vasúti beruházás volt – a szerk.) A Csatorna (Duna–Fekete-tenger-csatorna – a szerk.)? Bárki írogathat könyveket, ahogy csak megfordul a fejében? Valakinek ellenőriznie kell majd ezt, másképp nem megy; mit szólnak egy olyan címhez, mint a Kommunista vénasszony vagyok? (Dan Lungu regénye, címe románul: Sunt o babă comunistă – a szerk.) Vagyis a szerző gúnyt űz az idős nőkből? Baba Dochiából, ősanyánkból? (A román mitológia szerint Decebalus dák vezér lánya volt – a szerk.)

Tényleg nincs már szégyenérzet? Ezt meg kell majd oldani, elvtársak!

Kergessük el, elvtársak, azokat, akik képtelenek megérteni az új országot, az új szabadságot, a rendet & fegyelmet!

Legyünk kemények, mondjuk meg a külföldieknek is, hogy mi senkitől sem fogadunk el utasításokat, mi dákok, a civilizált világ madörjei & fadörjei vagyunk.

Az újságíróknak pedig tudniuk kell: hazafiatlan dolog nem a címoldalon lehozni az eredményeket, vagy szótagolva írni az új nemzet alapítójának nevét: tehát nem Drag-nea, hanem Dragnea, értem? És finomabban a kritikákkal, mert nem vagyunk a piacon, létezik egy hierarchia és ezt az eszetekbe kellene vésnetek: az önkritika az egyetlen elfogadható forma, esetleg épp pártgyűléseken – a bűnbánás az ideológia része; a szófogadás szabadság lesz.

És ezt is tudni kell: mindenki bennünket fog irigyelni és támadni. Infláció lesz, ebből-abból hiány lesz, de kibírjuk: egyik vasárnap a páros rendszámúak közlekednek majd, a másikon a páratlanok. Plusz: háziasszonyaink, a bolygó legokosabb háziasszonyai csodákra képesek egy püspökfalatból és néhány disznócsontból. Budipapír? Vagyis vágjuk ki az erdőinket, a románok testvéreit? Soha, elvtársak! Vannak csutkáink, vannak bojtorjánjaink, ökonép leszünk és megmentjük a bolygót, még akkor is, ha ezért a bokrokban kell majd guggolnunk.

Igen, vannak még mohók, akik három tojásból csinálnak maguknak rántottát, bélszínt és füstölt húst faló telhetetlenek;

ezek vagy elmennek a fenébe, vagy elfogadják az ezredéves nép egyszerű filozófiáját: mindenkinek és mértékkel – ezt csak a jegyrendszer oldhatja meg. Nem nagy ügy: minden reggel előveszed az ollót és vágsz. Ez kenyérre kell, ez tojásra; szombatonként 25 dekányi csontos húsért is vághatsz.

Hogyhogy, nem tudták? A túl sok hús rákot jelent, a rák pedig halált; a halálát akarják ennek a népnek, vagy mit akarnak? Ezt érdemli az új jövőjét építő nép? Halált? Ez máris árulásnak hangzik és az államnak lépéseket kellene tennie.

Ismerjük el: a foci padlón, a kapitalizmus törte-zúzta porrá. Maradt még néhány üres stadion, azokkal mit kezdünk? Nem lenne egészségesebb, ha mi, az új emberek jönnénk ott össze és köszönetet mondanánk azoknak, akik csúcsra visznek minket?

Fogjuk magunkat vasárnap, amúgy sincs túl sok tennivalónk, előszedünk néhány táblát, megkérjük a Pártot, mutasson irányt és műsort csinálunk; íme, a táblákat, például, úgy is tarthatnánk, hogy Dragnea elvtárs, valamint Viorica és Carmen elvtársnők arcképe rajzolódjon ki a stadionokban.

Mit számít a pénz? Szép és udvarias dolog köszönetet mondani – még a kenyérárus hölgynek is megteszed és húzódozol, amikor a hazádról van szó? Ez is hazaárulásnak hangzik, az államnak meg kellene tennie bizonyos lépéseket.

Ami pedig az idegen országokba szökötteket illeti… Nos, ezen non graták lesznek és kész!

Nem maradnak itt, hogy együtt építsünk, ők olyan illúzióban laknak, ahol a benzin és a vaj szabadon kapható és senki sem kényszeríti őket stadionokban összegyűlni, áltatnak bennünket a bevásárló-központjaikkal és a magángazdaságukkal. Azt akarjátok, hogy a gyermekeinket is elveszítsük? Azt, hogy a gyermekeink is elmenjenek, illúzióktól ittasan?

Ennél a pontnál kellene a Párttól határozottan követelnünk a határok lezárását – ez a garanciája annak, hogy Románia csak a románoké lesz, ahogy azt a Párt már az elejétől fogva megígérte. Nincs szükségünk a neszkávéjukra, amivel megszédítenek – megpörkölünk egy zsáknyi árpát és beleteszünk egy kiló kávéaromát; román termék, nem hazafias pótkávénak nevezni; egy szempillantás alatt elvihet az ördög!

Rendben, szóval megértettük egymást? Csak azért, hogy már elejétől fogva tiszta legyen mindenki számára és ne legyenek viták – vagy semmirekellők, vagy napszámosak a Duna–Bukarest-csatornánál! ’asszátok meg a demokráciátokat és aki a fejetekbe verte azt!

A címet és alcímeket a szerkesztőség adta.